Tool De Danton: „Megteremtem a saját világomat”
Újabb él? példa, hogy pezseg a zenei élet a tehetségkutatók b?vkörén kívül is, és a rock színteret sem lehet csak úgy elnyomni. Nemrég felbukkant a láthatáron egy igencsak tehetséges zenekar, amely a Tool De Danton névre hallgat. Az éppen szárnyait bontogató fiatal csapat 2012 októberében alakult Budapesten, és egy ígéretes demo után már úton van a debütáló nagylemez is. A Linkin Park, Stone Sour, Nickelback tengelyen mozgó zenéjüket szeretettel ajánlom minden min?ségre éhes hallgatónak, mert nagyon érdemes lesz odafigyelni rájuk! A hamarosan megjelen?, Legend of the Mothman címre keresztelt anyag kapcsán igyekeztem bemutatni a bársonyos hangú fiatal srácot, aki a mikrofon mögött áll. ? Szemerics Ádám.
- Szia Samy! El?ször is, kérlek, mesélj magadról, mi az, amit az Olvasóknak tudni érdemes rólad? Ki az a Szemerics Ádám, és honnan jött ez a fickó?
- 1989.11.03.-án születtem Budapesten egy egyszer? családban, els? fiúgyermekként. Édesapám heged?m?vész volt, s?t gitáron is játszott, és innent?l már egyértelm? is lehetne a zenei tehetség, de ez egyáltalán nem került el?térbe akkor. Nem kaptam ebb?l semmit sem, amit átadott nekem, az nem a zenei alázat vagy zeneszeretet volt, hanem a rengeteg pofon, verés, az alkoholizmus és egyebek. Mindent elmondhatok magamról, csak azt nem, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyermekkorom volt. Alapvet?en elég álmodozó kölyök voltam, nehezen bírtam megmaradni a valóságban, kinek kell az! Nekem nem! Ekkor kezdtem valamelyest a zene felé orientálódni, el?ször csak intenzív zenehallgatóként. 17 éves koromra teljesen megváltozott minden, a zene megfert?zött! Az érettségi el?tti évben egy nyári diákmunka során egy rakás zenésszel kellett együtt dolgoznom, minden cigi és kaja szünetben el?kerültek a gitárok, melyeket a munka utáni próbákra hoztak magukkal. Mikor visszamentünk a suliba, eldöntöttem, hogy alapítok egy zenekart! A Tool De Dantont, mivel hogy megálmodtam a nevet. Egyik reggel, úgy 6 évvel ezel?tt, már csak foszlányai maradtak meg az álmomnak, melynek f?szerepl?je Chester Bennington (Linkin Park) volt, és egy név, amit ismételgetett "Tool De Danton"! Azonnal leírtam egy papírra, és az óta is folyamatosan kísértett egy érzés, hogy ennek egy zenekar nevének kell lennie egyszer! 17 évesen neki is álltam a "nagy" zenekar alapításnak, nulla zenei képzettséggel. Az els? fizetésemb?l megvettem az els? gitáromat, egy alsó kategóriás Johnsont, hozzá egy 20 wattos Laney er?sít?t, és egy ócska Panasonic mikrofont. Aztán kb. 2 évig a sarokban porosodott. 19 évesen újra er?re kaptam, és jelentkeztem egy hirdetésre, egy budapesti Iron Maiden tribute banda keresett énekest, elmentem a meghallgatásra és természetesen nagyon csúnyán leégtem! Annak ellenére, hogy nagyon csalódott voltam, eszem ágában sem volt feladni, azonnal kerestem tovább a hirdetések között és rátaláltam a szintén budapesti Non Liquet zenekarra! Elmentem a meghallgatásra és a jóval 30 feletti zenészeket sikerült meggy?znöm. Egy évet töltöttem el velük, és istenigazából ez volt a kiképzés, sokat köszönhetek nekik!
- Akkor adódik a kérdés, hogy mióta énekelsz? Mert ilyen er?s, tiszta hang hallatán én azt gondolom, biztos részt vettél néhány énekórán. Vagy csak jött a szent sugallat és nekiálltál?
- Az az igazság - és leszögezném, hogy ezt senki véletlenül se tekintse követend? példának - de én soha nem jártam énektanárhoz, leginkább a lehet?ségeim hiányának okán! Azt kell mondjam, hogy a saját evolúció sokkal lassabb és ingatagabb mint a mesterséges képzési folyamat, ezért minden fiatal és kezd? énekest biztatok, hogy bizony ha megteheti menjen énektanárhoz,mert sokkal szélesebb határokat képes feszegetni a szakértelem és a tapasztalat!
- Akkor a Danton megalakulásáról mesélj egy kicsit! Hogyan ismerted meg a srácokat?
- A zenekar alapvet?en hirdetés útján alakult meg, jó pár nekifutás után. Tobak Dániel - a szólógitárosunk - volt az els?, aki jelentkezett a hirdetésemre. ? egy 19 éves tapolcai srác, jelenlegi véleményem szerint Magyarországon egészen biztosan már most a legjobb gitárosok között szerepel, és ha ez nem volna elég, akkor hozzáteszem, hogy a K3 zenekarból ismert Kállai Jani tanítványa. Danival nagyon egy rugóra jár az agyunk, mentalitásban is hasonló jellem, mint én. A többiek: Balázsi Szabolcs, - ritmusgitárosunk - szintén egy nagyon tehetséges srác. ? utólag került a zenekarba. Stift György áll a basszusgitár mögött, és végül Székely Tamás, aki egy igazán remek dobos! Tehát tulajdonképpen tavaly október végén a hirdetés útján jöttünk össze, és én, Dani, valamint Tomi voltunk a kezd? alakulat. Elkezdtünk ötleteket gyártani már meglév? témákból, és februárra meg is született els? kislemezünk Danton címmel.
- Ha nem tévedek, te vagy a csapat lelke és zenei agya. Mi hozta el? bel?led ezt a hihetetlenül intelligens zenét? Hatások, el?adók, inspirációk… Mit tudsz err?l mondani?
- Itt már is cáfolnom kell, mert a zenekar agya nem én vagyok, a lelke...nos, talán az igen! Most tényekr?l beszélek, tehát a Danton kislemezr?l, a "Between her and me", és a frissen megjelent "Rising Sun" album-el?zetes dal váltotta ki eddig a legtöbb érzelmet az emberekb?l!
Mindkét dal úgy született, hogy fogtam egy akusztikus gitárt, egy tollat és egy papírt, és testet adtam a gondolataimnak, a konzekvenciáimnak, a vágyaimnak! Talán az intelligens jelz? erre az egy törekvésemre húzható rá, hogy üzenetet akarok átadni a saját élményeim átkonvertálásával. Hatások? Hmm… Napjaink egyik, ha nem a legjobb zenésze és zenekara a Stone Sour és Corey Taylor. Személyes kedvencek továbbá a Nickelback, Chris Daughtry, Seether. Ezeket a dallamokat és hangzásvilágokat tudom a leginkább a magaménak mondani!
- Milyen dalok fognak helyet kapni a lemezen? Tervezel valamilyen koncepciót?
- A koncepció csak annyi volt, hogy a lemez minél többet visszaadjon abból a sokszín?ségb?l, ami a fejünkben létezik. 10 darab dal lesz rajta, ebb?l egy olyan, amit már a Danton kislemezre is rá akartunk tenni, de akkor még nem gondoltuk elég érettnek. Ezen kívül csak teljesen új dalok szerepelnek majd rajta, valamennyit elég fajsúlyosnak gondolom, és ehhez mérten fajsúlyos hangzás világot is alkottunk. Kett? darab magyar nyelv? dal is szerepel majd a lemezen, mert szeretnénk mindenféleképpen a hazai közönség felé is 100 %-os igyekezettel nyitni!
- A mostani el?adók közül – legyen az pop, rock, metal – kik azok, akikre követend? példaként tekintesz?
- A Linkin Parkot a Danton kapcsán már említettem, de akkor most legyünk tárgyilagosak. Chester Bennington mindig is az egyik kedvenc és példaérték? énekesem volt. Ami képes arra, hogy ne csak háttérzeneként szóljon, hanem lekössön hosszú id?re, annak a zenének már nyert ügye van. Ez lehet komoly vagy könny?zene, és/vagy instrumentális muzsikák (pl. egyik hazai kedvencem Havasi Balázs). Egyszer? acapellákat is szoktam hallgatni olykor, de van, amikor ülök az ágyon és rommá hallgatok egy Dope -Die Motherfucker Die-t!
- Mióta vagy ilyen elkötelezett zenerajongó? Hiszen a mikrofon mindkét oldalán állsz (Samy a Rockvilág online rock rádió Szombati (Prog)ram c. m?sorát vezeti – a szerk.).
- A zene iránti rajongás elég régóta megvan. A rádió éjjel-nappal ment nálam, folyamatosan szükségem volt a zenére és ez ma sincs másképp. Igen, szerencsés vagyok, hogy tagja lehetek a Rockvilág.hu stábjának, lassan 2. éve, hogy a rádiónál vagyok, mint m?sorvezet?! Az oda kerülésem körülményei igazán prózaiak. Hang technikusként tanultam a fels?oktatásban, és egy bels? határozat alapján 100 órát kellett gyakorlatként eltöltenem egy stúdióban. A bökken? csak annyi volt, hogy 140 diákra mindössze 1db, nem vicc, 1 darab rádióállomás jutott, mindenkinek magának kellett ezt megoldania. Én nem sokkal el?tte ismertem meg a Rockvilág.hu f?szerkeszt? helyettesét, Ládi Krisztiánt, és ?t kérdeztem meg, hogy lenne-e lehet?ség erre a gyakorlatra? Nem sokkal kés?bb felhívott, és közölte, hogy többet ajánl egyszer? gyakorlatnál. Éppen indulóban volt egy új m?sor, amihez kellett még egy m?sorvezet? társ, és Krisztián úgy gondolta, hogy megállnám a helyem. Azért meglepett és megijesztett, de egyben fel is villanyozott a lehet?ség! Azt nem állítanám, hogy a szakmai vagy egyszer? hallgatói ismereteim mindenre kiterjednek, de zenészként nem tévedtem nagyon idegen pályára, és szerencsére a beszél?kém is rendben van!
- Hogy tervezitek kihozni a lemezt? Magazin mellékletként, letölthet? formában, vagy lesz CD is? Illetve pontosan mikor jelenik meg?
- Ez is egy érdekes témakör! Megveszel egy Hammer magazint, mert van benne egy tuti poszter...és ennyi. Én nem gondolom komolyan, hogy az ember majd kiveszi bel?le a CD mellékletet, azt szépen beteszi a kis lejátszójába és komolyan meg is hallgatja. Az információ ömlik az ember arcába és látóterébe, már egy egyszer? közösségi oldalon is. Bizonyos, hogy az internet a leghatékonyabb és leggyorsabb reklámfelület. Mindenképpen a letölthet? verzió a reálisabb. Az emberek hallgassák rommá, szeressék meg, és ebb?l kifolyólag jöjjenek el a koncertre! Minden más csak ez után lenne érdemleges. A stúdió munkálatokat mind egy helyen végezzük, a vokálokat viszont külön rögzítjük. Ennek fényében nagyon bízom benne h 1-1,5 hónapon belül kijöhet a lemez, amihez az interneten bárki ingyen hozzájuthat.
- Nemrég megvolt az els? fesztivál fellépésetek is a Rockmaratonon. Jól éreztétek magatokat?
- Igen! Nagyon jól éreztük magunkat! Nem áll szándékomban megbántani senkit, de a tapasztalatunk az volt, hogy a komplexebb rockzenét nehezebben fogadják be és értékelik az emberek, szóval megvolt a speciális, fesztiválra szánt zúzósabb dallistánk. Ennek ellenére remek élmény volt és reméljük, hogy ezek után minél több fesztiválon ott lehetünk és egyre nagyobb közönséget ragadunk meg a zenénkkel!
- Szeretnél még hozzáf?zni valamit? Illetve mit üzensz azoknak az olvasóknak, akik még a neveteket sem hallották?
- Üzenni.. Én arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az értékek még a mai napig megvannak, benne a nagybet?s zenészek szívében és kezeiben, ?k azok, akikr?l itthon nem hall senki sem! Az értékek megvannak, csak manapság már nem mennek házhoz,mert a rádiókban nem azt adják, a TV-ben nem azt mutatják. Mi is vért izzadunk, hogy megmutassuk magunkat, úgy a lelkiismeretesebb hallgatóságnak is bizony kutatni kell, és nem szabad azzal megelégedni, amit a média kínál! Ez csak és kizárólag azoknak szól, akiknek fontosak az értékek.
- Köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok az els? lemezetekhez!
- Én köszönöm a felkérést!
Írta: Kovács Eszter
„Kárhozottak Királyn?je”
2013-07-06