Place Called Rage - Place Called Rage

waren - 2012. szeptember 05. szerda, 07:00    

Place Called RageIsmét egy remek remasterizált anyagba botlottam bele. Nyugodtan szupergup-nak is nevezhetjük a Place Called Rage-t. Olyan emberkék szövetkeztek egy kis örömzenére mint Al Pitrelli-gitár (Alice Cooper, Asia, Savatage, Megadeth), Tommy Farese-ének (Trans Siberian Orchestra, Rondinelli), Danny Miranda-basszer (Blue Oyster Cult, Queen), Chuck Bonfante-dob (Saraya), Mark Mangold-billenty?k.

Reklám:

A lemez eredetileg 1995-ben jött ki a Millbroad Sudio-ban, Paul Orafino (Tyketto) hangmérnök irányítása alatt. Minimális költségvetéssel, egy hét alatt rögzített anyagról van szó, amely egyáltalán nem tapasztalható a produkción. Amit kapunk az klasszikus hard rock, bluesos megközelítéssel. Már a nyitó I Know Where You Been-ben megbizonyosodhatunk róla, hogy mire számíthatunk. Al Pittreli vastag riffei, jellegzetes szólói adják a biztos pontot. A szilárd ritmusszekció persze elengedhetetlen a tökéletes eredményhez. Az Aerosmith szelleme ott lebeg a zenében, de nem zavaróan, nyúlásként jelenik meg. Mark Mangold billenty?játékával remekül tölti ki a zenei teret.

Én az olyan dalokat szeretem, amelyek valamilyen érzést képesek bel?lem kiváltani. Ilyen a Place Called Rage, amely olyan, mint egy elhagyatott texasi kocsma, a forró nyári napon. Nálam nyer? ez a zene. Pitrelli különleges riffei figyelemre méltóak. Játékával a Savatage-ben töltött éveiben ismerkedtem meg tüzetesebben.

A Trapped nóta hallatán Glen Hughes mester munkássága is észlelhet?. Összetett, tömör nóta, fülbemászó dallamokkal. Tipikus amerikai, dél vidéki a Take It Lying Down. Csak arrafelé tudják így tolni: akusztikus gitárral kisérve egy remek ballada. Tommy Farese jellegzetes, rekedtes hangja nagy érzelmek kifejezésére képes. Hallhatjuk a régi blues hagyományokat, a new orleansi öreg zenészekt?l átvett érzéseket, hangulatokat. Mekkora dal például a Someday. Pedig szinte egy akusztikus gitáron megy végig a f?dallam, egy óriási szólóval f?szerezve. Jókedvet ad egy fárasztó nap után. Drámai a What These Eyes Have Seen. Micsoda témákat tol Pittreli az arcunkba. Tömény zenei utazás ez, mely a hammond orgonával ér fel csak igazán a csúcsra. Kellemesen futkosott a hideg rajtam ebben a forróságban. Olyan zene ez, amit bármikor jó hallgatni.

A Jenny Doesn’t Live Here Anymore-ban éreztem Tommy Farase-nál a TSO hangulatát. Egy régi blues nóta, tökéletesen el?adva. Zeneileg nagyon er?s albummal volt szerencsém megismerkedni. Csemege lehet mindenkinek, aki szereti, otthon van ebben a zenei stílusban. Ajánlom olyanoknak, akiknek rossz a kedve - garantáltan feldobja; vagy akár haverokkal sörözéshez is ideális hangulatfokozó.

Dalok:
01 - I Know Where You Been
02 - Place Called Rage
03 - Trapped
04 - Take It Lying Down
05 - Someday
06 - One Child
07 - What These Eyes Have Seen
08 - Can't Find My Way Home
09 - Jenny Doesn't Live Here Anymore
10 - Thunderbox
11 - Where Not Coming Home
12 - Chained To A Maniac

Tagok:
Al Pitrelli - Guitar, Keyboards, Vocals
Tommy Farese - Lead Vocals
Danny Miranda - Bass
Chuck Bonfante - Drums & Percussion
Mark Mangold - Keyboards

-waren-



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez