Jót tett a változás a Szigetnek

2013. augusztus 12. hétfő, 15:11    

„A nemzetközi szakma és a látogatók visszajelzései egyértelm?en meger?sítenek minket abban, hogy jó döntés volt a Sziget vizuális megújítása, a sokszín?ség er?sítése” – fogalmazott Gerendai Károly, hozzátéve, hogy bár a látogatószám elmaradt a várttól – a tavalyinál 17 ezerrel kevesebben, összesen 362 ezren voltak – mégis elégedett a rendezvénnyel.

Reklám:

„Az idei Sziget nagyon jó példája annak, hogyan lehet egyedi jegyekkel kit?nni és vonzónak lenni a nemzetközi fesztiválpiacon” – mondta egyik résztvev?je annak a nemzetközi fesztivál konferenciának, mely a Sziget kezdeményezésére, a rendezvény ideje alatt zajlott a fesztiválon. A konferencia, melyen mintegy 25 fesztivál igazgatója, továbbá ügynökségek képvisel?i vettek részt, az egyre elszabaduló és a Szigetet is egyre jobban sújtó fellépti díjak okán, a zenekarokat képvisel? ügynökségek és fesztiválok közötti párbeszéd elindítását t?zte ki célul. A konferencia résztvev?i abban egyhangulag egyetértettek, hogy a Sziget idei változása, vizuális megújulása, a programok sokszín?sége, a szolgáltatások változatossága kiváló irány, hogy vonzóvá tegyenek egy fesztivált. Gerendai azért megjegyezte: „vizuális megújulás természetesen nem mehet a zenei kínálat kárára, továbbra is fontos, hogy aktuális sztárokat vonultassunk fel. Sajnos idén az ág is húzott minket, nem sikerült a tervezett sztárel?adók egy részét elhozni”.

Jól vizsgázott a Sziget Fesztiválköztársaság biztonsági szolgálata. Az In-Kal Security egyenruhás és civil munkatársainak együttm?ködése okán a korábbi éveknél is hatékonyabbak voltak az elfogások, a tolvajok leleplezése és az In-Kal embereinek köszönhet?en már többen a bejáratnál lebuktak azok közül, akik nagyobb tételben illegális szereket igyekeztek becsempészni a rendezvényre. A biztonsági f?nök azt is elmondta, hogy általánosságban ugyanolyan békés volt a Sziget, mint szokott, semmi kirívó esemény nem történt.

Illetve történt, ugyanis soha eddig még ?rbázisa nem volt a Szigetnek, és sosem delegált a Sziget asztronauta aspiránsokat a NASA központjába. Most azonban igen. Az Axe Apollo Space Academy közép-európai ?rkiképz? bázisán, a hét végén eld?lt, kik utazhatnak Orlandóba, ahol esélyük nyílhat majd egy ?rutazásra. Szombat délután jelentették be a Sziget "?rbázisán" annak a hat, bosnyák, szlovén, horvát, szlovák, cseh és magyar fiatalembernek a nevét, akiket hat ország 51 jelöltje közül választottak ki és részt vehetnek egy globális ?rtáborban az Egyesült Államokban. Az eredményhirdetésre az els? és eddig egyetlen magyar ?rhajós, Farkas Bertalan is kilátogatott, aki utána nagy örömmel nézett körül fesztiválon, ahol életében el?ször járt.

A nagy melegben igen népszer? volt a Sziget Fesztiválköztársaság szabadstrandja, a Sziget Beach, ahol naponta több ezer ember kereste az enyhülést. Az estéket sokan töltötték a Cirque du Sziget kihagyhatatlan programjain és több tízezer ember vett részt naponta a Nagyszínpad el?tt rendezett partykon is: a Nagy Lufi Partyn, a Szélforgó Partyn, a Strandlabda Partyn nem beszélve a Color Partyról. Az egész fesztivál területén látványos installációk, díszkivilágítás, lampionok, fényfüzérek,  tükörgömbök, fényfestés színesítette a látvány-élményt és számos új, eddig nem látott vizuális megoldásban gyönyörködhettek a kilátogatók. A csodák és az ünnepek végigkísérték az idei Szigetet az elejét?l a végéig: a nulladik napon a Quimby teremtett varázslatot, majd a végén End Show zárta fényjátékkal, lézer show-val, t?zijátékkal, pirotechnikai látványosságokkal és Guetta zenéjével az idei ünnepet.

A Fesztiválköztársaság hétf?n lezárja határait, azonnal megkezd?dik a bontás és a takarítás, ami nagyjából egy hetet vesz igénybe. Utána következik a kertészeti rehabilitálás. Ez idén igencsak feladja a szakembereknek a leckét, mivel a Fesztivál területe már a rendezvény ideje el?tt aszály sújtotta területté vált a széls?séges id?járási, azaz a rendkívüli h?ség és a szárazság miatt.



    Megosztás:
Címkék: Sziget, fesztivál
Szólj hozzá a cikkhez