Thrash is Back - Moby Dick

feca - 2012. szeptember 02. vasárnap, 07:00    

SmiciÚgy gondolom, hogy a soproni Moby Dick nem igényel senki számára sem bemutatást. Az 1980-ban alakult zenekar a 80-as évék végén hozta ki els? albumát, az Ugass Kutya!-t és rá pár évre már Magyarország egyik vezet? zenekaraként funkcionált a csapat. Sikeres albumok sora után a ’90-es években picit megpihentek, majd az új évezred elején újraaktiválódtak és azóta, ha nem is a korábbi tempóban, de sorra szállítják a min?ségi thrash alkotásokat. A banda énekes-gitárosával, Smicivel végeztünk egy kis múltidézést.

Reklám:

Szia Smici! Hogyan emlékszel vissza a Moby Dick megszületésére?

Még alig tudtam gitározni, de már akkor elkezdtem írogatni a saját szövegeimet és dalaimat! Miközben a kedvenceimet hallgattam otthon a szobában, elképzeltem, hogy színpadon állok és a közönség velem együtt énekel! Elkapott a zenélés varázsa és mindezt meg is akartam valósítani, nem csak álmodozni. Lementem a grundra, ahol az id? nagy részében általában együtt focizó baráti társaság tagjai között kiosztottam a szerepeket, te leszel a dobos, te a basszusgitáros és így tovább! Mivel pont azokban a napokban láttam az osztrák TV-ben a Moby Dick a fehér bálna cím? filmet, azonnal megvolt a zenekar név is! Úgy gondoltam baromi jól hangzik és tökéletesen illik, egy vad, lázadó, rockos zenekarhoz. Valahogyan így kezd?dött, persze akkor még gyerekcip?ben járt az egész és kés?bb sok minden változott, de a név megmaradt!

Tényleg a Moby Dick tekinthet? az els? magyar heavy metal zenekarnak?

Elképzelhet?, de soha nem tartottam ezt igazán fontosnak, ami bármit is eldöntene, ezért nem igen kutakodtam utána!  Akkoriban még nem terjedtek olyan gyorsan a hírek és infók, mint manapság az internet révén, ezért nem lehetett pontosan tudni, hol, mi történik az országban zenekari szinten! Az biztos, hogy a m?fajt meghatározó, kés?bb ismerté vált, klasszikus zenekarok közül, mi voltunk az els?k!

Úgy emlékszem, hogy anno, kölyökfejjel láttalak benneteket a Keresztes Vitézt el?vezetve a Magyar Televízió valamelyik akkori (talán Mi Mit Tud?) m?sorában. Volt ilyen? Ha igen, akkor hogyan kerültetek oda, hiszen akkoriban ez nem egyáltalán nem volt megszokott egy metal bandától?

A zenekar korai éveiben mi is próbálkoztunk pár tehetségkutató rendezvénnyel, akkoriban még azt hittük ott ?rzik a Kába-követ, de tapasztalatszerzésen kívül másra nem igen jutottunk! Amit láthattál az a K?míves Péter vezette Rockstúdió, amiben szerepelni nagy dolog volt, hiszen egy fél ország nézte! Ebben a m?sorban kerültünk képerny?re a Keresztes vitézzel, ami hatalmas löketet adott a pályára kerüléshez. Az akkor már metalkörökben országosan ismert zenekar híre futót?zként terjedt tovább!

A 80-as évek végére miért váltottatok át a korai heavy metalból thrash-be?

Nem volt ez teljesen tudatos és mivel lassan, lépésr?l-lépésre szívódtak be a zenekarba az új hatások, talán nem is éreztük annyira a változást! A zenei megszólalásban mindig a vadságot, keménységet, lázadó hangot kerestük, amit el?ször a Beatles-ben, aztán a Black Sabbath-ban, kés?bb Judas Priest-ben majd a Metallicában találtunk meg. Fiatalok voltunk, képlékenyek, kerestük a saját stílusunkat, míg nem eljutottunk a thrash-hez, de ennek mi egy sajátos, Moby Dick-es változatát m?veltük, amiben ötvöz?dtek a korábbi hatásaink és a saját dolgaink!

A debüt Ugass Kutya! után sorjában jöttek a jobbnál-jobb Moby Dick korongok, majd '94-ben érkezett a szintén zseniális Memento, ami a banda korai dalait tartalmazta. Miért éreztétek szükségét annak, hogy ezek a dalok is napvilágot lássanak?

Jobb lett volna, ha annak rendje és módja szerint, akkor jelenhetett volna meg, amikor ezeket a dalokat írtuk! Akkoriban nagyobbat is ütött volna az album, a dalok egy része felett eljárt az id?, hiszen szinte gyerekfejjel írtuk! Egyrészt rajongó nyomásra adtuk ki, másrészt kiadói megrendelésre! Mindig a régi demókat kérték t?lünk, de azok rosszul is szóltak, meg mivel kazettás magnó szalagokon voltak meg, a sok átmásolás miatt szép lassan tönkre mentek! Úgy gondoltuk ezzel egyszer és mindenkorra letudhatjuk a demók iránti igények kielégítését, így összekötöttük a kellemest a hasznossal! Vitatott, hogy mennyire volt ez okos döntés, mivel a pozitívumai mellett némi zavart is keltett a rajongók körében. Sokan nem tudták hova tegyék az albumot, azt hitték ez az új Moby Dick! Mindent összevetve úgy gondolom mégiscsak jó, hogy megszületett, ez is a Moby Dick történelem része, jó pár nagyszer?, klasszikus dallal!

Az 1997-es Tisztítót?z után megtorpant a zenekar és csak évekkel kés?bb aktiválta magát újra. Mi okozta ezt a leállást és mi történt a köztes id?szakban?

Ez hosszú történet, nehéz ezt röviden összefoglalni, komolyan mondom, err?l könyvet lehetne írni. Megtorpant az egész rockipar, nem voltak perspektívák, az érdektelenség miatt nem lehetett már azon a szinten m?ködtetni a zenekart, mint korábban. Ez kiábrándultsághoz, egzisztenciális problémákhoz  vezetett, át kellett értelmezni az egész életünket! Ki így, ki úgy élte át, volt aki könnyebben le tudott mondani a zenekarról, én sajnos nehezen tudtam elfogadni a zenekar megsz?nését. Akkoriban sokan kérdezték, miért nem csinálom tovább a zenekart, de én egy percig sem gondolkodtam azon, hogy a többiek nélkül, új tagokkal folytatnám! A zenekar feloszlása után a zenei életb?l kivonultunk, mindenki próbálta átrendezni az életét.

2003 óta újra aktív a Moby Dick, bár közel sem annyira, mint a kori id?kben. Miért?

Nem olyan id?ket élünk, minden megváltozott! A világ és mi magunk is! Mindent a körülmények irányítanak és nem hinném, hogyha akarnánk is, sokáig meg tudnánk er?szakolni a helyzetet! Igaz kevesebb új dalt írtunk és talán kevesebbet is koncertezünk, mint a h?skorban, de ha nem is adunk ki annyi új lemezt, közben értékes, min?ségi kiadványokkal jelentkeztünk és volt olyan évünk, hogy annyi koncertünk volt, hogy az aktuális sztárcsapatoknak sem volt több!

Moby Dick

A csapat majd minden tagja más zenekarokban is tevékeny részt vállal. A Moby Dick nem ad lehet?séget a más jelleg? zenei kibontakozásra azért van ez így?

Ez sok minden miatt alakult így, de nem hiszem hogy valakinél is a más jelleg? kibontakozásból indult volna. Egy 32 éves zenekarban rengeteg probléma lehet, ami fékez? er?ként hat az egész m?ködésre és a kreatív munkára. Ilyenkor jót tehet egy projekt beindítása, ami új er?t és ambíciókat adhat és ez általában visszafelé is hat!

Korábban nagy rajongótáborral bírt a Moby Dick. Hogy látod, megvannak még a bandához lojális rajongók?

Több generációs zenekar vagyunk, szerencsére mindig jönnek újabb rajongók és a régiek se felejtettek el minket, csak ma már másként élnek! Az is hozzátartozik a tisztán látáshoz, hogy az egész rocktábor megfogyatkozott és természetesen a zenekar sem a csúcsid?szakait éli. Ennek ellenére a Moby Dick tábor még mindig jelent?s és koncert látogatottság tekintetében is képesek vagyunk meglepetésekre! Az, hogy kevesebb CD-t vesznek és kevesebben járnak koncertekre, nem egyenes arányosan jelenti, hogy kevesebb a rajongó. Másként m?ködnek a dolgok, ebben nagy szerepe van, hogy az internet szép lassan átalakította a gondolkodásmódot, a zenéhez való viszonyulást. A rajongók nagy része ma otthon ül a billenty?zet el?tt, letölti a zenéket, koncertfelvételeket néz a Youtube-on, virtuálisan barátkozik, a társasági életét a Facebook-on éli!

Van olyan terület az országhatáron belül, vagy kívül, ahol többen szeretik a zenekart, mint másfelé?

Valamikor Pécsett voltak a vidéki néz?csúcsaink, de nehéz ezt így lebontani. Ha jobban ment a szekér, akkor arányosan mindenhol jobban jöttek a koncertekre, de nem lehet ilyenkor figyelmen kívül hagyni a városok nagyságát, népességszámát,vonzáskörzetét és persze sok minden más is befolyásolja egy-egy koncert látogatottságát! A határon túli területeken mindig fokozott hangulat és érdekl?dés kísérte a koncertjeinket, a hazai néz?számok sokszorosát produkáltuk például Erdélyben, ami a mai generációk számára már elképzelhetetlennek t?nik, talán el sem hiszik!

Október végén erdélyi túrán veszel részt a Bloody Roots tagjaként, ahol is olyan bandákkal léptek fel, mint az Akela és a Remorse. Nem filóztatok még azon, hogy összehozzatok egy pl. Moby Dick, Remorse, Akela, Beyond thrash turnét? Igazi nosztalgiakör lehetne ki bel?le...

Személy szerint bármelyik említett zenekarral nagyon boldogan koncerteznék, hiszen valahol egy család, tábor vagyunk és egy ilyen összeállítás szívmelenget?en hangzik, de ez egy összetett dolog és sajnos els?sorban gazdasági kérdés. A koncerteket, turnékat manapság ritkán találjuk ki magunk, esetleg néha a szerencse úgy hozza, hogy valami olyan jön össze, amit mi magunk is el tudtunk volna képzelni! Manapság, ahogyan a Moby Dick, úgy a zenekarok nagy többsége is, ritkán szervez saját maga koncerteket, ahova hívnak, oda mész! Sajnos a rockzene, koncertszervezés a szó szoros értelmében nem üzlet, annyira viszont kell hogy az legyen, hogy a befektetett költségeket vissza tudja hozni. A koncertszervez?k saját döntése, hogy miben, milyen összeállításban látják meg a fantáziát és bíznak abban, hogy a produkció behozza a szükséges néz?számot!

Szeptember 22-én, a Club 202-ben egy koncert keretein belül ünneplitek a banda 30 éves fennállását. Készültök valamilyen különlegességgel aznapra?

A 30 éves jubileumi, úgymond születésnapi koncerten már túl vagyunk, amit szintén a Club 202-ben tartottunk. Igazság szerint az is kissé id?n túl jött össze, de több más tényez? mellett, igazodnunk kellett az új lemez megjelenéséhez, hiszen így tudtunk megadni a méltó módját az ünneplésnek! Ami a félreértésre okot adhat, a plakáton lév? szlogen azzal magyarázható, hogy a 2012-es év kiemelt koncertjei a 30 éves jubileum jegyében zajlanak, mint ahogyan a most következ? budapesti Club 202-es koncertünk is, de a tortát, mint említettem már korábban megkaptuk!
Görögt?zzel, léggömbökkel nem készülünk, els?sorban magunkat fogjuk hozni és adni, igyekszünk egy jó bulit összehozni, amire az utóbbi id?k tapasztalatait nézve minden esélyünk megvan!
A szeptember 22-i koncerten a Moby Dick vendége a Demonlord zenekar lesz! Mindenkit szeretettel várunk!

Magyarországi szinten gyakorlatilag mindent elértetek. Meg sem fordult a fejetekben, hogy terjeszkedni kéne külföldön is?

Régen erre nem volt meg a reális lehet?ség, ma meg úgy gondolom, lekéstünk err?l! Mi egy ízig-vérig magyar zenekar vagyunk és itt a Kárpát-medencében annyi szeretetet kaptunk, hogy semmi okunk a bánkódásra!

Mit tanácsolsz egy most induló, kezd? thrash(!) zenekarnak? :)

Ezt csak szenvedéllyel, kifogyhatatlan szorgalommal, kitartással lehet csinálni, mert ha nem így van, akkor nagyon hamar belefáradsz! Helyesen kell megválasztani a célokat és akkor mindig lesz benne örömed és sikerélményed!

Az utolsó kérdésre úgy asszociálsz, ahogy jól esik: német, vagy amerikai?

Németország egész Amerika ellen? A német rockipar büszke lehet, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül! Több amerikai kedvencem van, de a fiatalságom rengeteg meghatározó zenekara német volt és ma is szívesen hallgatom ?ket!  Amúgy egyáltalán nem érdekel ki honnan jött!

-feca-



Szólj hozzá a cikkhez