Phoenix RT - Nincs ellenszer
Október 25-én az EDGE Records gondozásában jelent meg a csallóközcsütörtöki Phoenix RT harmadik nagylemeze Nincs ellenszer címmel. A sima Phoenix-b?l szeptember elején Phoenix RT-vé vált trió háza táján elég sok dolog történt az elmúlt hónapokban.
Augusztusban kilépett a bandából Kósa Árpád, ekkor döntöttek a srácok a névváltoztatás mellett, mely egyébként állításuk szerint már régóta tervben volt.

Árpi kiszállása után a zenekar stúdióba vonult és rögzített két új dalt, melyek közül a Hangfalakból c. szerzemény szeptember elsején debütált a zenekar facebook oldalán, majd szeptember 19-én a banda el?rukkolt egy kertipartis, medencébe ugrálós, vidám klippel a Laza nyári dal c. számukhoz. A videót Bíró Máté és az FX FILM készítette, és a premierre a Hammerworld.hu-n került sor.
Október 11-én pedig 16 állomásos ?szi-téli turnéra indult a banda, melynek nagy részén a ROAD és KOWALSKY MEG A VEGA vendégeként lépnek színpadra. A turné egyik kiemelked? állomása december 22-én otthon – a csallóközcsütörtöki kultúrházban lesz majd, állitásuk szerint egy hatalmas, látvány-show-val füszerezett koncert várható, melyen bemutatják és megkeresztelik az új lemezt.
Ezen a bulin fellép még a War is Ours, egy meglepetés zenekar és a TANKCSAPDA.
Puss Tomi a zenekar frontember így nyilatkozott a lemezr?l és a Phoenix RT-r?l:
„Az új lemez egy fontos mérföldk? a zenekar életében. A két alapító Lépes Gábor 2011-es és Puss Krisztián 2012-es kiszállása után sokan temették a zenekart, és nem jósoltak nekünk csak pár hónap müködést. Ennek ellenére ezerrel pörög a banda, turnézunk, megjelent az új lemez, melyen 10 vadonatúj Phoenix RT dal hallható. Szerintem az eddigi leger?sebb, legkiforrottabb munkánk. A lemez felvételeit az ex Rómeó Vérzikes Ermi készítette. A borító a dombóvári Hátsó Ajtó zenekarból ismert Maráczi Péter munkája, és a borítóban található fotók Bátky Tamás képei. Több érdekesség is van a korongon többekközt a Bújj hozzám címet visel? szerzemény, mely egy lassú, lirikus szerelmes dal, zongora, hegedü, cselló kíséri az éneket, az Arizona zenekarból ismert Gasparik Fecó barátom hangszerelte.
Másik fontos dal a lemezen a Maradok, mely szövegének nagyon fontos mondanivalója van és hat felvidéki magyar énekessel közösen énekeltük fel.A dalban hallható Csiba Ricsi /Rómeó Vérzik/, Hervay László -Enosz /Raf II/,Sill Attila - Doki /Eye Beyond Sight/, Bíró Máté /Factorial X/, Gasparik Fecó /Arizóna/, Fodor Peti /War is Ours/.
Az új lemezt felvidéken a Focus Music Shop terjeszti, de megrendelhet? a zenekartól is a phoenix@phoenixmusic.sk címen.“
Phoenix RT :
Puss Tamás – basszusgitár, ének
Kálmán Ákos – gitár
Lépes Ferenc – dob

