Könyvet adnak ki Bud Spencer és Terence Hill filmjeir?l
Honnan jön Bud Spencer és Terence Hill? Hogyan alakult a pályafutásuk? Miért vonzottak annyi embert a mozikba, majd kés?bb miért sikerült a televízió elé ültetniük százezreket? És ami még fontosabb: mit?l lettek id?tlenek közös alkotásaik? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az az új kötet, mely szeptember 6-án került a könyvesboltok polcaira.
Minden embernek vannak olyan emlékei és élményei, melyek az adott generáció szinte minden tagjánál ugyanúgy megtalálhatóak, és ezek az emlékek azok, amelyek összekötnek bennünket kortársainkkal. Az igazi legendák pedig akár generációkon átívelve is képesek emlékként megmaradni: közéjük tartozik Bud Spencer és Terence Hill párosa is.
A két olasz filmszínész közös filmjeinek többsége 1967 és 1985 között került a mozivászonra, de mind a mai napig rendszeresen felt?nnek a televízióban, és az internetes videómegosztó oldalak is tele vannak velük. Így ma már nem csak generációs emlékként, hanem mindannyiunk ismer?seként tekinthetünk rájuk: az id?sebbek és a legfiatalabbak is mosolyognak, ha azt hallják, hogy “a pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt”, de azt is szinte mindenki tudja, hogy a jóravaló, lapáttenyer? szakállas óriás és a ravasz, jókép? sz?ke legény kett?séb?l melyik beszél sirályul.
Magyarországon talán még a megszokottnál is népszer?bb a páros, amit az is mutat, hogy hazánkban nem csak filmjeiknek, hanem a filmzenéknek is rajongótábora van, de még a szinkronszínészek életére is hatást gyakoroltak: a Bud Spencer magyar hangját kölcsönz?, és alkatában hasonló Bujtor István néhány saját filmjéhez is ez adta az alapötletet.
A legnépszer?bb Bud Spencer - Terence Hill filmek között találjuk a Különben dühbe jövünk..., a Nincs kett? négy nélkül vagy éppen az Én a vízilovakkal vagyok cím? darabokat, de kevesen tudják, hogy a párosnak több mint 15 közös filmje készült. Ezekr?l is tájékozódhatunk a most megjelen? Bud Spencer és Terence Hill Krónikák cím? könyvb?l, mely a rajongók és az egyszer? érdekl?d?k számára is értékes szórakozást nyújtva, az 1951-t?l egészen napjainkig készült filmek átfogó bemutatását vállalta magára.
Emellett pályafutásuk legfontosabb és legmeghatározóbb személyeir?l is szó esik: olvashatunk azokról az emberekr?l, akik mögöttük álltak, de kulisszatitkokban és legendákban, rendszerezett információkban is b?velkednek a lapok. A közel 300 színes oldalt tartalmazó anyag elképeszt? mennyiség? korabeli fotót, óriásplakátot és egyéb csemegét tartalmaz, amely igazán egyedivé és érdekessé teszi ezt a kiadványt.
Gondolva az itthoni rajongókra, a magyar vonatkozásokat is körbejárták, így könnyen válhat ez a könyv a magyar Bud Spencer és Terence Hill rajongók bibliájává.
Tudnivalók a kiadványról:
BUD SPENCER & TERENCE HILL KRÓNIKÁK
Keménykötéses, cérnaf?zött exkluzív kiadás
Terjedelem: 280 A4-es méret? színes oldal
Vonalkód: 5999884800156
ISBN 978-963-89661-0-0
Ára: 7990 Ft
Kapható minden ismert könyvesboltban!
- A kulisszák mögé enged betekintést a Budapest Park történetét bemutató Backstage című könyv
- Dudich Ákos - Max végzett az első helyen
- Michele Primi: Rocktragédiák
- A Guns N’ Roses és én - Az els? könyv a legendás rockzenekarról magyar szerz?t?l
- Megjelent a Rocklitera vol.2 - együtt Péterfy Bori meg a Tankcsapda