Dobbantó tehetségkutató
Több év kihagyás után ismét országos tehetségkutató versenyt hirdet a szarvasi Granárium-Zebra klub él? zenét játszó el?adóknak. A nagy múltú klub versenyei számos zenekar számára jelentett ugródeszkát, egyebek közt a Magna Cum Laude els? sikerei egyikét itt aratta.
Az új versenyben a szervezésben közösséget vállalt a megyében m?köd? You-Klub (Civil Közösségért Alapítvány), illetve stratégiai partnerként közrem?ködik a Nemzeti M?vel?dési Intézet Békés Megyei irodája.
A 2013-14-es megméretésre olyan zenekarok, el?adók jelentkezését várják, akik hangszeres zenét játszanak, saját dalokat adnak el?, s ezek szövege legalább 70 százalékban magyar nyelv?. A zenekarok nem rendelkezhetnek kiadók által terjesztett hanghordozóval (a szerz?i kiadás nem tartozik ide). A jelentkezés szeptember 25-én indul és november 16-áig tart, így b?ven van idejük az érintetteknek elkészíteni azt a két demófelvételt, amit majd a klub weboldalán található jelentkezési ?rlaphoz kell csatolni.
Kiss György, a Dobbantó-Harapós-Szabadfogású él?zenés tehetségkutató verseny szervez?je lapunknak elmondta: a fiatal tehetségek felfedezése mellett abban is bíznak, hogy a közönséghez ingyenesen eljuttatott m?sorok újra kedvet adnak él? zenés produkciók látogatására.
A felfedezésre váró zenekarok többek közt készpénzt és hangszereket nyerhetnek, de ami talán még vonzóbb lehet, hogy a legjobbak felléphetnek olyan rangos zenei fesztiválon, mint a Hegyalja fesztivál, illetve a kiválasztott zenekar indulhat
Hangfoglaló Magyarország tehetségkutató 2014-es dönt?jében, ahol 1.000000 forintos f?díj vár a gy?ztesre. A gy?ztesnek egy országos mini klubturnét is szerveznek (Szarvas-Zebra, Kiskunfélegyháza-Rocktár, Székesfehérvár-Paraba, Kapuvár-Shop Stop, Mosonmagyaróvár-Klub Faház, Sopron-Hangár, Szombathely-Végállomás) állomásokkal.
A tényleges megmérettetés decembert?l áprilisig négy el?dönt?, illetve egy dönt? keretében történik olyan ismert zs?ritagok el?tt, mint például Czutor Zoltán (Belmondo), Ágoston Béla (Zuboly), Kovács Krisztián (Fish), illetve Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál szervez?je és Andrásik Remo, Ujfalusi Gábor a HANOSZ képviseletében.
Minden aktuális információ a verseny közösségi oldalán
https://www.facebook.com/dobbanto?ref=hl ,
illetve a www.zebraclub.hu oldalon elérhet?.
- Eger idén is az ÉTER Plusztól lesz hangos!
- Pulzus 2017 - Zorall Sörolimpiás és Barba Negrás fellépés vár a győztesre
- Dystopia - Megtekinthető a teljes Wacken Metal-Battle fellépés
- Elstartolt az idei Haverockerek zenekari tehetségkutató
- Pulzus tehetségkutató 2016 - Megvannak a dönt?sök a Zorall Sörolimpiára!