Gitárh?s?k a Barba Negrában

2013. november 07. csütörtök, 11:00    

A ’70-es és a ’80-as évek gitárh?sei tiszteletére rendezik a Guitar Heroes Fesztivált november 14-én a Barba Negra Music Clubban. Három ikonikus rock zenekar szerzeményeit idézhetjük fel együtt a Zippo zenekarral, akik a Led Zeppelin dalait játsszák, a Whitesnake Tribute-tal, valamint a Run For Powerrel, akik Gary Moore emlékét ?rzik.

Reklám:

A koncert el?tt olyan ismert magyar gitárosok állítják ki és mutatják be a felszereléseiket, akikre szintén nagy hatással volt ez az id?szak, többek között Lukács Peta, Nagy Ádám, Madarász „Madi” Gábor, Szappanos György.

„A gitározás hangzásbeli és technikai fejl?dése szempontjából szerintem a ’70-es, ’80-as évek id?szaka volt a legmeghatározóbb. A mai rock-gitározás is az akkori alapokra épül, ezért tisztelgünk ezen korszak nagyjai el?tt.” – Így fogalmazta meg az esemény üzenetének lényegét Vámos Zsolt, a fesztivál egyik szervez?je, aki a Run For Power zenekar gitárosa. Gary Moore munkásságához való köt?désér?l így beszélt: „? a könny?zenei gitározás evolúciójában is nagy jelent?séggel bírt. Egyrészt a Black Sabbath mellett Gary Moore-nak is fontos szerepe volt abban, hogy a heavy metál stílus létrejöhetett, másrészt a blues/blues-rock újabb fellendülését is többek között neki köszönhetjük. A Run For Power zenekarral szeretnénk az ? emlékét ?rizni és zenei hagyatékát ápolni.”

Guitar Heroes

A Guitar Heroes Fesztivál este 6 órakor kezd?dik, a gitár?rültek Nagy Ádámot, Madarász Gábort, Dandó Zolikát, Lukács Petát, Birta Miklóst, Szappanos Györgyöt és az este fellép? gitárosokat, Vedres Joe-t, Vámos Zsoltot, Takács „Jozzy” Józsefet és Alapi Istvánt faggathatják hangcuccaik felépítésér?l. Többek között Kékk?i Zalán tart er?sít?- és effektpedál bemutatót, és megtekinthet?k lesznek több hangszerforgalmazó cég gitáros felszerelései is. Ezek után a Zippo lép el?ször színpadra 20 óra 30 perckor, majd ezt követi a Whitesnake Tribute, végül pedig a Run For Power-Gary Moore Emlékzenekar zárja az estét.



Szólj hozzá a cikkhez