Új Insane videó látott napvilágot
Ismét egy rendkívül eseménydús nyarunk volt, a legutóbbi klippremier
(Lighthouse) óta egy nagyon s?r? és élménydús nyári fesztiválszezont éltünk meg, ráadásul az immáron véglegesített tagként visszatér? Kovács Zoli érkezésével hosszú id? után megszilárdulni látszik a gitárosi posztok kérdése is.
A már hagyományosnak tekinthet? élményorgiaként is aposztrofálható Balti Turné után még egy nagyszabású ZP-s koncert emelte a nyár fényét augusztusban, majd egy kassai és egy pécsi koncertet követ?en beköszöntött a korábban már el?rejelzett koncertmentes id?szak az év hátralév? részére. Ahogy azt már az év elején is jeleztük, egyfajta kreatív feltölt?dés idejét éljük most, hiszen a ránk oly jól jellemz? s?r? koncertnaptár mellett nem szerettünk volna összedobni az új számokat, mert hogy most ezen van a legf?bb hangsúly, megírni a Concord The World méltó folytatását.
Még a Balti Turné el?tt forgattuk le a most debütáló videóklippet a koncertek egyik nagy húzónótájához, a The Last Partyhoz, aminek az ötletével Csabi jött el? egyik koncertünk el?tt a próbateremnél pakolva.
"Érdekes módon, akkoriban mindig a villamoson utazva értek utol a nagy ötlethullámok, így történt egy nyári délutánon is az 1-es villamos vonalán zötyköl?dve, amikor is kinézve az ablakon, épp a Népliget mellett elhaladva egy baráti grundfocimeccs jelenetsora elevenedett meg el?ttem." Az alapkoncepciót nem akartuk túlbonyolítani, egyfajta önirónikus módon a régi és a jelenlegi tagok csapnak össze egy teljesen kötetlen kis focidélután. A mi esetünkben is lehet poénkodni ilyesmivel, hogy már simán kijönne két focicsapatra való az elmúlt évek során megfordult zenészek tekintetében, mi pedig egy humoros formában összehoztuk a múlt és a jelen szerepl?it, hiszen attól még, hogy a sors úgy hozta, hogy elváltak útjaink, attól még ugyanúgy örömmel gondolunk vissza a régi dolgokra és bármikor szívesen leülünk egy jó közös sörözésre, vagy épp sütögetésre, amit a klip utolsó képkockáiban is lehet látni. Nem volt egyszer? összeszervezni persze a brigádot, hiszen szinte mindenkinek más dátum lett volna jó, de végül csak sikerült, igaz a végén így is kid?lt egy játékos az utolsó pillanatban, akinek a helyére Csobi, a zenekar régi jó barátja ugrott be spontán módon, haha. A bíró szerepe pedig egész egyértelm?en Sz?cs Szabolcsért, a zenekar tiszteletbeli 6. tagjáért kiáltott. A Lightouse forgatása után szinte egyb?l eldöntöttük, hogy kár lenne veszni hagyni a többi dalt, így a gyors és gördülékeny
munkának köszönhet?en ismét Farkas Christiánnal dolgoztunk, akivel párhuzamosan egy másik dal megfilmesítése is zajlott, aminek a premierje még szintén ez évben esedékes.
Szerepl?k:
Insane 2013 csapat
Érsek Gábor (dob)
Kovács Zoltán (gitár)
Takács Tibor (gitár)
Tóth Bertalan (ének)
Zahorán Csaba (basszusgitár, vokál)
Insane öregfiúk csapat
Knapp Oszkár (ének 1999-2007)
Molnár Bálint (ének 2007-2012)
Brünner Béla (gitár 1999-2004, 2006-2010)
Balogh Dániel (beugró megment? turné gitáros)
+Csobánczi Péter (?scimbi & ?s-hangmegfejt?)
+ a bíró szerepében Sz?cs Szabolcs (?scimbi & ?s-hangmegfejt?)