A soproni Art of Haven zenekar rövid története

2013. július 06. szombat, 11:39    

Az Art of Haven gitárosunk, Fazekas Ákos önálló projektjeként indult el 2003-ban. Ennek keretei között az évek során öt instrumentális nagylemez készült el saját kiadásban.

Reklám:

Az Art of Haven projekt számára a hangzás terén az els? min?ségi ugrást az Ébredés – cím?, 2009-es nagylemez jelentette. Nem csak azért, mert a felvétel min?ségében az el?z?ekhez képest sokkal jobb anyagot sikerült elkészíteni, hanem mert ekkor döntöttünk úgy, hogy a projekt ezen túl együttesként folytatja. Fazekas Ákos gitáros mellé ekkor csatlakozott Gabrieli Ágoston basszusgitáros és Berki Tamás dobos.

Az els? években koncertjeinken instrumentális zenét játszottunk. Többek között John Petrucci és Joe Satriani szerzeményeit dolgoztuk fel, 2010-ben pedig egy saját számokból álló, instrumentális lemezt is kiadtunk „Sun and Earth” címmel.

Kés?bb, Répásy Judit énekesn? és Varga Viktor ritmusgitáros csatlakozásával elkezdtünk közönségbarát, de addigi stílusunkhoz továbbra is illeszked?, dallamos, gitárcentrikus metál zenét játszani. A következ? évben rögzítettük második kislemezünket, a „Where Memories Fade”-et, amelyen instrumentális számok helyett már csak énekes szerzemények kaptak helyet. Ennek számait koncerteken is bemutattunk 2011 nyarán.

2012-ben kezd?dött el az a folyamat, amely során a jelenlegi felállásunkat és koncertm?sorunkat összeállítottuk. Az év közepén készítettünk egy promóciós célú, digitális kislemezt, amely a „Csend szava”-nevet kapta. Két basszusgitáros-csere után Marlok Róbert személyében stabil ember került a b?g? mögé, így elhárult az akadály az él? fellépések el?l.

Art Of Haven

2013 ?szén lesz tíz éve, hogy megszületett az Art of Haven project. Az elmúlt két évben magunk mögött hagytuk ezt az id?szakot szinte végig jellemz? instrumentális zenei világot. Úgy gondoltuk azonban, hogy magunknak, illetve azoknak, akiknek az instrumentális zenéink sokat jelentettek, elkészítjük a „Ten Years in Haven” lemezt. Ezen gy?jtöttük össze az Art of Haven projekt legjobb dalait, és újrarögzítve, néhol átdolgozva, min?ségi hangzással láttuk el azokat. A lemez számait 2012 és 2013 során folyamatosan tettük közzé az interneten, és ahogy azt az el?z? kislemezeinknél is, itt is ingyenesen letölthet?vé tettünk mindent.

Hamarosan elkezdjük következ? nagylemezünk felvételeit, és az ?szi koncertszezonban ezeket a számokat él?ben is eljátsszuk majd a közönségnek. Els? alkalommal augusztus 16-án Sopronban, a Bohémiában.

Soundcloud anyagok: http://www.akosfazekas.com/artofhaven

Videoklippek: http://www.akosfazekas.com/artofhavenvideos

Hivatalos Weboldalunk: http://artofhaven.hu

Facebook: https://www.facebook.com/pages/Art-Of-Haven/113342898728418?fref=ts



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez