annabarbi - újra
Újra összeáll a 2000-es évek elejének egyik meghatározó underground gitárzenekara, az annabarbi. A f?városi kvartett két koncertet ad 2014 júniusában: a budapesti Gozsdu Manó klubban, valamint a Fishing on Orf? fesztiválon.
Az annabarbi megalakulása után viszonylag hamar a független gitárzenei színtér egyik zászlóshajójává vált. Az Amber Smith-b?l érkez? Bátor Bence, Egyedi Péter és Örményi Ákos, valamint Bence ikertestvére, Gerg? 2001-ben kezdett el dalokat írni. 2002-ben jelent meg a bemutatkozó Ne hangosítsd fel… EP, 2003-ban pedig jött a Három, a zenekar utolsó stúdiófelvétele. Az annabarbi 2005 júniusában búcsúzott a közönségt?l a telt házas Trafó Bár Tangóban.
A feloszlás után Egyedi és Örményi megalapította az Óriást, míg a Bátor testvérpár több zenei projektben vett részt együtt vagy külön-külön (June16, Amber Smith, Chief Rebel Angel, Kollaps, Black Mongo). Az újra összeállás miértjeir?l így mesélt Péter: “Rengetegen kérdezgették az elmúlt években, mikor zenélünk újra, legalább egy koncert erejéig. Nagyon jól esett, hogy sokaknak hiányzik ez a zenekar. Hát ezt most nekik csináljuk!”. “Meg persze minket is izgatott, hogy hogyan szólalnának meg a dalaink ennyi év távlatából, hogyan m?ködünk együtt most. Barátok maradtunk, zenélni is szeretünk, miért ne csináljunk két koncertet? Ennyire egyszer?.” – tette hozzá Gerg?.
Az annabarbi visszatérése csak erre a két koncertre korlátozódik, nincsenek távlati tervek, a négyes nem dolgozik új dalokon. A koncerteken viszont elhangzik majd jópár, a zenekar utolsó id?szakában született, felvételen nem szerepl? dal is.
A két visszatér? koncert:
2014. Június 6. péntek, Budapest, Gozsdu Manó Klub, 21:00
facebook esemény: https://www.facebook.com/events/495810053852614/
2014. Június 19. csütörtök, Fishing on Orf? fesztivál, 21:30
facebook esemény: https://www.facebook.com/events/274781182682581/