Eradication (HUN) és Dehydrated (RUS) közös koncertek

2014. július 07. hétfő, 11:00    

Az idén 10 éves születésnapját ünnepl? Eradication néhány hónapnyi hallgatás után ismét szárnyra kapott. Az I. Death by Metal fesztiválon debütált új gitárosunk Esze Attila meghozta a hiányzó pluszt a bandába és pár hónap alatt oszlopos taggá vált.

Reklám:

Kelner Péter énekesünkt?l viszont 5 nagyon termékeny év után elválnak útjaink, így a szövegek nagy részben visszakerülnek Tanárki József gitároshoz, aki a korábbi magyar nyelv? Stigma kiadványokat hörögte fel.

A zenekar az utóbbi években szinte csak külföldi bandákat felvonultató eseményeken szerepelt és szerencsére úgy t?nik, ez idén sem lesz másként. Jelenleg a szibériai Dehydrated brutal death bandával f?zzük szorosabbra kapcsolatunkat, ugyanis a morcos n?i frontemberrel nyomuló zenekar európai turnéjának magyar állomásain szinte kivétel nélkül az Eradication támogatja majd ?ket a színpadon.

A következ? megmozdulás július 10-én a székesfehérvári Szabadm?vel?dés Házában lépünk ismét színpadra szibériai cimboráinkkal. A további helyszínek egyel?re még szervezés alatt állnak.

Eradication
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk az Age of Agony által szervezett Total War Fest második felvonásán, ahol a magyar underground death/black metal bandák krémjével játszhatunk majd július 12-én.

A plusz jó hír pedig, hogy új dalokra sem kell sokat várni, jó néhány szöveg született már és az új ötletek feldemózása is elkezd?dött. Remélhet?en ?sszel stúdióba vonulhatunk, hogy aztán a kész anyaggal feleleveníthessük a munka és tanulmányok miatt félbeszakadt kapcsolatainkat néhány kisebb külföldi kiadóval. A következ? anyag megjelenéséig pedig kérjük az Olvasókat, hogy él?ben is kövessenek bennünket, hiszen a régi/új felállás koncertképesebb, mint bármikor!

Dehydrated (RUS) + Eradication (HUN) 2014.07.10. Budapest, Showbarlang:
https://www.facebook.com/events/300028193500277/
Dehydrated (RUS) + Eradication (HUN) + Septicmen (HUN) 2014.07.11. Székesfehérvár, A Szabadm?vel?dés Háza:
https://www.facebook.com/events/667963709945020/667964893278235/
Dehydrated
Eradication


Szólj hozzá a cikkhez