K?kemény rock&roll buli volt, mindenféle sallang nélkül…
Február 6. (szerda) reggelén annak reményében pattantam ki az ágyból, hogy ma már csütörtök van. „Éljen, ma lesz a Slash koncert!”-gondoltam. Majd jött a felismerés, hogy még egy napot várni kell… Kicsit lelombozódtam, de végül hamar eljött a várva várt nap, totális izgatottság lett úrrá rajtam.
Ugyebár Slash a ’90-es évek egyik legnagyobb gitárvirtuóza volt, a Guns ’n Roses-sal bejárták az egész világot. Több, mint százmillió lemezt adtak el az évek során. A Gunsból való távozása után el?ször a Snakepit, 2003-tól pedig a Velvet Revolver oszlopos tagja lett. Ezekb?l az id?szakokból is születtek slágerek, de korántsem tudták megugrani azt a szintet, amit a Guns dalok.
2010-ben több vendégzenész közrem?ködésével megszületett els? szólóalbuma, ami a várakozásoknak megfelel?en üt?s kis korong lett.
Persze nem biográfiát akarok írni, hanem az élményeimet a koncerttel kapcsolatosan…
Szóval jött ez a zenészbácsi Myles Kennedy and the Conspirators zenekar társaságában és lezúzták a színpadot. A kiírt id?pont el?tt latolgattuk, lesz e csúszás (elég csak Axl akcióira gondolni, de ? megint egy más tészta), és ha igen, mennyi… Majd az el?zenekar (Leander Rising) lecuccolása után gyors átszerelés következett és 21.00-kor (nem hazudok, az órámra néztem és tényleg annyi volt) berobbantak.
Száj tátva, kezd?dhetett a buli. Azt gondoltam, hogy valamelyik üt?sebb Guns számmal indítják a koncertet, de hát mégiscsak egy Slash – Myles koncerten voltunk, szóval talán mégsem olyan meglep?, hogy egy saját dal, a Halo nyitotta a parádét.
Nem tudom pontosan, mi után mi következett, de az els?k között volt a Nightrain. Már akkor meg?rült az Aréna közönsége, s ahogy láttam, a zenekar is örömmel konstatálta, hogy jó helyre jött. Kifejezetten szimpatikus volt számomra, ahogy Myles 1-1 huncutabb, néha a meghatódottságból származó mosollyal jelezte, hogy „zsír a buli”. Énekesünk nem egy szószátyár típus, felesleges dumálásának nem volt helye, k?kemény „rákenról” volt. Slash meg… ? ugye Slash. ? sem egy mai „csirke” már, de minden tiszteletem az övé, ahogy profi módon, megállás nélkül végigtolta a kerek 2 órás bulit. Elmaradhatatlan gitárszólók, futkosás, ugrálás a színpadon… nem csalódtam.
Az Aréna nem telt meg (mint ahogy el?tte mondták), a küzd?tér felét?l már csak szell?sen álltak az emberek, de ez nem vesztett a buli értékéb?l.
A koncert alappillérei a Guns, Snakepit, a Velvet Revolver és a saját dalok voltak. Számomra a közös, saját szerzemények voltak az este favoritjai, pl. a Starlight-kor majd’ bepisiltem az örömt?l, de az Anastasia felcsendülése is adrenalint szöktetett a szervezetembe.
Volt 2-3 dal, amit nem igazán ismertem, de meg sem fordult a fejemben, hogy kimenjek, mert mondjuk uncsik lettek volna… Nem voltak azok, azt mondom. :)
Egyedül a Patience és a Godfather szóló-produkciót hiányoltam, de hát nem lehetünk telhetetlenek, mert így felcsendültek a legnagyobb slágerek.
A setlistet nem fogom felsorolni, mert már nem emlékszem pontosan, de az tuti, hogy a legnagyobb zúzás és meg?rülés a Sweet Child-kor volt (meglep? módon…).
22.40 tájékán tolták le az utolsó számot, majd jött a „backslash”-elés (bocs :) ), s még 2 dalra visszatért a banda. Az i-re a Paradise City tette fel a pontot, miközben azokból a színpadi ágyúkból (hivatalos megnevezését nem tudom) fehér kis papírdarabkákat l?ttek az égbe, s a fények hatására úgy nézett ki, mintha valami karneválon lennénk. Tetszett.
Laikusként azt mondom, üt?s, pörg?s koncert volt, nem csalódtam, azt kaptam, amit vártam.
Köszönöm az élményt!
Annu
