Rájátszás koncert: popikonok sztárkölt?kkel
Az utóbbi évek legizgalmasabb és legnagyobb pop-produkcióját viszik színpadra március 21-én az Akváriumban. Az eddig még sosem látott megakoncerten – többek mellett - a 30Y, a Kistehén, az Európa Kiadó, a HS7, a Hiperkarma frontemberei értelmeznek újra régi és mutatnak be friss slágereket a legismertebb hazai kortárs költ?k szövegeit felhasználva.
Valami nagyon izgalmas dolog van szület?ben. Pár éve, pontosan 2011-ben mutatkozott be el?ször a közönség el?tt a hazai pop-élet egy mer?ben új “vállalkozása”, a Rájátszás cím? produkció. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költ?k írják újra és játsszák el egymás m?veit. Az alkotói folyamatban a költ?k új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét.
Rájátszás koncertekkel már itt-ott találkozhatott a nagyérdem?, március 21-én azonban a produkció eddigi történelmének legnagyobb koncertjére készül, ami felvonultatja az összes zenészt és költ?t, aki eddig már megmártózott ebben az izgalmas pop-kalandban. Így - a teljesség igénye nélül – színpadra lép majd Beck Zoli, Sz?cs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Bérczesi Róbert, Szálinger Balázs, Kemény istván, Erd?s Virág, Háy János és Másik János is.
A Rájátszás hamarosan egy kötettel b?vített CD formájában is megjelenik a Bookline Könyvek kiadásában, de addig is irány az Akvárium és legyen itt egy kis ízelít? is, hogy készüljünk a nagy koncertre: