IV. Ekecsi Rockfesztivál - 2013.07.13.@ Ekecs
Negyedik alkalommal rendezték meg az Ekecsi Rockfesztivált. Idén nyolc zenekar lépett a nagyérdem? elé. Els?ként a gy?ri Voltrex zenekar játszott. Fiatalok, tehetségesek, kellemes dallamos hard rockal nyitották a fesztivált.
Utánuk következett a tatai Psycho Angels zenekar. ?k szintén nagyon fiatal srácok. Felvidéken a ParanoiD zenekar jóvoltából már játszottak párszor. Feldolgozásdalokat hoztak és a közönség reakcióit elnézve, fognak még ?k is jönni Felvidékre.
Harmadik zenekarként a Budapesti illet?ség? Bastards of Boodom játszott. Róluk tudni kell, hogy egy tribute banda Children of Bodom , ami megneheziti egy zenekar dolgát, hisz a közönség elvárja, hogy az eredeti hangzást és dalokat kapja. A srácok kemény zenéjét szintén jól fogadták az egybegy?ltek. Ekkor már a közönség is szép számban gyarapodni kezdett, befutott pár motoros is, ami még hangulatosabbá tette a kés? délutánt . Kis átszerelés után a nagymegyeri Big Man Band állt a színpadra . Big Man Michnya Róbert és zenekara komoly meghatározó egyéniségei a felvidéki blues- és rockéletnek. Dallamos dalaikkal nagyon jó hangulatot teremtettek a már szépen összegy?lt közönségnek.
A zenekarok átállásai közben Mezzei Pál m?sorvezet? szórakoztatta a nagyérdem?t. Volt sörivó verseny és kötélhúzó verseny, kacagás és móka. A m?vel?dési ház kistermében pedig a gútai GV Guitars tartott bemutatót egyedi készítés? hangszereikb?l, valamint bemutatták az új Silverblade er?sít?ket. Továbbá meg lehetett csodálni Ágh Mónika gyöngyökb?l készült remekm?vei, amelyeket a helyszínen meg lehetett vásárolni. Majd szintén a budapesti illet?ség? Manomore Manowar tribute zenekar talpig b?rben, igazi heavy metal arcok hozta a jól ismert dalokat . A Manowar zenekar a mai napig a heavy metal élet alapkövének számít, éppúgy, mint az Iron Maidan vagy a Metallica. A fiúk becsülettel letették névjegyüket a fesztiválon.
Ezután jött a már Felvidéken is komoly rajongótáborral rendelkez? komáromi Vesztegzár zenekar. Az ? zenéjük már a súlyosabb kategória. Kemény thrash metal magyarul!, ami ebben a m?fajban elég nagy bátorságnak számít, hisz eme stílus nyelvezetét inkább angolul hallhatjuk. Fodor Ákos Faby gitár komoly szövegei mellé még komolyabb zenét kaphattunk. A srácok bemutatták els? nagylemezüket, ami hivatalosan tavaly decemberben jelent meg Beteg világ címmel és amit a jelenlév?k a zenekar által hozott kis shopban meg is vásárolhatták.
A súlyos dallamok után a m?sorvezet? vette át a színpadot. Közben a háttérben készül?dött a hazai ParanoiD zenekar. Mint vendéglátók és szervez?k a zenekar minden évben, mint ahogy minden koncertjükön, igyekszik kitenni magáért éppúgy zeneileg mint látványvilágban.
A zenekar Ennio Morricone Volt egyszer egy vadnyugat cím? filmjének egyik betétdalára A harmonikás zenéje lépett a közönség elé.
A zenekar bemutatta az új, januárban megjelent Gladiátor cím? lemezét. Majd jöttek az elmaradhatatlan feldolgozások PokolgéP, Ómen , Iron Maiden, Ossian vegyítve saját dalokkal. A m?soruk derekát a 2004 ben megjelent Más világ album és az új lemez töltötte ki.
A banda két meglepetéssel is készült. .Az els? Fitos István volt, aki a zenekarban hosszú id?t töltött el, és sajnos elfoglaltságai miatt 2006-ban távozott a zenekarból. De a barátság megmaradt. Ezt is bizonyítandó együtt játszottak el két dalt . Egy közismert PokolgéP dalt A jel címmel és a 2004-es lemezr?l a Test-vér cím? dalt. A felpörgött hangulatot még jobban fokozta, hogy István vendégszereplése után egy még újabb meglepetéssel készültek a fiúk.
Egy lányt hívtak a színpadra, aki a gútai Fortissimo zenekar dobosa, Vörös Vivien. A zenekarról tudni kell, hogy nagyon új friss formációról van szó. Fiatalok, nagyon tehetségesek, alig pár koncerttel a hátuk mögött. A fesztiválról azért csúsztak le, mert még nem léteztek akkor, mikor az idei fesztivál m?sora tavaly augusztusban összeállt. Mindkét vendégszerepl?t a közönség nagy szeretettel és tapssal fogadta. A zenekar megköszönte nekik a részvételt és újra a húrok közé csaptak. Másfél óra tömény heavy metal után megköszönték mindenkinek a részvételt, majd átadták a színpadot a Jókai illet?ség? Totalica zenekarnak.
A srácok csakis jól ismert rock n' roll dalokat játszottak. Amolyan levezetésképp méltóan pontot téve a fesztivál végére.
A fesztivál nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a támogatók: Ekecs község önkormányzata, ing. Polák László polgármester, Varga Irén- m?vel?dési otthon, Gazdabolt - Németh Frigyes, PC studió - Nagy Ladislav Ekecs MuDr. Matica Eduard. Külön köszönjük minden állandó segít?nknek és támogatónknak, például Szabó Angéla, Szabó György, Megály Kitti, Ledecky Mónika, Lejsztner Lejla, Gubacs Ifjúsági Tanács Ekecs, F?nix Túramotoros Egyesület, M.D. Tech s. r. o., Molnár Dusán, Voxmegere Sound&Light, Pet?cz László, Viharock.hu, s még sokaknak.
Ismét egy jó rockbulit láthatott az, aki rész vett a negyedik ekecsi rockfesztiválon. Aki pedig nem tudott eljönni, az készüljön jöv?re, hisz az ötödik fesztiválra a szervez?k nagyon komoly meglepetésekkel készülnek. Addig pedig sok szerencsét és Rock n' Rollban gazdag évet kívánnak mindenkinek.
Jöv?re Veletek ugyanitt!