Hegyalja 2013 - Tokaj

Murphy - 2013. július 02. kedd, 22:57    

Hegyalja fesztiválMivel még életemben nem jártam Hegyalján (részint érdektelenség, részint a távolság okán), úgy gondoltam, miel?tt emigrálok, gyorsan meglátogatom a helyet. Gy?rb?l Pass On Hope Szilárdékkal vágtunk neki a MÁV-késésekkel tarkított hosszadalmas utazásnak, hogy aztán négy napon keresztül élvezzük a borvidék minden el?nyét…

Reklám:

Tokajban érkezvén egy laza húszperces séta következett. Közben random belgákkal dumálgattunk, illetve a már nem szomjas látogatók különféle viselkedési szokásait tanulmányoztuk. A prímet mégis azok az aranyos út szélén tébláboló punk jószágot vitték, akik ilyen innovatív szöveggel próbálkoztak: „Fogadjunk, hogy nem mersz nekem cigit adni?!” Teljesen igaza volt, gyávák voltunk.

1. NAP / SZERDA

Passzok átvétele és rapid lepakolás után jöhetett a már sokadik jól megérdemelt a sör, aztán pedig belenéztünk a Metallica volt basszusgitárosának fellépésébe. Igazából a Jason Newsted nevével fémjelzett formáció nem rossz, csak elmegy az ember mellett. Ennek oka pedig valószín?leg az lehet, hogy ?k is csupán egy hobbi rock/metál produkciónak tartják az egészet, minden különösebb cél vagy motiváció nélkül. Szimplán egy garázsban tartott örömzene.

Legközelebbi hangverseny, ami érdekelt, nyolckor kezd?dött, úgyhogy addig kicsit szétnéztem a placcon. Infrastruktúraügyileg semmiben sem különbözik a VOLT-tól, csak ugye itt mindig több a metál. Kivéve idén, ugyanis Rockmaratonnal egy id?ben lett szervezve, így csomó olyan csapat nem jött el vagy nem tudott eljönni, akik amúgy szoktak.

Nyolckor kezdte el iszonyatos dühöngését a buffalo-i metálszörny, az Every Time I Die. Az érdekl?dök kezdeti csoportosulásából aztán egyre nagyobb tömeg lett, végül kis biztatásra a karate is elkezd?dött, hiszen muszáj volt valamit cselekedni ezekre az energiáktól duzzadó, déli hangulatot árasztó feszes ritmusokra. Régebbi nóták mellett felcsendültek a nemrég megjelent Ex Lives dalai is (Underwater Bimbo From Outer Space stb.), amire a természetesen oltári mosh tört ki. Persze ehhez elengedhetetlen kockás ingbe pompázó Keith Buckley vel?trázó üvöltései is kellettek. Andy Williams gitáros meg egyszer csak a tömegben termett, és a fináléban a nép gy?r?jében vezényelte le az utolsó slágerüket (személyes kedvenc) We’rewolf-ot, melyen én is elvesztettem az agyamat. Zseniális volt, nah!

Ismer?sökben botlottam, akik aztán rávettek, hogy menjünk Aljas Kúszóbabra. ?ket még szintén nem láttam él?ben, mivel nem kenyerem az ilyen vulgárisan bohóckodós, kaliforniai (tehát vidám) hangulatú punkos lazulás. Már az elején éreztem, hogy b?ven kin?ttem ebb?l az „elmegyünk szórakozni, berúgunk, mint a disznó, aztán minden csajt megb*szunk” és társaira épül? irodalmi igényesség? dalszövegekre épül?, amúgy pedig minimális zenei tudással támogatott produkcióból. Inkább ezerszer a Prosectura, úgyhogy hamar le is léptem.

Negyed éjfélkor startolt a Slayer – hirtelen nem is tudom már, hatodik vagy hetedik alkalom, hogy él?ben hallom ?ket, de igazából most is csak annyi tudok mondani, hogy hibátlan teljesítményt nyújtottak. Nyilván Jeff Hanneman tragikus halála és a Lombardo lelépése körüli mizéria felkavarta az állóvizet, de a majd’ harminc, gyilkos thrash metálban eltöltött év akkor is tény. ?szül? és pocakosodó Araya apó m?tétje után egy ideje már csak szolidan tombol, hangja viszont mit sem változott az évek folyamán, most is olyan brutálisan szólt, mint a korai felvételeken. Bostaph vendégmunkás ténykedése ugyan össze nem hasonlítható Lombardo püfölési stílusával, én mégis azt mondom, hogy hozta a formáját. Mellig ér? szakállával és kirakatláncaival rohangászó Kerry Kinget ennyi id?s fejjel már nem éreztem másnak, mint egy elrettent? külsej? (kopasz és tetovált) dühös vásári mutatványosnak, ellenben Gary Holt iszonyatosan kellemes meglepetés volt számomra. Baromi rutinos gitárosnak t?nt, aki nem mellesleg szétszólózza az agyát!

Ami a setlistet illeti, abban most sem csalódtam. Pár újabb dal kivételével (nyitó World Painted Blood, Hate Wordwide, és a kihagyhatatlan Disciple) f?leg klasszikusok kerültek terítékre, bár Paul visszatérés okán én mondjuk el tudtam volna viselni egy Staind Of Mind-ot. A Raining Blood utáni ráadásban legendás társukra emlékezve felhúzták a Heineken-Hanneman molinót, és úgy nyomták el a South Of Heaven / Angel of Death kett?sét, tökéletes zárást biztosítva az estének.

De számomra még mindig nem volt vége a napnak, ugyanis várt még rám egy kultikus banda, ami a KoRn és a Deftones mellett számomra meghatározónak bizonyult azokban a nu-metálos id?kben: COAL CHAMBER. Történt ugyanis, hogy Dez Fafara DevilDriver énekes nemrég újrateremtette kissé gótikus, de tudat alatt mindenképpen gonosz hangulatú csapatát: Rascon és Mike Cox eredeti tagokkal, mellette pedig Rayna és Nadja után egy újabb n?i basszusgitárossal.

Maga a produkció szinte hibátlan volt; egész lényemet átjárták azok a fiatalkori érzések, amikor otthon bömböltettem magnóba. Mindezek ellenére a technika ördöge szinte folyamatosan érzékeltette jelenlétét: kezd?dött a basszusgitárral, majd folytatódott a lábdobbal, de a gitáros cuccai szinte félpercenként beszartak (összecsuklott a mikrofonállvány, leborult az állványon lév? effekt stb), megjavították, majd megint elcsesz?dött, de mindezek olyan ütemben történtek, mintha csak valami rossz sitcom lett volna. Amúgy a technikai személyzetet szerintem már a koncert közben kirúgták…

Baromi fura érzés volt a Helloween intró után pár méterr?l (második sorból) figyelni Dez-t, hosszú hajjal, rommá tetoválva, egy világító Elvis-mikrofonnal a kezében, miközben nem brutális DevilDriver szövegeket üvölt, hanem old-skool Chamber slágereket idéz fel. Big Truck, Loco vagy überfavorit Fiend, végén pedig az elmaradhatatlan Sway, tudjátok: „The roof, the roof, the roof is on fire…”

2. NAP / CSÜTÖRTÖK

Egy tökéletes nap után ébredés a t?zforró sátorban, priceless. Id?nk, mint a tenger felkiáltással bevonultunk a városba enni-inni, hiszen legels? fellép?, ami érdekelt minket este nyolc fele volt csak esedékes. Fesztiválra visszatérve egyb?l találkoztunk Puzsér úrral, aki a saját maga alkotta egyszemélyes, hazai stand up tragedy szintér alapítója és egyben zászlóviv?je. Láthatóan nem volt már szomjas…

Hegyalja fesztivál

FreshFabrik 20 éves jubileumi m?sorát sajna egy id?re tették Skindreddel, azonban nem volt kétséges melyiket választom. Benji Webbe rock/metál/reggae konfúzióját negyedik alkalommal is annyira élvezetes volt hallgatni, mintha csak el?ször bugiznék rá. Azt eddig is tudtam, hogy a kis köpcös rasztában egy meg nem értett divatdiktátor veszett el, ergó milyen elborult cuccokba tud megjelenni, de a mostani csilli-villi piros hacukája vitte a prímet, haha!

Az id?közben leesett es? miatt elég ingoványossá változott a terület, persze ez sem állíthatta meg a bulizni vágyó tömeget. Vegyesen csapatták a három lemez slágereit, közben pedig még arra is maradt idejük, hogy jópofán Metallica, Slayer vagy éppen Slipknot dalkezdeményekkel kedveskedjenek a népnek, haha! Négy tagból álló banda turnékon újabban mindig kiegészül egy háttérarccal, aki az elektronikáért felel, tehát így már öten garantálták a maximális extázist! Egyszóval irgalmatlanul nagy bulit nyomtak, képtelenség volt nem táncolni rá! Rat Race, Nobody, Pressure, Destroy The Dancefloor, Doom Riff stb., mellett a nyár végén megjelen? új anyagukról is megleptek minket egy számmal, Kill The Power, szóval várós már nagyon! Szettjüket mi mással, mint a Warninggal zárták. Hibátlan.

Nem sokkal ezután kezd?dött Phil Anselmo DOWN-ja, ami, bármennyire is meghökkent?, de nem igazán érdekelt. Értékelem a déli suttyó redneck zenét, viszkivel, mocsárb?zzel és véget nem ér? kilátástalansággal, de én valahol megmaradok a Pantera, SuperJoint Ritual, AssJack, Rebel Meets Rebel vonalnál. Úgyhogy egy-két szám után szépen csendben ott is hagytam ?ket.

Rövid bóklászást követ?en NovaRock-os ismer?sökbe botlottam, akik rafinált módon (értsd: röviditallal) rávettek, hogy poénból menjünk el Majkára, mert az milyen jó lesz. Hát nem volt jó, s?t mi több, majdnem belehaltunk. Szervezetünk legnagyobb sajnálatunkra még nem tartalmazott annyi égetett szeszt, amit?l elbírtuk volna viselni azt az ózdi majmot meg a többi hülye haverját, ahogy playbackról osztják a népnek a rímes sorokat, úgyhogy gyorsan leléptünk.

Skafunderz nev? kollektíva viszont meglep?en kellemes zenének ígérkezett így hajnaltájt. Egyrészt, mert baromi vidám és szimpatikus, táncolásra alkalmas rigmusokkal m?ködnek, kett?, csipkebokor vessz?. Lényeg, hogy ez a banda marhára betalált akkor és ott.

3. NAP / PÉNTEK

Ha nagyon ?szinte akarok lenni, akkor az a helyzet állt el?, hogy az els? két napon már megnéztem minden olyan bandát, amiért jöttem, ami számomra fontosnak és kihagyhatatlannak bizonyult, úgyhogy a fesztivál további két napját elegáns lazasággal kezeltük. Ellátogattunk ismer?sökhöz, ami nem konstans bor és mézpálinka kóstolásával járt, majd a f?téren egy étteremb?l végighallgattunk valami helyi HIT + 1 zenekar produkcióját. Ezt követ?en elvegyültünk a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, és adtunk rendesen a májnak, hogy a Holnap Dolgozója lehessen.

Soerii & Poolek színpadi eszetlensége érdekelt volna még estefele (szigorúan csak a hülyeség / trash faktor miatt), de lekéstük, illetve Anti-Flag, ami szintén kimaradt. Én sem tudom, hogy hogyan csináltam, de hajnali egykor teljesen vállalható állapotban mentem MIXHELL nev? csodajóságra. Err?l a brazil electro/rock formációról annyit érdemes tudni, hogy a DJ csaj mellett Igor Cavalera volt Sepultura dobos játszik benne, meg még egy ismeretlen basszeros csóka. Annak ellenére, hogy a meghízott Igor leginkább csak minimál-ritmusokra volt hitelesítve (közelébe nincs az egykori Sepu-s teljesítményének) egy iszonyatosan partiképes, táncolós electro-egyveleget sikerült összehozni. Megint csak zseniális!

4. NAP / SZOMBAT

Utolsó napra már meglehet?sen elny?ttem magam, úgyhogy kicsit kimentem a városba csilla útra.

Rehabilitációmat siker koronázta, így csak olyan öt óra magasságában tértem vissza, némileg emberi formát felvéve. Éppen Paddy And The Rats ment a nagyszínpadon, amikor iszonyatos módon elkezdett esni, nekem is csak a VIP-páholyból sikerült végignéznem, bár ott is majdnem elöntött minket. Paddy-ék mint mindig, most is eszméletlenül hangulatos show-t csináltak a piászat, kalózkodás és a duhaj jegyében, de az azért mégis meglepett, hogy elég szép számban maradtak rajtuk a szakadó es?ben, és szó szerint állták a sarat.

Hegyalja fesztivál

Máig nem tudom, hogy milyen indíttatásból jutottunk el aztán Nevergreen-re, ugyanis általában egyik?nk sem szokta díjazni az ilyen keserg?s bánat-metál bandákat, mint amilyen ez is volt. De a sornak még nincs vége, ugyanis az ’Echo Of’ el?tagokat újabban hanyagoló Dalriadát is megvártunk, ugyan csak nem fér a fejembe, milyen megfontolásból tettük. Folk-metállal alapvet?en nincs bajom - fesztiválon volt már rá példa, hogy jobb pillanataimban meghallgattam egy-egy Korpaklánt vagy Finntrollogtunk kicsit, de magamtól nem vetemednék ilyenre. Namost a Dalriada zenéje nem az én stílusom, de nyilván nem rossz, mert sokan szeretik, viszont amit a színpadon lem?velnek, az botrányos. Példának okáért ott van az elég korrekt testi adottságokkal megáldott énekesn?jük, aki az éneklésen és mellbedobáson kívül mást nem igazán csinál. Pedig -hatna. Helyette viszont a gitáros/énekes csóka konferál, de valami vállalhatatlan, amit m?vel. Nem ma kezdték az ipart, így aztán valamilyen szinten azért meg lehetne már tanulni egy-két jó átvezet? szöveget vagy valami. „Most következzen egy nóta, amit Szent László királyunkról írtunk. A címe: Szent László Király.” – ilyen és ehhez fogható kreatív megoldásokkal találkoztunk. És akkor még nem is beszéltem, hogy milyen er?ltetett és szar poénokat próbált elsütni két dal között. „Nem buzi a basszusgitárosunk, hogy egy bárszéken ül, csak eltörte a lábát. De már hegesztjük a székre a sörtartót.” Mi van, ez most folk-metál humor?? Kösz, de nem kell.

Átnéztem inkább Brains-re, ami meg kell, mondjam, nagyon kellemes csalódás volt számomra. Elektronikus zene él? hangszerekkel, roppant szimpatikus formában, amolyan bármikor, bárhol táncolható. Aztán következett Punnany Massif, amibe kicsit belenéztünk. Egyesek fesztiválozók úgy csapatták, mintha nem lett volna dagonya a fesztivál egész területén…

Gondolkodtam, hogy ráér? id?mben elmenjek-e Edda-ra, de nem voltam elég bátor, hogy odaálljak Pataki M?vész Úr elé, így kisebbik rosszként inkább a mainstream underground megafonját, a népek milliói által körberajongott Quimby-t néztem meg, bár ugyanannyira nem szeretem, mint a M?veket.

Fél éjfélkor aztán újra feltehettük a kérdést, miszerint „Háu máccs iz dö fiss?”. Beszarás, hogy H.P. Baxter és szintis kollégái még mindig nyomatják ezt a hardcore techno-nak nevezett m?fajt, ami bár kezdetben még elég er?teljesen kacsingatott az agyatlan BPM-es rave felé, most meg már inkább a kísérletezget?s kedv? dance tucc-tucchoz áll közelebb. Rövid összefoglalva: hatalmas parti hangulat, ezernyi énekl? ember, orbitális slágerek egymás után, táncos lányok, táncos fiúk, pirotechnikai eszközök gyakori használata, szóval, amit csak akarsz. Ez volt a Scooter 2013-ban, egyenesen a Hegyaljáról.


Murphy

További Hegyalja beszámoló hamarosan itt, a viharock.hu-n!



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez