Európa Kiadó - 20 év után új lemez
Húsz év elteltével adott ki lemezt a '80-as évek kultikus zenekara, az Európa Kiadó. Az Annak is kell cím? kiadványt el?ször október 4-én, az A38 Hajón lehetett megvásárolni, ahol él?ben is meghallgathatták az érdekl?d?k az új és a régi dalokat.
Elkészült a kisebb-nagyobb megszakításokkal immár harminc éve m?köd? Európa Kiadó friss, Annak is kell cím? CD-je. Az albumon hat új dal, és a Három Judit négy Zsuzsa cím? klasszikus számuk aktuális feldolgozása hallható. A felállásában is megújult zenekar több mint húsz év után jelentkezett olyan kiadvánnyal, amelyen új szerzemények is szerepelnek. Az együttes ?sz elején országos turnéra indult, melynek els? állomása, egyetlen budapesti helyszínként, az A38 Hajó volt.
Az A38 és az Európa Kiadó kapcsolata nem új kelet?: az állóhajó szolgált korábban helyszínéül Menyhárt Jen? csapatának nagy siker? 2004-es visszatéréséhez is. A zenekar, csaknem tízéves szünet után, az Európai Unióhoz való csatlakozás éjszakáján bizonyította, hogy dalai, dalszövegei és zenei világa még mindig hátborzongatóan id?szer?. Az eseményt - a nagy érdekl?désre való tekintettel - májusban és szeptemberben nyolc további teltházas koncert követte. Ezek dokumentumaként Így vonulunk be címmel egy koncert-DVD is kiadásra került. Azóta a zenekar, kisebb-nagyobb szünetekkel, folyamatosan m?ködik.
A zenekar felállása:
Menyhárt Jen?: ének, gitár
Kirschner Péter: gitár
Másik János: billenty?sök
Darvas Benedek: billenty?sök, heged?, trombita
Gyenge Lajos: dob
Fülöp Bence: basszusgitár
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.europakiado.eu
https://www.facebook.com/europakiadozenekar