Kézzel készített eredeti m?alkotások - interjú Rácz Róberttel
Tavaly nyári NovaRock-os kirándulásom alkalmával ismerkedtem meg ezzel a szimpatikus fiatalemberrel, aki félszavakban, de már akkor említette, hogy szabadidejében bronzszobrokat készít, méghozzá hazai rock ikonok miniat?r másait valósítja meg.
- M?vészeti iskolába jártál, mit lehet tudni a tanulmányaidról? Hogy találtad ki, hogy akkor most te rockzenével kapcsolatos bronzszobrokat fogsz tervezni, illetve kivitelezni?
- Mindig is érdekelt a m?vészet és a kreativitás. Talán az egész történet még a Half-Life, Counter Strike-os Pc ?rület id?szakba vezethet? vissza, amikor jött a gondolatom, hogy pályákat fogok a játékhoz készíteni. Teljesen magamtól megtanultam a pályaszerkeszt? program használatát. Több mint 100 pályát csináltam, ebb?l sajnos a törölgetéseknek köszönhet?en 3 maradt fent. :) Nem volt egy maradandó korszak... és túl sok m?vészeti ereje sem volt a dolognak, de arra jó volt, hogy körvonalazódott bennem, merre tovább. Természetesen számítógépes grafika. Mivel a pályaszerkeszt? egy kezdetleges 3d-s program volt és nem láttam túl nagy el?relépést benne, ezért utánanéztem egy komolyabbnak. Két évembe telt, de különböz? külföldi segédletek használatával és persze magamtól megtanultam a 3d-s modellezést a photoshoppal párhuzamosan. Jöttek a középiskolai évek, nem m?vészeti suliba jártam, mert ugye " a m?vészetb?l nem lehet megélni", f?leg nem Magyarországon. :) Így lettem mechatronikai technikus vagy mi… :) Majd nézzetek utána. Nem bántam meg hogy nem m?vészeti iskolába jártam, mert így küls? befolyásolás nélkül találtam rá, hogy mivel is akarok foglalkozni. A középiskolai évek alatt folyamatosan fejl?dtem, már olyan szinten tudtam a 3d-s modellezést, hogy különböz? animációkat készítettem a tanáraimnak és nemzetközi, illetve hazai versenyeken, pályázatokon is nagyon jó helyezéseket értem el. Ebb?l láthattok is néhány képet.
Hiába csinálsz meg egy 3d-s modellt, legyen az egy tárgy vagy bármilyen organikus test, nem foghatod meg a kezedben, nem érezheted, nincs semmilyen anyagában létez? vonzata addig, amíg a monitoron látod. Kinyomtathatsz egy photoshopban professzionálisan megrajzolt, megfestett képet, de az soha nem lesz olyan mintha olajjal vagy bármilyen tradicionális eszközzel festetted volna kézzel. Ugyan ez a helyzet a 3d-vel is: van egy számítógépen megszerkesztett tested, rádobod egy 3d nyomtatóra és egyszer?en kinyomtatod. Na ez volt az oka annak, hogy szobrászatra váltottam. Nehéz ezt így körülírni, de a m?vészet hiánya, hogy nem a két kezeddel készítesz el egy formát, hogy nem érzed az anyagot miközben megmunkálod, ez késztetett váltásra. Röviden: meguntam az egérkattogtatást, és monitorbámulást. :)
Valami különlegeset szerettem volna létrehozni, valamit, ami még nincs…
A rock zene mindig is közel állt hozzám, óriási tömegeket vonz, így jött az ötlet, hogy olyan dolgot készítsek, ami igazi értékként szolgál a zenészeknek és rajongóknak egyaránt. Így született meg a Rock Ikon sorozat. Ezek 100%-ban kézzel készült alkotások, rengetek munkával a hátuk mögött. Minden er?mmel azon vagyok, hogy meg?rizzem a figurák eredetiségét, nem pedig azon hogy minél több profitot szerezzek. Legyártathatnék Kínába m?anyagból 10.000 darabot, hogy sör mellé osztogassam fillérekért, de nem ez a célom. Ez nem m?vészet. Értékét vesztené a dolog.
- Milyen konkrét munkafolyamatokon esnek át a szobrok? Gondolom, el?ször megtervezed…
- Így van. Els? lépésként képeket, videókat keresek, az adott el?adóról, hogy megvizsgáljam mi az a sajátos beállás, ami leginkább jellemzi. Kiválasztom, majd ha megvannak a referenciaképek, akkor kezd?dhet a munka. Készítek egy merev vázat, erre pakolom fel a gyurmát jól. :)
Mivel ez képlékeny, és könnyen eldeformálódhat, így készítek róla egy m?gyanta másolatot. Ezt tovább finomítom, majd jöhet a homokformázás, amib?l végül elkészül a bronz öntvény. Ezzel még rengeteg munka van. Több napos csiszolás, majd patinázás.
- Mennyi id?t vesz igénybe egy-egy szobor elkészítése?
- Bonyolultságtól függ, de tervezést?l a végs? bronz munkálatokig egy hónapot is igénybe vehet.
Ha skiccr?l van szó, akkor az 1-2 óra. Így munka mellett nem könny?. Az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy mennyi munka áll egy-egy elkészült bronz figura mögött.
- Milyen eszközöket, gépeket használsz a folyamat során? Igénybe veszel-e küls? segítséget?
- Folyamatosan fejlesztem a tudásomat, különböz? technikákkal, anyagokkal kísérletezek, így szükség van speciális eszközökre is, mint pl. fogorvosi eszközök, fogtechnikában használt wax melegít?k. Bronzmegmunkáláshoz csiszológépek. Persze nem mindenkinek van otthon esztergagépe, ha szabályos testeket kell kialakítani, ekkor szoktam igénybe venni Gabi bácsi segítségét. :) De ezt leszámítva még a gitárokat is saját kez?leg készítem.
- Mekkora ezeknek a szobroknak a mérete, illetve milyen nehezek?
- Átlagban 15 cm magasak. Függ attól, hogy az adott el?adó az életben milyen magas, illetve a beállástól. Azért választottam ezt a méretet, mert így sokkal inkább relikvia hatása van.
Mivel a figurák nem üregesek, tömör bronzból készülnek, ezért kb. 1 kg a súlyuk.
- Melyik volt az els? figurád? Sokat dolgoztál vele?
- Az els? komolyabb figurám, a StarCraft nevezet? játékból az egyik karaktert ábrázolja.
Zergling névre hallgat. Sok id?be telt elkészíteni, mert ekkor ismerkedtem meg a különböz? anyagokkal és eszközökkel. Talán még most is fent van a Blizzard honlapján.
- Milyen visszajelzéseket kapsz az eddigi munkáidat illet?en?
- Ahogyan egyre több szoborral lettem kész, az lett a f? célom, hogy ez minél több rajongóhoz eljusson, ezért készítettem egy honlapot és egy Facebook oldalt, ahol folyamatosan megoszthatom a munkáimat és követhetem a visszajelzéseket.
Szerencsére eddig mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptam. De ez kevés ahhoz, hogy minél többen megismerjenek, hiszen sok múlik a zenészeken is, mert az ? segítségük nélkül nem jut el a célközönséghez, magukhoz a rajongókhoz. Ez a legnehezebb. Ha egy el?adó nem mutat túl nagy érdekl?dést a munkáim felé, vagy nem egyezik a célunk a figurákkal, akkor soha sem fog eljutni a rajongókhoz.
- Rock-figurákon kívül milyen más egyéb szobrokat állítasz még el??
- A Rock Ikon széria mellett indítottam egy City Monkey nevezet? sorozatot, ami adott városok egyéniségeit mutatja be, akik ismertek a helyi extreme sport életb?l, vagy stílusukkal, megjelenésükkel kit?nnek a tömegb?l. Teljesen ismeretlenek egy hétköznapi ember számára, de egyéniségükkel a város szubkultúrájának a részei. Szerintem minden városban található legalább egy ilyen ember. ?ket próbálom megmintázni. Ezek az alkotások m?gyantából készülnek, majd festem, így jobban tudom szemléltetni színes egyéniségüket. Mivel debreceni vagyok, nem ismerem pl. a miskolci, budapesti arcokat, de célom, hogy kés?bb a helyi fiatalok szavazhatják majd meg, ki legyen az, akir?l figura készüljön.
Mellette persze készítek különböz? skicceket, ami éppen jön, és nemsokára indul egy új projektem, amir?l elöljáróban annyit, hogy várhatólag nagy sikere lesz, bárkit érinthet, és heti rendszerességgel kerülnek majd fel újabb munkák.
- Melyik m?vedre vagy most a legbüszkébb?
- Az éppen készül?ben van… Egy emberi szív alakú darázsfészek, ami egy száraz faágon lóg, és tele lesz darázzsal. Mindez bronzból. Kicsit groteszk és elgondolkodtató.
- Rock Icon sorozatodban Ákos és Tankcsapda mellé milyen hazai el?adó várható még?
- Alvin, a Subscribe-ból pedig Bálint. :) Kés?bb rajongói szavazást szeretnék, és szívesen fogadok további ötleteket is, hogy ki legyen a következ? hazai el?adó, akit ábrázolhatok.
- Külföldi, világhír? zenészek, rockénekesek szobraira is lehet majd számítani?
- Természetesen igen! Egyik kedvencem, akit csak úgy, a móka kedvéért készítettem el, Eugene Hütz a Gogol Bordello-ból. De komolyabbra fordult a dolog, mert szerencsére hamarosan Budapesten lépnek fel. Tervezek vele egy személyes találkozót, ahol szeretnék adni neki egy róla mintázott figurát. Err?l a készül? projektr?l csak most, csak nektek közéteszek egy képet, amit eddig még sehol sem publikáltam. :)
Ezek után tervben vannak még külföldi világsztárok, de ez még odébb van. :)
- Akinek felkeltetted a figyelmét, hol tud utánanézni ezeknek a szobroknak?
Weboldalamon a www.raczrobert.hu –n, valamint folyamatosan frissül? munkáimat a Facebook oldalamon követhetitek: www.facebook.com/TheArtofRobertRacz
Szívesen fogadok ötleteket, meglátásokat, és toljatok egy Like-ot hogy minél több emberhez eljusson! Külön köszönet Murphynek az interjúért!
Murphy