A rap&roll korszaknak vége, elérkezett a modernebb zene ideje - Csakazértis interjú

Annu - 2012. szeptember 13. csütörtök, 07:00    

CsakazértisNemrégiben jelent meg a Csakazértis zenekar legújabb korongja Csak játék címmel, majd ezt követte a klip is. Bátran kijelenthetjük, a gépezet beindult… Érdekelt, mi van a srácokkal, hogyan telt az elmúlt néhány hónap… Ezek kapcsán kérdeztem a banda két tagját, Renátót és Rolandot.

Reklám:

A Csakazértis zenekar több éve m?ködik, viszont mostani formáját nem olyan rég öltötte. Az elmúlt éveket tekintve milyen változások voltak tapasztalhatók (mind zeneileg, mind a tagok tekintetében)?

Renátó: Szerintem erre Rolcsi tudja a legkorrektebb választ adni, mivel ? már a kezdetekt?l benne van a bandában.

Roland: A Csakazértis 2001-ben alakult és szép dolgokat elért, de az igazi áttörés nem jött be, ezért a tagok szétszéledtek 2007 végén. Azt mondtuk, hogy szünetet tartunk, de igazából az egy feloszlás volt. 2009-ben Balu (a gitárosunk) és Anti (a b?g?sünk) keresett meg azzal az ötlettel, hogy folytatni kéne, és sokkal profibb módon csinálni a Csakazértist. Én benne voltam, de a régi tagok ezt már nem akarták. Úgyhogy igazából egy új zenekar jött létre, de a nevet és a régi dalokat megtartottuk. :)

Lehet tudni, hogy miért nem csatlakoztak a többiek?

Roland: Igazából ebben nincs nagy titok. Volt, aki más stílusban gondolkodott tovább, volt akinek a család mellett nem fért már bele a zenélés. Nem akartuk egymást akadályozni... Majd g?zer?vel elkezdtünk énekest keresni, de mint tudjuk, nem egyszer? dolog olyan embert találni, aki szakmailag és emberileg is megfelel. Nekünk ez majd másfél évig tartott…

Ti esetetekben ez hogyan zajlott?

Roland: Els?sorban zenészbarátokon és hirdetéseken keresztül próbálkoztunk, sok énekest kipróbáltunk, volt akivel hosszabb ideig együtt is dolgoztunk, de nem volt az igazi… Majd véletlenül találtunk egy e-mailt a többi között…

Renátó: Amit én írtam. :)

Roland: Kérdezte, hogy mi van velünk, m?ködünk-e, stb-stb. Mi meg megnéztük, hogy ki is ez a Renátó… Ja, hogy van bandája, koncerteznek, kijött a videoklipjük és ? az énekes… Hát akkor próbáljuk már ki, hogy mit tud! :)

Ez alatt a másfél év alatt mi történt?

Roland: Mindenki kérdezgette, hogy mi a helyzet… Kb. másfél évig dolgoztunk, folyamatosan írtuk az új dalokat, kerestük a megfelel? énekest, és megpróbáltunk visszakerülni a körforgásba. Megpróbáltuk felépíteni a visszatérést! :) Aztán Renátó 2011 januárjában beszállt és vele tényleg felpörgött az ügy. Azóta túl vagyunk két országos turnén, hazai és külföldi fesztiválokon, most tavasszal pedig megjelent a „Csak játék” cím?, ötszámos kislemezünk…

Renátó: Visszatérve az e-mailhez... Írtam, hogy nagyon király, amit csinálnak, majd megkérdeztem, hogy vannak e még dalok azokon kívül, amelyek az interneten hallhatók, illetve hol lehet ezeket megvásárolni. Persze nem válaszoltak. :) Eltelt másfél év, az akkori bandámmal pont a Csakazértis el?tt játszottunk, ki is osztottam ?ket, hogy anno nem válaszoltak… :) Majd kés?bb beszálltam a zenekarba, onnantól kezdve virágzik az egész. :)

Err?l jut eszembe egy story… az egyik vidéki bulin odajött hozzám egy srác azzal a kijelentéssel, hogy „? átlátja, mir?l is van itt szó…az egész rólam szól”. Persze nem akartam mondani, hogy csak pár hónapja vagyok a zenekarban, és igyekszem felzárkózni… :)

Roland: Vagy az, amikor Kazincbarcikán odajött egy-két arc, dicsérték a bulit, majd odafordultak Renátóhoz: „Nagyon jó volt, és milyen szépen lefogytál a múltkori klip óta!” Az el?z? énekessel keverték össze! :)

Renátó: Többször el?fordult ilyen. Azóta túl vagyunk pár turnén, és rengeteg gyakorláson. Nemrég jött ki az új klipünk, „Én irányítom” címmel, amit Szlovákiában, Nagyudvarnokon vettünk fel.

Hogyhogy ott került felvételre?

Renátó: Simán csak ott találtunk jó helyszínt. Ez egy vastelepen játszódik.

Volt valami alapkoncepció?

Renátó: Igen, volt és ez a helyszín volt a legmegfelel?bb.

Roland: És nincs is olyan messze. :)

El?tte már jártatok arra és megtetszett a helyszín…?

Renátó: A vastelepen még nem jártunk, azt Máté (Bíró Máté, FX-Film), a klip rendez?je ajánlotta nekünk. Viszont itt Nagyudvarnokon egy nagyon jó rockfesztivál szokott lenni minden nyáron. Egy nagyon király kis tó van mellette, van egy nagyszínpad, ahol a zenekarok játszanak, az emberek pedig pancsolnak közben.

Mi a klip története?

Renátó: A t?z? napon zenélünk a roncstelepen,  közben egy nagyon kedves barátunk kislánya is ott mászkál… Elhagyja a maciját és egy nagyon csúnya figura találja meg. ? vissza szeretné neki adni, viszont a kishölgy nagyon megijed, elrohan… A pasi elkezdi kergetni, végül kiderül, hogy csak a macit szerette volna neki visszaadni.

Mikor jelent meg a videó?

Renátó: Július végén volt a premier a Music Channel 1 like ROCK cím? m?sorában.

Milyenek az eddigi visszajelzések? Véleményezik is?

Roland: Elég jók, mivel 3 hét alatt több, mint 4000 megtekintése volt a klipnek a Youtube-on. Véleményeket természetesen kapunk. A legtöbbeknek tetszik, de van olyan is, akinek kevésbé. De ennek is örülünk, mert ez is csak azt mutatja, hogy érdekl?dnek a zenekar után.

Visszakapcsolódva még az el?z?ekhez… Meg tudjátok határozni, milyen zenét játszotok?

Renátó: Szerintem 2012-es rockzenét.

Roland: A Csakazértis els? nagylemezét „rapmetál”-nak nevezték, a stílust pedig mi neveztük el rap&roll-nak... Akkoriban sokkal több volt a rap, nagyobb szerepet kapott… és mögötte szólt a „sújtó metál”. De a rap&roll korszakunk véget ért, a mostani zenénk, ha gyökereiben nem is, de azért változott… szerintem modernebb lett…

És ez hogyhogy ilyen irányba változott? Renátónak ebben mekkora szerepe volt?

Roland: A zenei alap annyiban változott, hogy tudatosabban írjuk a zenét, érthet?bbek, letisztultabbak a számok. Renátónak viszont nem akartuk meghatározni, milyen énekstílusa legyen. Mi odaadtuk neki az alapot, ? megmutatta, amit alkotott rá, amit mi el is bíráltunk, de könnyen össze tudtunk csiszolódni.

Renátó: Igen, egy elég er?s kis 5 dalos lemezt hoztunk össze. Koncerteken játszunk régi dalokat is, és azokat is a saját stílusomnak megfelel?en játsszuk, különben nem lenne olyan hiteles és er?s.

Mennyire tudatos, hogy most már nem feltétlen a rapes vonalat helyezitek el?térbe. Szerintetek „eladhatóbbá” válik így a zenekar?

Roland: Ha Renátó hatalmas rapper lenne, akkor maradtunk volna annál a vonalnál. ? viszont inkább az énekl?s (néhol „scream”-el?s) témákban gondolkodik. Egy biztos: nem csak magunknak zenélünk, szeretnénk, ha sokaknak tetszene az, amit csinálunk.

Mit tapasztaltok, Magyarországon milyen igényei vannak a közönségnek?

Renátó: Szerintem az eladható, amit eladnak. A mi célunk járni az országot, s minél több bulit adni, ahol mindenki jól érzi magát.

Mióta Renátó benne van a zenekarban, - b? 1,5 éve -  milyen változásokat észleltetek? A közönség mennyire ismeri a dalokat?

Roland: Egyre több embert látunk a koncerteken, ami nagy energiával tölti fel a zenekart. Sokan éneklik az új kislemez dalait is. És ami meglep?, hogy akik az új lemez kapcsán ismertek meg, elkezdték hallgatni a régi dalokat is.

Renátó: Most az a cél, hogy a kislemez dalait minél többen megismerjék. Természetesen dolgozunk új dalokon is, folyamatosan ötletelünk… viszont egy új lemezt elkapkodni semmiféleképpen sem szeretnénk.

A dalírás hogy történik?

Renátó: A dalötleteket legtöbbször Anti vagy Balu hozza, és a próbán rakjuk össze a kész számokat. A szövegeket én írom, amely többféle módon történik. Kb. úgy néz ki, hogy a telefonom tele van kis kétmondatos jegyzetekkel, de írok falra, üvegre… :) Van olyan is néha, hogy a zenét írjuk a szöveg alá, van, amikor a próbán rögzítünk valami jó kis gitár riffet és arra megírom a szöveget, de a végeredménybe többnyire mindenki beleszól.

Roland: Sokan beleesnek abba a hibába, hogy a lemezre többet játszanak fel, mint amit a koncerten el? tudnak adni. Mi próbálunk úgy nótát írni, hogy azt koncerten maximálisan vissza tudjuk adni.

Renátó: A mi esetünkben, akinek tetszik a lemez, annak él?ben is tetszeni fog.

Roland: S?t, még többet is kapnak koncerten. Pl. az egyik koncertünkön le is omlott a vakolat. :)

Ha már a koncerteknél tartunk…Az elmúlt id?szakban több bandával is turnéztatok (Depresszió, Road..). Milyen élményekkel lettetek gazdagabbak?

Renátó: Mindenkit láttunk meztelenül. :) Viccet félretéve, nagyon jó baráti kapcsolatokra tettünk szert, illetve azért is jó nagyobb bandákkal játszani, mert jobban belelátunk, hogy náluk hogyan oszlanak meg a zenekari teend?k, mennyire gondolkoznak el?re a tervekr?l, költségvetésekr?l… Emellett azért is király, mert nagyobb ismertségre is szert tudunk tenni.

Csakazértis

Van olyan koncert, amit ki tudnátok emelni?

Roland: Az összes. :) De talán a legemlékezetesebb a tavaszi turnézáró Pecsás buli, amikor a Depresszió, a Road és az Alvin vendégeként játszottunk. Mintha az egész turné élményeit beleraktuk volna abba az egy buliba, a közönség pedig nagyon vette a lapot!

A nyaratok hogyan telt?

Renátó: Több fesztiválon felléptünk, kétszer is játszottunk Szlovákiában (a már el?z?ekben is említett fesztiválon), ahol megismerkedtünk a helyi pálinkaivási szokásokkal is. :) Ha meginvitálnak minket kajára, piára, azokat nem utasítjuk vissza. Nem vagyunk piperk?cök, nem „sztárkodunk”.

Ezáltal még szimpatikusabbá váltok…

Renátó: Reméljük, hogy alapból is azok vagyunk. :) Szóval, válaszolunk minden egyes levélre. Fiatalabb zenészekt?l kapott anyagokra is szívesen reagálunk. (Ezúton is üzenem Donátnak, aki buzgón küldözgeti a felvételeiket, hogy nagyon tetszenek! :))

Saját turné mikor várható?

Renátó: Vannak saját bulik, de egyel?re szeretnénk még fix rajongóbázissal rendelkez? zenekarokkal játszani, hogy minél többen megismerjenek minket, és ezáltal nagyobb helyekre jutunk el, ahol min?ségi fénytechnika, hangosítás van..

Az ?szi tervekr?l mit lehet tudni?

Roland: Az ?szi turné októberben indul kiváló zenekarok társaságában…

Renátó: A Subscribe, Idoru, Insane, Leander négyeshez csatlakozunk. Illetve ezek mellett szervezés alatt van pár saját pesti buli is.

Roland: Még annyit áruljunk el, hogy folytatjuk a „videoklip-gyártást” is. :) Idén még eggyel szeretnénk kijönni.

Megvan már, hogy melyik dalra készül?

Roland: Arra, amit a legjobban szeretnek a koncertjeinken. Ez a Szakíts szét… de ennél többet nem mondhatunk.

Köszönöm szépen az interjút! :)

Annu



    Megosztás:
Címkék: Csakazértis
Szólj hozzá a cikkhez