Kalapács koncertbeszámoló - 2014.01.18. Debrecen
Fél nyolc után nem sokkal a hazai pályán szerepl? Stormraizer zenekar kezdte az estét. Fiatal és tehetséges zenészek alkotják a bandát, akik mögött több éves színpadi rutin is áll, jó néhány tehetségkutatót megnyertek már.
Angra, Dragonforce, Rhapsody és Manowar feldolgozásokat és saját számokat játszanak. A power-speed metal vonalat képviselik. Sikerült nekik jól megmozgatni a közönséget, ügyesek és szimpatikusak voltak, sok sikert a folytatáshoz nekik.
20:45 körül kezdett a Csodatanker zenekar, akik már tavaly is játszottak itt, az elmúlt év legjobb koncertje címet ennek a helynek ítélték, úgy mint közönség és úgy is mint technika. Nos, ez a koncert is jól sikerült, bár nehezen indult be a közönség, néhány saját szám után, az Ossián Rock katonái feldolgozására belelendültek a rockerek! Ki kell emelnem a Karcolat cím? saját számukat, ami zeneileg és szövegileg is nagyon jól sikerült, nekem nagyon tetszik! A koncertek utáni beszélgetések során kiderült, új klippel és új albummal készülnek, valamint önálló koncertturnét terveznek. Köszönjük az élményt a zenekarnak!
Este 10 óra után következett az, amire mindenki várt, Debrecen kultúréletére lecsapott a Kalapács! A bevonuló zene után elkezd?dött a Terápia. Jöttek sorra a jól ismert dalok, a Poklok és mennyek között, az Örökké lázadó, a B?nöm a rock, a Patkánymese, a Rock and roll örökké éltet és az Itt leszek. Kalapács Józsi profi frontemberként, mindig lázba tudja hozni a közönséget, most is így történt. Átvezet? szövegei elgondolkodtatóak, tartalmasak és f?leg nem unalmasak. Természetesen itt is elhangzott, hogy egy koncert erejéig összeáll az úgynevezett „klasszikus” Pokolgép, amely 1984-t?l 1990-ig alkotott és létezett. Erre a közönség belekezdett az Az a szép, az a szép, akinek a Pokolgép rigmusba, mire Józsi megtanította az itt és most aktuális mondókát : Az az ács, az az ács, akinek a Kalapács!
A nagyon kit?n?en felépített koncertm?sorban egy Pokolgép-blokk következett, amit a rajongók szinte eufórikusan fogadtak. Az id?sebbek 15-20 évvel ezel?tti önmagukká váltak és felszabadultan léggitároztak, dobálták a metál-villát vagy ütemre rázták a fejüket. Elkezd?dött a Pokoli színjáték, amit követett a Jel, a Mindhalálig rock and roll és a visszataps után, a koncert zárásaként az Ítélet helyett. Józsi vezet?ként, karmesterként irányította a közönséget - kezeket jobbra, kezeket balra - és meg is énekeltette a nagyérdem?t. A koncert után mindenki arcán elégedettség ült, azt kapták, amit vártak, tapasztalt, összeszokott, profi zenészek által el?adott dalokra énekeltek, tomboltak, szórakoztak.
Kalapács József kétségtelenül a hazai rock és metál-élet meghatározó alakja, ikonja. Ott voltam a 2012-es életm? koncertjén Budapesten, amir?l –mint megtudtuk - lassan-lassan elkészül a DVD, amit már nagyon várunk! Tiszteletre méltó teljesítmény Józsitól és csapatától, hogy hétr?l-hétre elnyomják a b? másfél órás koncertet, ezzel is bizonyítva, hogy ugye : A rock örök és elpusztíthatalan!
Duró Csaba