Fekete Zaj beszámoló - 2012.08.17-19. - Mátrafüred-Sástó

Kárhozottak Királyn?je - 2012. augusztus 22. szerda, 10:00    

Fekete ZajAzt hiszem, a rendkívüli a helyénvaló szó, hogy leírja a benyomásaimat err?l a fesztiválról. Eddig reménytelenül szerettem volna eljutni a Zajra, nos, most megvalósult. Mindenki ismeri az érzést, amikor kedvence régen várt koncertjére készül, és már napokkal el?tte semmi másra nem tud gondolni.

Reklám:

Én is így éreztem, erre a három napra készültem már közel egy hónapja, hiszen 2 olyan név szerepelt a programban, amit kis hazánkban már nagyon rég, illetve még soha nem láthattunk. Igen, a Hocico és a Sólstafir.  Mivel én alapvet?en a súlyos, sötét, borult zenék híve vagyok, a metal vonalon közelítvén a fesztiválhoz, a vasárnapot vártam. Ett?l függetlenül nyitott szemmel jártam végig a helyszíneket, mindenbe belefüleltem, és túlzás nélkül mondhatom, hogy csodákra bukkantam. Örülök, hogy létezik egy ilyen fesztivál. Kicsi és vadregényes, és nagyon, nagyon jó.

1. nap:

Délután  15.30 körül érkeztem meg a kempinghez, és a karszalag átvétele után el is indultam felfelé  sátorhelyet keresni.  Els? pillanatra felt?nt, hogy milyen átgondolt és jól felépített rendszer szerint m?ködik minden… A két nagyszínpad szinte pár lépésnyire volt egymástól, ez mégsem érz?dött. Felváltva mentek a koncertek, így kés?bb sem igazán féltem, hogy kihagyok bármit is. Ahogy az fesztiválokon lenni szokott, kb. fél óra alatt összehaverkodtam néhány közelebbi és távolabbi sátorszomszéddal, akiknek a kés?bbiekben nagyon sok jó percet, rengeteg röhögést és hatalmas bulikat köszönhettem.  A sátorállítással, terepszemlével, szomszédolós iszogatással el is telt egy csomó id?, de aztán elnéztünk a Nagyszínpadhoz, ahol éppen a First Aid 4 Souls nev? industrial formáció játszott, nem is rosszul.  Utána következett a Painstage-en Csihar mester egyszemélyes performansza, amir?l sikeresen lemaradtam, épp csak az utolsó percekben vágódtam oda, így nem sokat láttam bel?le.  No sebaj, vissza a nagyszínpadhoz, lássuk a két mexikóit. Lassan kezdett a Hocico. Megálltunk kényelmes távolságban, és figyeltünk. Mivel 9 éve volt utoljára itthon Hocico koncert, elég szép számmal összegy?lt a nép.  Hozzáteszem, nem vagyok electro rajongó, de ez elég rendesen arcon csapkodott engem is.  Túl sok mindent nem tudok hozzáf?zni. Party hard volt, vastagon.  Táncoló, ugráló, eufórikus tömeg, öröm volt nézni. Azért vettem a fáradtságot, és utánuk néztem, kezdetnek elég volt az idén áprilisban kijött Tiempos De Furia (A Harag Ideje) lemez, és beleszerettem.  Az els? nap igazi mennyország volt a m?faj kedvel?inek, hiszen ezután utolsóként a Xenomorph nev? Psy trance/Industrial produkció foglalta el a Painstage-et, 00.30-kor.  Aki még nem volt elég részeg/álmos, táncolhatott hajnalig.  B?ven volt mire. Én már kell?en álmos voltam, úgyhogy a Xenomorphot nyugodt szívvel kihagytam.

2. nap:

Sikerült olyan sokáig aludni, hogy a dögleszt?en meleg sátorban majdnem h?gutát kaptam. Ezt, és a masszív piálást követ? kiszáradást érezvén, úgy döntöttem elmegyek tusolni és megiszom minimum 2 liter ásványvizet…Csak „sajnos” ebb?l 2 korsó sör lett, amikor ezt követ?en kajálás céljából csatlakoztam a tegnapi ismer?sökhöz a roppant hangulatos kisvendégl? teraszán. Igen, majd elfelejtettem, a vendégl?.  Ide jártunk ebédelni és vacsorázni a társasággal, mert ár-mennyiség arányban sokkal jobb volt a benti fesztiválkajáknál, tudniillik, közel ugyanannyiért tisztességesen megpakolt tányérok érkeztek.  Ezúton szeretném megdicsérni az Öreget, és a személyzetet, az ételek fenségesen finomak voltak, a pincérfiúk pedig hihetetlen jó fejek! Elég sokat sörözgettünk ott is, míg eszembe nem jutott ránézni a m?sorfüzetre.  Már kés? délutánra járt, és úgy gondoltam, lesétálom az ebédet és megnézem a Clue nev? formációt a Szabad az Á… Színpadon. Ez egy barátságos kis színpad volt, jóval hátrébb, a kemping közepén.  Az Autumn Twilight tagjaiból szervez?dött zenekar elég sok érdekl?d?t vonzott, ez látszott. Voltak olyan tipikus, a szövegben éppúgy, mint a dallamokban megjelen? fordulatok, amelyek itt is felismerhet?ek: nem azért mert kiszámíthatóak, vagy önismétl?ek lennének, hanem mert az évek során szinte védjegyszer?vé váltak. Amit összességében el lehet mondani, az az, hogy a megközelítés a darktól elmozdulva kissé direktebbé vált: inkább rock ez, mint metal, ugyanakkor még mindig elég melankolikus, azonban nem passzolna ide az alternatív címke sem.  Nagyon hangulatos koncertet adtak, sajnáltam, hogy csúszás miatt rövidítették a játékidejüket… Szívesen hallgattam volna tovább is, de ezzel még sokan voltak így. Ezután hosszabb szünet következett, mert annyi ismer?ssel és piával találkoztam, hogy egy id?re elfelejtettem a koncerteket is.  Aztán este már egy nagyobb társasággal együtt mentünk a Nagyszínpadhoz, ugyanis a ma este f? fellép?je a VHK – Vágtázó Életer? volt. Elképeszt? tömeg, mi is elvegyültünk. A következ? pillanatban minden átmenet nélkül belecsaptak, és onnantól kész voltam. Életemben el?ször láttam a VHK-t él?ben, nem is nagyon akartam elhinni, hogy van ilyen.  Nem láttam ?ket sehol játszani. Aztán kiderült, hogy van. Hallottam egyszer. Úgy t?nt, nagyon jó zenekar, bár a szöveget egyáltalán nem lehetett érteni, és a zene teljesen torz volt. Mintha minden ott történt volna a színpadon, a zenekar tagjai közt, de ennek ellenére kifelé, a közönség felé, és mintha semmi nem lett volna el?re megírva, csak a szöveg. Aztán kés?bb kiderült, hogy mindez pontosan így van, csak néha még a szöveg sincsen megírva. Improvizáció az egész. Minden. Minden hang és minden szó. Egy abszolút pontos, és szavakkal ugyan nem, de magával az el?adással és a zene-eseménnyel egyértelm?en leírható teste van. Mert kompozícióról nem lehet itt írni. Ez nem kompozíció. Minden adott, mindennek megvan a maga helye, és minden meg is találja helyét az el?adás folyamán, és csak ott találja és találhatja meg helyét a gitárokon, a dobon és az énekhangon. Mintha valami hatalmas és er?s vár állna a zenekar mögött, vagy egy olyan térkép, amire rá sem kell néznünk, hogy tudjuk, hol vagyunk. Leginkább azt tudom mondani, hogy szürreális volt, és nagyon, nagyon energikus.  Ezzel az élménnyel zárult a második nap.

3. nap:

Végre elérkezett a nap, amit már annyira vártam. A ma este headlinerei a finn Hexvessel és az izlandi Sólstafír voltak, és utólag is köszönet a szervez?knek, hogy ilyen okosan id?zítettek. Szinte kivétel nélkül az utolsó napra maradtak a metalzenekarok, és az etno/folk irányzat képvisel?i.  Metalosként persze találtam kedvemre való zenét az els? két napon is, de a vasárnap délután és éjjel volt a fesztivál csúcsa számomra.  Úgy délután 5-t?l este 9-ig a két nagyszínpad között mozogtam, ugyanis egymást váltotta az Ozone Mama, a Shapat Terror, az Agregator és a Dereng, és kivétel nélkül mind nagyon jó koncertet adott.  Kiváltképp az Agregator m?sora alatt bólogattam nagyokat, igencsak jól csúszott a zenéjük a finom, hideg sör mellé. Ezután gyors átöltözés, és már rohantam is vissza Hexvesselre. Nos, ez teljesen más volt. Nagyon nem bulizene. Révül?, gyönyör?, sötét és félelmetes egyszerre. Bátran merem ajánlani a Hagalaz Runedance/Wardruna/Omnia/Faun típusú zenék rajongóinak, nem fognak csalódni.  (S?t, még 2009-ben írtam kritikát egy svéd formáció, a FEJD akkoriban megjelent lemezér?l, a Storm-ról. Aki azt hallotta, nagyjából teljes képet kap a Hexvesselr?l.) Él?ben azonban egészen földöntúli hangulat árad a színpadról. Abszolút lehet érezni azt a tisztaságot és atmoszférát, amit én „északi hatás”-nak hívok, és ami a legtöbb finn, svéd, norvég és izlandi zenekar sajátja. Idén szeptember 7-én jön az új Hexvessel album, lehet majd csekkolni!

Eztán kicsivel 23.00 után színpadra állt a Sólstafír, és kb. azonnal megtelt a színpad el?tti tér, ahogy felb?gtek a gitárok. Onnantól pedig elkezd?dött a varázslat. Nézzétek el nekem, de elfogult Sólstafír rajongó vagyok, és nem tudok, csak szuperlatívuszokban beszélni err?l a koncertr?l. Mivel a Fekete Zaj egy olyannyira családias fesztivál, hogy sem security-k, sem kordonok nincsenek, a színpad sarkához lapulva hallgattam végig a koncertet. Ja és igen, így fotózni is sokkal jobb volt.  Tehát belecsaptak, a közönség pedig majdnem hogy transzban ringatózta végig a koncertet. Komor, sötét, és igen nehezen befogadható zene, mégis most voltak a legtöbben.  Külön leírnám a zenekar tagjait, mert mesébe ill? fickó mindegyik. Magas, vékony, bozontos-szakállas alakok, akiket mintha egy westernfilmb?l szalajtottak volna, csak nem a Vadnyugatról, hanem a Vad Északról. A koncert alatt sem az volt az érzésem, hogy megasztárokat látok, hanem négy izlandi pasast, akik döbbenetesen karizmatikus zenét  nyomnak, és csontjuk mélyéig élvezik és átélik. Látszott, hogy egyb?l otthon érezték magukat a Fekete Zaj színpadán. Adalbjörn (az énekes) s?r?n húzogatta a whisky-s üveget, s mi több, itatgatta Svavar-t és Gudmundur-t is (basszer és dobos – a szerk.) koncert közben. Játszottak minden lemezr?l és demóról, de a csúcs számomra a friss lemez, a Svartir Sandar egyik dala, a Fjara volt. Ezt le is videóztam. Sajnos, a legjobb koncertek is véget érnek, másfél órányi játékid? után a Sólstafír is levonult a színpadról. Utána még sokáig iszogattak az egyik közeli faház teraszán, így néhány szemfüles emberke odament fotózkodni. Én ehhez túl nyuszi voltam, nem mindig megbízható az angoltudásom. A közös képünket Adalbjörnnel annak köszönhetem, hogy összefutottam egy kedves ismer?sömmel, Évivel, ezúton is köszönöm neki hogy lefotózott Vele. Még most is a koncert hatása alatt vagyok, komolyan mesés volt…

De még mindig nem ért véget az éjszaka, mert 00.30 körül kezdett az utolsó zenekar a másik nagyszínpadon. Véletlenül tévedtem oda, mert a barátn?imet kerestem, és épp ott álltak. Nos, végtelenül örülök, hogy odatévedtem, mert csodálatos élmény ért.  Egy Theodor Bastard nev? orosz csapatról van szó, akik valami egészen gyönyör?, pszichedelikus darkwave-ambient zenét játszanak. Yana Veva énekesn? hangjához hasonlót még sosem hallottam. Ezt nem is tudom leírni, hallgassátok meg… Nekik is van egy friss lemezük, a címe Oikoumene.

Zárásképpen annyit mondok, hogy örülök a Fekete Zajnak.  Vannak koncertbandák és vannak el?adóm?vészek.  Vannak, akik századszorra is ugyanúgy elnyomják a programjukat, és el?re tudod, mire számíthatsz. Tapasztalatom szerint ezek igenis lehetnek különálló kategóriák, és a Zajon az utóbbi képviseltette magát mindhárom napon.

A kett? között az a különbség, hogy egy átlag (metál) koncerten simán elmész sörért valamelyik lassú, vagy kevésbé favorit szám alatt, míg a másik esetben hátrébb lépni sem akarsz, nehogy egyetlen pillanatról is lemaradj, mert annyira különleges az egész. Örülök, hogy van egy ilyen fesztivál, ami el?nyben részesíti az ilyen különlegességeket és ritkaságokat. Köszönöm, hogy ott lehettem!

Írta: Kárhozottak Királyn?je



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez