Hollywood Rose 10 éves születésnap a Pet?fi Csarnokban
2013. október 12.-én, szombaton a hazai zenei éra leghitelesebb Guns N' Roses Tribute csapataként indult Hollywood Rose 10 éves születésnapi koncertet tart a Pet?fi Csarnokban.
Az immár két, saját dalokat tartalmazó nagylemezzel is rendelkez? csapat mindig nagy hangsúlyt fektetett a születésnapi koncertekre, s most sem tervezik ezt másképp. Vendégzenészek, látványos fény-és hangtechnika, koncert kedvencek, ritkán játszott különlegességek és természetesen a Guns N' Roses öröksége is megelevenedik majd a színpadon, miután az Üzletembers és a Hendrix Reload bemelegítette a közönséget.
Az este különlegessége, hogy itt kerül bemutatásra a zenekar gitárosának, Takács Vilkónak Pisztolytáska és Rózsapatron - A Guns N' Roses és én cím? könyve, amely a Pluralica kiadásában jelenik meg. A személyes hangvétel? m? a Guns történetén vezeti végig az olvasót úgy, hogy közben a Hollywood Rose turnébuszában utazik és ízelít?t kap többek között a fellépések utáni öltöz?k hangulatából is. Amikor a Guns és a rock hétköznapi élet részévé válik – ez a könyv alapja. Rajongóknak kötelez? darab, ráadásul ezen a napon 40% kedvezménnyel lehet majd megvásárolni a kötetet.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/184021611752382/
Beugró: el?vétel: 2200 Ft / helyszín: 2500 Ft
Dátum: 2013.10.12., szombat
Kapu: 18:00
Kezdés: 19:00
Hely: Pet?fi Csarnok, 1146 Budapest, Városliget, Zichy Mihály út 14.
További infók:
http://www.hollywoodrose.hu
https://www.facebook.com/hollywoodrose
http://www.youtube.com/user/HollywoodRoseHungary
- Zorall 15. születésnap, Hollywood Rose lemezbemutató - Barba Negra 2017.02.17.
- Hollywood Rose - bemutatkozik az új gitáros, év végi koncert december 29-én a Club 202-ben
- Hollywood Rose Tavaszi nagykoncert és DVD megjelenés
- Hollywood Rose koncert - Budakalász (2013.12.14.)
- Rock Budakalászon - Decemberben: Hollywood Rose és Rocken Dogs