XVII. Brutal Assault @ Jaromer, Csehország - 2012.08.09-11

Úgy esett, hogy a telekocsi jegyében egy konkurens rockmagazin - bizonyos Kronos Mortus – újságíró kollégája (kés?bbiekben már csak Ügyvéd Úr néven fogom emlegetni) is csatlakozott hozzánk, így négyesben indultunk neki a majd’ négyszáz kilométeres szakasznak, amit úgy cirka 4-5 óra alatt terveztünk abszolválni. Egy halálra ítélt GPS-nek, és egy nem nyíló hátsó ajtónak köszönhet?en már eleve jól startolt az egész utazás, de hát ilyen kegyetlen az élet, haha!

Rövidebb szünetek beiktatásával a szlovákoknál viszonylag simán ment minden, viszont az ízlésesen összeillesztett betonlapjairól híres cseh autópálya még a legmélyebben alvót is felrázta álmából. Pálinkánk és a tetemes mennyiség? borkészületünk mellé biztonsági okokból még valami helyi tüskét is beszereztünk a városkában, délután háromkor pedig már Jaromer utcáit róttuk, és halvány mosollyal az arcunkon konstatáltuk, hogy a helyibelieknek mostantól újabb három napig kell elviselniük a várost finoman szólva is saját képükre formáló szörnyes pólós, extrém kinézet? megszállókat.

A tavalyel?tti tortúrát felidézve – amikor is durván beáztuk, s nem éppen kényelmes kocsiban alvás m?vészetére kényszerültünk; de amúgy a brutális mennyiség? csapadék az egész kempinget egy impozáns méret?, metál-mocsárrá változtatta – jobbnak láttuk ezúttal a domboldalban elhelyezkedni, bár az is egy meglehet?sen hosszú és komplikált procedúrát igényelt. Végül is egy szimpatikusan susnyás részen, mondhatni a helyi fauna lágy ölelésében vertük fel remekbeszabott teszkós lakhelyeinket, így aztán még nassolni való földieper is akadt a grátisz mérges szömörce mellett.

Második fázisban, az este közeledtével gondolnunk kellett a jegyek beszerzésére, illetve beváltására, ami igencsak embert próbáló feladatnak t?nt, ugyanis a botrányosan hosszú sort csupán egyetlen konténer szolgálta ki – ezek voltak ugye az el?vételes emberkék, akik netr?l rendeltek. Mindenki más – helyszínen vásárolt, s így már csak pecsétre váró, valamint sajtós és egyéb VIP kiváltságosok – viszonylag normális id? alatt be tudtak csekkolni. Mi azért humánus lényekként felváltva támogattuk kint rekedt társainkat, és öntöttük beléjük a bo… bátorságot.

Aztán jött az aznapra tervezett harmadik, és egyben legfontosabb pont, vagyis maga a fesztivál területének felderítése, ami ugye egyenl? bizonyos ned?k permanens kóstolgatásával. Újdonságnak mutatkozott az a – már NovaRock-on is jól m?köd? – módszer, hogy nem eldobható m?anyag poharakba adják a sört, hanem visszaváltható (egyúttal kupont is ér?) korsókba. Környezetvédelmi szempontból is jobban megéri, az meg már csak tényleg pláne, hogy nehezebb rongálódik vagy folyik ki bel?le az aranyló malátalé. Ezenkívül, külön X-box sátrat állítottak fel a hátsó szekcióban, valamint a vár közvetlen t?szomszédságában egy faintos paintball pálya várta az extrém szórakozás hívei.  Az el?z? évek hagyományaihoz híven most is egy hatalmas Metal Market állt rendelkezésre a merch szerelemeseinek, és a horror mozi is egész nap ontotta magából a brutális alkotásokat, angol felirattal. Fontosnak tartom megemlíteni még a koncertek feletti erkélyszer? részt - amihez persze külön szalagot kellett váltani -, mert nem mindennapi látványban lehetett része az ember fiának.

Estefele leginkább a szociális életünknek kedveztünk – úgy, mint duhajkodás meg a társai -, s?t állítólag egy söröket szállító targonca tetején is volt szerencsénk loveparade feelingben utazni egy darabig - kivel mással, mint - Macskássy Úrral, bár nem mintha ez rock-újságíróknak kijáró extra szolgáltatás lett volna, haha! Szóval sok marhulás történt. Még ha az engem aznap estefelé érdekl? egyetlen bandára nem is jutottam el (Anaal Nathrakh), a nulladik napos banzáj részemr?l full maximálisan teljesítve lett…

CSÜTÖRTÖK

Érdekes, de a fesztivál legnépszer?bb t?mondatai, még mindig a „k*rvá” meg a „p*csá”. Tudom, mert felmértem. Éjjel, s?t még reggel is  a szélrózsa minden irányába el?szeretettel röpködtek ezen hangulatfest? kifejezések.

A XVII. Brutal Assault els? igazi koncertjét részemr?l az öt tagot számláló, thrash-death m?faji keverékben nyomuló Totem jelentette, akik leginkább a tavalyi Let’s Play korongjukról szólaltatták meg a dalokat. E lengyel formáció f? motívumának kapásból a kis növés?, rasztás énekesn?jét tudnám említeném, aki els? pillanatra Sandra Nasic (Guano Apes) „kicsi a bors, de annál vadabb” attit?djét juttatta eszembe, hiszen olyan  brutál módon rázta magát, mintha valami vásári bikán ülne. Végig elég meggy?z? hörgést produkált, bár a dallamok terén még lenne hova fejl?dni.

Semmi pihi, rögtön utánuk a crossover „party” trash egyik mindenható császára, a Toxic Holocaust jelentkezett be, akinek ?rületes tekerésekben és bitang mosh-olási lehet?ségekben gazdag show-ján egyszerre hirtelen megn?tt az egy négyzetméterre jutó farmerkabátos alakok száma, haha! Iszonyatosan szórakoztató buli csaptak, szóval thrash 4 freedome!

Két zenekaros pihen?t engedélyeztünk magunknak, aztán jött a legendás Crowbar, amit szinte kivétel nélkül kötelez?nek éreztünk megnézni. Bár munkásságukkal eddig még nem találkoztam ennyire közelr?l, viszont minden tiszteletem az övüké, amiért ennyi id?sen is még ilyen figyelemre méltóan nyomják a b?z?s, déli sludge elvontabb m?faját. A tömeg minden esetre tudta mit?l döglik a légy…

A The Black Dahlia Murder deathcore virgonckodására csak vállat vontunk, de olyan jól sikerült a mozdulat, hogy bizony a Corrosion Of Conformity fellépését is lekéstük. Csak úgy, mint a Lock Up halálosan agresszív és totál-brutál dühöngését - ez utóbbival amúgy már 2010-ben is próbálkoztunk, de sajna akkor is bottal ütöttük a nyomát. Pedig kár érte. Az Ügyvéd Úr közben folyamatosan összesz?rte a levet mindenféle jött-ment külföldi alakkal, méterenként újabb barátokat szerzett – ilyen tekintetben rosszabb, mint én, de komolyan! -, és a végére már tényleg ott tartott a dolog, hogy egyöntet?en kineveztük ?t az észt-lengyel-magyar baráti viszonyért felel?s kancellárnak.

Következ? nagy esemény - nem a kihagyott brazil Krishiun miatt a fejem, tömeg szeme láttára történ? ordas falba verése volt -, hanem az indusztriálban utazó amcsi Ministry. Tudvalev?, hogy nemrég feloszlottak, de most pár éve újra összeálltak - ahogy már csak szokásos mostanság egy-egy legendás formáció esetén, mert ugye a pénz az nagy úr -, és ott folytatják a zúzást, ahol abbahagyták. Nekem, mint els? bálozónak valami mocskos módon bejött a vad és részeges Al Jourgensen által irányított industrial-thrash gépezet, b?dületesen szórakoztató show-t nyomott le. (Állítólag svédasztalról szoktak társaival buli közben szeszelni, aztán meg az üres üvegeket bevágják a nép közé. Most ilyesmit nem láttam.) Nem ragozom tovább, baromira ott voltak a szeren, istenes koncertet prezentáltak.

Utána egyb?l át a másik színpadhoz – ami még mindig vagy ötven méterre van a másiktól, de ha valaki nem ér át id?re, annak ott a kett? között található óriási kivetít?, szóval csak valami indokolatlanul extrém esetben lehet koncertet lekésni vagy kihagyni. A Dimmu Borgir (aka Sötét Kastély) nev? fantasztikusan atmoszférikus dark metálban kéjelg? társaságot remélhet?leg senkinek sem kell bemutatnom. ?ket már idén egyszer (durván másfél hónapja) csekkoltam NovaRock-on, de ha már ide hozott a Sors, itt sem fogom kihagyni. Idei setlist-jük azóta sem változott - min? meglep? ugye -, szóval inkább az újabb dalok képezték sz?k ötvenperces koncertjük gerincét, bár akadtak olyan halhatatlan klasszikusok, mint a Spellbound (by the Devil), Puritania, Mourning Palace, illetve az örök námbervan kedvencem, a Progenies of The Great Apocalypse. Vendégzenészekkel kiegészült hatásvadász társaságuk amúgy hozta a papírformát, és így sem volt rossz, bár azért IC Vortex dallamos éneke nagyon rájuk fért volna…

A fesztivál keretében fellép? ezernyi thrash-black-death-grind, folk és goth  formációk mellett id?r?l-id?re a rendez?k mindig csempésznek be olyan „korcs” (értsd: többség ízlését?l távol álló) m?fajokat is, mint például a HC – aminek én idén is különösen örültem. Idén nem más, mint egyik hatalmas kedvencem a Sick Of It All mutatta be, hogyan is kell több mint huszonöt éve hitelesen hirdetni az Igazságot és az egyszer? hétköznapi ember harcát úgy, hogy közben leszarják a trendeket, és végig ugyanolyan aktívak, mint amikor kezdték. Való igaz, hogy a fesztivál közönségének nagy része nem tudta mire vélni ?ket vagy magát a m?fajt - ugyanis semmi köze nincs az eddig domináló mindenféle halálhörgéses, disznóvisításos, agysatuzáshoz -, de aki egy kicsit is ismeri a munkásságukat, az helyben meg?rült. Akárcsak én. Ezúttal nem klubban nyomták a talpalávalót, de a cucc most is elég pazarul szólt, mosholtunk is rá ezerrel, haha!  Lou Koller mint általában, most is a maximumot hozta ki magából, de a maradék három tagra sem lehet semmi panasz. Egymást követték a himnuszok (Good Lookin’ Out, Built to Last, Injustice System, Take the Night Off, Us vs Them, Machete, Scratch the Surface, Step Down stb.), úgyhogy megállás nélkül mentek a tömeg adott pontjain a zsíros karate-mozdulatok. Ezért aztán nem csináltam bel?le ügyet, hogy mikor vége szakadt a fellépésnek, egyb?l megválasszam az idei fesztivál legcoolabb koncertjének, ennyi.

Ha jobban belegondolok, zeneügyileg vége is szakadt az els? napomnak, ezután már inkább csak szórakoztunk a fesztivál területén, ugyanis lehet?ségekb?l – meg jó fej külföldi emberkékb?l – nem volt hiány. Ezt persze mi sem támasztja alá jobban, minthogy az Ügyvéd Úr annyira eltökélten ápolta az észt-lengyel-magyar vonalat, hogy amikor vaksötétben botorkáltunk hazafelé a vár melletti töltésen, magabiztosan el?adta, hogy ez bizony az egyik lengyel barátja árnyéka... és bazze tényleg ? volt. Nokomment.

PÉNTEK

Az a klassz ebben a fesztiválba, hogy már délel?tt tizenegy órakor – amikor kb. az emberek nagy része próbál magához térni a tegnap esti vállalhatatlan fetrengés után - iszonyat beteg, disznóöl? zenék szólnak. Elgondolkoztunk, hogy szerintünk elég sokan akadnak, akik be sem mennek a fesztivál területére, csak sátrat hoznak magukkal, meg némi szeszt, aztán kintr?l hallgatják végig, miközben sz?rnek. Mert hanger? az bizony még kint is elég durva!

Magunkat valamelyest összeszedtük – májkrémes keksz vörösborral cím? fejedelmi menü után -, délben elmentünk a Meshuggah munkásságán alapuló, mostanság trendi djent-hullám egyik éllovásának számító Villdhjarta-ra. Mert hát úgyis jó ebédhez szól a mötál! Az az igazság, hogy ez a hattagú svéd banda, illetve az általuk elkövetett matekosan agyszaggató, progresszív maszlag nem igazán nyerte el létjogosultságát akkor és ott. Lehet, hogy faszaság ez az egész, de él?ben nem tudtam élvezni. Utána a nyomokban mintha a Warbringer-be is belefüleltünk volna, de erre nem mernék megesküdni…

Mivel jó sokára következett az általam preferált Hatebreed, jó szokás szerint elmentünk egyet csatangolni. Olyasmit képzeljetek el, mint mikor Pécset a Rockmaraton alatt megszállja ezermillió fekete pólós, bakancsos, láncos, hosszú hajú egyén, aztán kollektívan beisznak és beb?nöznek. Csak baromi finom cseh sörökt?l lehet meg?rülni, ellenben rengeteg magyarral lehet találkozni. Cirka öt méterenként megüti a füled egy-egy jó ízes magyar káromkodás vagy valami hasonló. Tavalyel?tthöz képest nem igazán emelkedtek kint az árak, bár mi mondjuk inkább preferáltuk a boltba vásárlást, mit a kinti sörfürd?ket és népiszodákat. Tény, hogy az Ügyvéd Úrnak, bárhova is megyünk, mindig akadnak cimborái, úgyhogy…

Hatebreed szintén másodszor került szeme elé, s ugyanúgy, ahogy NovaRock-on, zseniálisan telt a bulijuk, legalábbis én (jó néhány alakkal karöltve) rommá mosholtam magamat. Akik rendszeresen olvassák a magazinunkat, biztost unják, hogy ezt mondom, de Jamey Jasta és csapata nem tud szar koncertet adni, maximum a hangosítást lehet elbénázni. Olyan, eddig csak valahol a test legmélyén raktározott energiák szabadultak fel, míg játszottak, hogy azt elmondani sem lehet. Persze, hogy meg?rül az ember fia, ha olyan himnuszokat hall, mint a Destory Everything, Bleed For This, Everyone Bleeds Now, In Ashes They Shall Reap stb., ezért aztán mindig kihagyhatatlannak t?nik egy ilyen buli. Szóval ha esetleg még ?sszel jönnének magyarba, simán ott a helyem…

És ekkor jött volna a XVII. Brutal Assault egyik legbotrányosabban lekésett koncertje, de sajnos ezt csak másnap realizáltam, pedig a crossoever thrash-ben nyomuló Municipal Waste legénysége aztán maximálisan megérdemli, hogy odafigyeljünk rájuk. Már ha nem szlopál éppen az ember kedves ismer?seivel…

Ez a késés aztán némiképpen ráébresztett arra, hogy ezentúl jobban figyeljek, például ott az ezután kezd?d? Napalm Death, amit idén már szintén néztem, de hát ez is olyan a szex meg a pia, hogy soha nem elég bel?le. Ahogy anno februárban, a setlist most is a zseniális Circumspect bevezet? dallamaival startolt, majd jöttek az idei lemez (Utilitarian) pionír dalai, úgymint Errors in the Signals, Everday Pox, Protection Rocket, The Wolf I Feed (zseniááális!!), Quarantined, Analysis Paralysis stb., szóval promócióból hibátlanok, haha! Emellett persze olyan legendás grind-nótákra izmozhattuk a nyakunkat - ha éppen nem pogóztuk halálra magukat a kemény magban -, mint a Scum, Suffer the Children, Breed to Breath, When All is Said and Done és még sokan mások, mert hát grind a jelszó.

Barney és a haverok megint csak hibátlanul brutális csinadrattája után a másik színpadon jött az Amon Amarth vikingségben dúskáló meg ?söket dics?ít?, rörörörö death-metálja. Már volt szerencsém egyszer-kétszer átélni a produkciójukat, ahol a színpadon rángatózó sz?r és b?rkupacok száma ellentétes arányban áll a kiénekelt énekdallamok számával, úgyhogy a kivetít? mell?l leginkább csak nyugdíjas módon élveztem a fékevesztett durvulásukat, és sörömmel a kézben a lelkiekben a Machine Head bulijára készültem.

Ami hamarosan el is jött – és az igazat megvallva elég hamar el is távozott. És nem azért, mert a Locust átlagosnál hosszabb nótáit tolták, és így lett volna kevesebb, hanem mert Robb Flynn képes volt a nóták között indokolatlanul sokat pofázni. Nem hazudok, de néha ilyen 8-10 percekig nyomta a random és egyben közhelyes vagy éppen jópofizó hülyeségeit a népnek; mondott az mindent, ami épp eszébe jutott pl. mekkora metálok vagyunk, milyen jó, hogy itt lehetünk, tökyo hogy nem esik az es? stb., tényleg már csak azt nem ecsetelte, mekkorát kulázott a koncert el?tt. Eközben azon gondolkoztunk, hogy a felszívódott basszeros kolléga vajon tényleg beállt valamelyik sörpulthoz ned?ért, vagy hova a retekbe t?nt?! Amennyire jóságosan adagolták fülünkbe a groove/thrash riffeket, annyira fel tudott cseszni a sok id?húzó pofázás, mert nyomhatták volna még b?ven…

Káosz-hardcoreként jellemzett Converge-be is belenéztünk, de amit m?veltek az botrányosan nem a mi fülünknek való, úgyhogy inkább hasznosabb dolgokra fordítottam az id?met, pl. ivással egybekötött Metal Market nézegetésre.

Mivel a Paradise Lost lanyhasága sem az én világom, felmentem hát a gyönyör? teraszra, ahonnan az egész koncert-aréna frankón belátható, de a zenére még így is majdnem álomba szenderültem útközben.

A Goreguts szimfóniái után végre jött a beteges malacságok ideje, a trash-death-grind m?fajokból építkez?, amerikai illet?ség? Pig Destoryer. Mindez persze hajnali két órakor, hisz mikor máskor lépne fel olyan banda, akinek tagjai az Agoraphobic Nosebleed, az Anal Cunt, vagy a Japanese Torture Comedy Hour bandákban is jelent?s darálást alkottak, wehehe! Tény, hogy egy kb. félórás ízig-vérig megabrutál egyvelegnek lehettünk szem és fültanúi, bár az énekes J.R. Hayes mintha megfáradt volna, és elektronikáért felel?s tag a durvulások közötti tök felesleges sampleres betéteken kívül nem sokat mindenben hasznosította magát. Mindegy, ?ket is sikerült látni legalább; nem hinném, hogy olyan nagyon s?r?n erre a környékre látogatnának még egyszer…

SZOMBAT

El?ttem egy óriáscsirke csápol, hátam mögött egy lómaszkban nyomuló illet? rúgja önfeledten a port, mellettem gázmaszkos csajok bólogatnak vidáman az ütemre, a többi elmebetegséget meg úgy sacc per kábéra el lehet képzelni – igen, ez a válogatott rémtetteir?l híres, elektronikával megspékelt  goregrind alakulat (e m?fajt én jobb szeretem csak piggy-core hívni, a sok disznóröfögés okán), az Ahumado Granhujo fellépése. Bár ennek a cseh bandának úgy 2004 felé vége lett, azért a tagok elég rendesen aktívkodnak, f?leg az énekes, aki olyan remekbeszabott formációkban élte ki magát, mint a Brutally Deceased, Destructive Exploison of Anal Garland, és talán mind közül a leghíresebb, illetve legelvetemültebb, a Jig-Ai.  Ugyan a felkelési ceremónia végeztével én már egyb?l szaladtam be, hogy elérjem a tizenegy órára beígért kezdés, mert vétek lenne egy ilyen beteg baromságot kihagyni, még legalább negyven percet kellett várni, mivel valamilyen banda mögöttük kiesett. Lényegében az egész m?soruk alatt nem tudtam eldönteni, hogy most röhögjek-e vagy próbáljam meg élvezni a show-t, ugyanis annyi elb*szottul beteg jelmezes arc tolongott a tömegbe, hogy az valami félelmetes. Mikor felhangzott egy-egy dal elektronikus intrója, ezek az állatok bekoncentráltak a tömegbe, és ott csapatták a fankit, amíg ment a fél-másfél perces dühöngés. Épp, hogy csak nem kezdtek el békésen vonatozni a belassult üí-üí ritmusra, mint a tavalyel?tti lakodalmas goregrindban jelesked? Cock and Ball Torture hasonlóan elmeroggyant közönsége. (Királyság ez a m?faj és kész - ennyit még nem röhögtem koncerten, bár a szintén cseh Obsecen Extreme fesztivál, ahol csak ilyen kaliber? bandák lépnek fel, lehet, hogy túlontúl sok lenne nekem. Bár, ahogy országos cimborám, Macskássy Úr mondta vala: „Aki nem kedveli az extrém metálzenei fesztiválokat, annak nincs humorérzéke…” És persze igaza van.)

Miután túléltem az Ahumado-n kialakult krónikus röhög? rohamot, egészen délután ötig nem volt semmi fellép? látványosság, úgyhogy mentünk a városba, ahol nagyjából minden boltban és helyiségben lehetett szeszt bugázni, kivéve talán a templomot a f? téren, de ott meg állandóan sátánisták aludtak… Öröm ennyi elvetemült állatot látni egy helyen, komolyan mondom. Visszafele meg random fotózás ment, hogy azért ilyen is legyen. (Egyik kedvencemet a rituálisan mobilt éget? black-metálosok kollektívája képezte.)

Azt hiszem talán a Norma Jean koncertjére sem mentünk be, de erre nem vennék mérget. Inkább sört, bár a harmadik napon azért nem volt annyira dögmeleg, mint az el?z? kett?n. Imbecillis Id?járás Úr nem tudta eldönteni, hogy akkor most meleget prezentálva vetesse le velünk a hosszúgatyát, vagy széllel kevert es?t hozzon, és így büntessen. Lehet ? is másnap kínozta vagy valami hasonló.

Kylesa viszont kb. mindenkinek alap volt. Ezt a sludge és stoner elemekb?l felépül?, néha azonban kissé indie-val meg pszichodelikával kevered? bandát már csak azért is érdemes él?ben elcsípni, mert két énekes-gitárossal (csaj + srác), és két szimultán játszó (!) dobossal nem mindennapi hangulatot képesek gerjeszteni. F?leg, ha olyan hatalmasságosan király nótákat hallasz t?lük, mint a Scapegoat vagy az Unknown Awareness, amire egy percen belül legalább kétszer meg?rülsz…

Nem sokkal a koncert el?tt kezdett szivárogni az információ, hogy a fél hétre tervezett Sodom bizony késik, nem is keveset: hajnali kett?re pakolták át, mire minden lemegy, így ?k biztosítják majd a fesztivál méltó befejezését. (Azt mondjuk még mindig nem értem, hogy a random hülye helyekre kirakott A4 formátumú papírokon kívül miért nem lehet esetleg bemondani vagy a kivetít?re írni, hogy ez a banda késik, amaz meg elmarad…)

Nyúlsz?r keszty? meg medve bunda bekészít, szarvasagancs fejre feltesz, aztán már indulhat is a cs?rdöngölésben verhetetlen buli, már ami a Finntroll-t illeti. Most nem leledzettem abban a hangulatban, úgyhogy inkább csak a jóval brutálisabb Six Feet Under-re tértem vissza.

Mindig is egyik legh?bb álmom volt, hogy él?ben is halhassam minden death-metálok iszonyatos hanggal rendelkez?, botrányosan és igénytelenül kinéz?, füvez? raszta csövesét – és most végre valóra vált. Igaz, hogy az új lemez kapcsán a SFU szinte az egész eddig tagsága kicserél?dött, azért a vén, horrorok mentán nevelkedett hörg?masina a lényeg, meg persze a régi old-skool dalok, amikor még nem igénytelenül négy hangból, és az unalomig ismételt üres fázisokból álltak a dalok. Maximum Violence-r?l például No Warning Shot vagy a Victim of the Paranoid, de akár említhetném a szintén jóravaló Revenge of the Zombie vagy The Day the Dead Walked nótákat. Ha már death metál, ill? volt elnyomni egy Cannibal Corpse feldolgozást is, de hogy melyik volt az, fogalmam sincs. Összességében klasszul szólt meg minden, viszont rövidre fogták a m?sort.

Talán emiatt is sikerült átérni az idei fesztivál egyetlen hazai fellép?jére, a WMD-re, ahol az egy f?re jutó magyarok száma kb. kett?re emelkedet, muhaha! Idén nyílt egy harmadik színpad is (mi csak lazán pajtának hívtuk) valahol a Metal Market mögött eldugva, nehogy valaki könnyen rátaláljon, na, oda rakták be ?ket egy valamelyest vállalhatatlan id?pontra. Ennek ellenére, mégis majdnem minden hazánkfia ott tobzódott, f?leg az els? három sorban, totál meg?rülve, a Messugah nyomában járó, extrém és matekos death-trash alapvetéseikre, mint pl. Carbon, Nicht Vor Dem Kind, Túladagolt id? vagy a Korn-riffel slágerré avanzsáló Fényérzékeny. Kellett egy ilyen hungarikum ott messze, teljes mértékben felszabadította az embert.

Mikor visszaértünk a fesztivál másik felére, már javába tolta a Madball kistesója, vagyis az Agnostic Front, a népek meg vehemensen hárdkórkodtak; ?ket amúgy két éve is láttunk, szóval annyira nem különösebben hozott lázba, helyette megvártuk, míg kezd?dött az At The Gates. Végre él?ben is megismerkedhetek a dallamos death metálok el?futárával, bár nem mintha ennek a m?fajnak fanatikus szerelmese lennék, de ez valami iszonyatos odab*szott! Thomas „Thompa” Lindberg és a többi cimborája szó szerint leaprította az arcunkat, fergeteges, frenetikus, szinte nem is tudok szavakat találni, annyira überzsírarckirályságosság volt végighallgatni a produkciójukat. Büszke vagyok, hogy rájuk is sikerült eljutni, és extázisba esve élvezhettük zabolátlan produkciójukat. yeaH!

Szexuális zaklatás nélkül, de kezd?dött a pandák ideje. Immortal-on megint csak bátorkodtam felcaplatni az erkélyre, és ott kényelmesen támaszkodva bámultam ?ket. Habár a zenei ízlésembe nem férnek bele, meg kellett, hogy állapítsam, annyira azért nem nyomták szarul, mint amire vártam.

Godflesh-re nem emlékszem, csak annyi maradt meg bennem, hogy az Ügyvéd úrral meg két szimpatikus lengyel csajjal leintünk valami utánfutós embert, és vitetjük magunkat A-B pontok között; többször is megjátszva ezt a frenetikus módszert, hogy így hívjuk fel magunkara a figyelmet. Fél órával kés?bb valami szimpatikus olasz társasággal lógtunk, akik egy asztal cipeltek magukkal, tetején egy ipari méret? Finlandia vodkával. Tíz perc és néhány jóles? korty múlva pedig már a Gyöngyhajú lány könnyített, lálá-változatát énekeltünk velük az asztal tetején, kicsit se exhibicionista módon, hehe! Ezután megfogadtam - akárcsak Hunter S. Thomspon -, hogy mindig egy Ügyvéddel karöltve fogok szórakozni menni…

Ez a sok galád hülyeség amúgy is b?ven kitartott a Sodom kezdéséig, úgyhogy volt értelme. Szintén csak frenetikus érzéssel töltött el, amikor ott állhattam a színpaddal szemben, az arcomba meg csapódott a tömény thrash, amit ezek a harminc éves pályafutással rendelkez? szodomisták toltak. Volt narancs ügynök, háború meg fegyverek, pusztulás minden oldalról… szóval, amit csak a fülünk elbírt.  Úgyhogy ?k tökéletes lezárását jelentették a 2012-es Brutal Assault fesztiválnak, soha rosszabbat!

VASÁRNAP

Hála az Ügyvéd Úr egyedülállóan lajharisztikus képességeinek, és a több szintet magában foglaló szuper-hacienda b?völetének, azok között voltunk, akik kb. utolsóként hagyták el a kempinget. Négy nap szó szerint arcpirító bulizás, és életre szóló emlékek után hazafelé annyira lazán toltunk, hogy még egy kb. 50 kilométeres eltévedés is belefért Csehországban, de aztán a helyes irányt megtalálva meg sem álltunk egészen szeretett országunk határáig…

Murphy