Karai Anna befejezte közös munkáját a Napfénypresszó zenekarral

pappeva - 2013. július 23. kedd, 07:00    

"A szólókarrierem az els? most, és a legfontosabb számomra" - nyilatkozta Anna.

Reklám:

Miért ez a döntés ?

Karai Anna egy olyan mérföldk?höz érkezett, melyhez  meg kellett hoznia ezt a döntést ahhoz, hogy most minden idejét, és elképzeléseit a szólókarrierjének szentelje. A Napfénypresszó zenekarnak 2007-t?l volt énekesn?je, frontembere, számos koncert van mögöttük, együtt születtek, íródtak meg dalok, sok közös élményt tudnak maguk mögött.

Karai Anna

A zenekarból való kilépés Anna számára nem volt könny? döntés, a dalok, az évek munkái,  a kapcsolat a zenekar tagokkal össze kötötte ?ket. Most még is úgy döntött, hogy szólókarrierje a legfontosabb számára, az új zenekar stílusa közelebb áll hozzá, szeretne valami újat mutatni, saját dalokat írni, önmagát megvalósítani. Anna számára a The Voice tehetségkutató hozta meg azt a sikert, elismerést, és lehet?séget, ami által egy új dologba tud belekezdeni, amit mindig is szeretett volna megmutatni az embereknek, a metal zene kedvel?inek. Ebben nagy segítséget nyújt Tarcsai Ádám, aki megkereste Annát, és összeszedte a zenekar tagokat Anna szóló zenekarához. Anna egy egyedi énekesn?, aki scream technikájával már a tehetségkutatóban felhívta magára a figyelmet, és sokak kedvencévé vált.

A szólóalbumon, és a szóló projectben közrem?ködnek neves hazai zenészek, mint : Tarcsai Ádám –dob (Moby Dick, Bloody Roots), Lesták Márton –billenty?k (Magna Cum Laude). Süveges Szilárd –basszusgitár, Dóczi Zsolt – gitár. A lemezen hallhatók lesznek régi dalok, melyek Anna saját szerzeményei ,illetve magyar hírességekkel, zenészekkel közös produkciók, mint pl. Ganxsta Zolee zenekara, a Sex Action, és Kovács Krisztián a Fish!-b?l

A kapcsolat a Napfénypresszó zenekarral továbbra is fent marad, sok sikert kívánva egymásnak váltak el útjaik. A Napfénypresszó új énekesn?vel, és talán egy új zenei irányzattal indul neki és folytatja m?ködését. Megtartják az eddigi dalokat is, de szeretnék színesíteni, b?víteni az eddigi zenei palettán is, belecsempészni valami újat. Anna pedig g?zer?vel dolgozik tovább szólóalbumán, aminek a megjelenése ?szre várható ,  bemutatása egy nagyobb koncert keretén belül kerül megrendezésre Budapesten.

Sok sikert kívánhatunk csak a folytatáshoz a Napfénypresszónak az új arculathoz, és Karai Annának pedig a kezdethez, az önmegvalósításhoz, a szólókarrierhez.



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez