Zord: úgy gondolom ez most a „leger?sebb” Zord...
Fél éve, pontosan 2013. december 2-án a Hammer Music/Nail Records égisze alatt látott napvilágot a miskolci thrash metalt m?vel? Zord zenekar második albuma, „Thorns & Wounds” címmel. A zenekar múltjáról, jelenér?l és a jöv?t illet? tervekr?l faggattam Perényi Dénes gitárost és Soltész-Nagy Krisztián énekest.
Sziasztok! Eltelt 14 év a zenekar életében. Hogyan értékelnétek az elmúlt id?szakot?
Deni: A legelején még önmagunkat kerestük, fel kellett építeni a Zord-ot. Meg kellett találnunk, ki kellett alakítanunk az új csapat, a Zord saját zenei és szövegvilágát. Ez hosszú id?t vett igénybe, és természetesen ma is formálódik, mert reményeim szerint folyamatosan fejl?dünk. Az évek során volt némi jövés-menés is a tagok között, de szép lassan kialakult a mai tagság.
Krisz: Valójában 2009 óta létezünk ebben a felállásban, és bár közhely, de úgy gondolom ez most a „leger?sebb” Zord.
Deni: Ezzel egyetértek, mind zeneileg, mind emberileg most érzem leginkább úgy, hogy tudjuk, mit akarunk, és a céljainkat hogyan tudjuk megvalósítani. Pont tegnap beszélgettünk, a Zord Rocktábor nyitókoncertje után, hogy számunkra az a legfontosabb, hogy fokozatosan, lépésr?l-lépésre haladunk el?re, és itt a folyamatos haladáson van a hangsúly.
Igen, július 1-én indult a IV. Zord tábor. Mit tudhatunk az eseményr?l?Krisz: Ez már a negyedik. .)
Deni: Összesen tizenegy zenekar fog fellépni, és az egészet egy sátorozással, bográcsozással, nagy beszélgetésekkel eltöltött és persze koncertekkel tarkított családias hangulatú bulinak kell elképzelni. Igazi underground happening az egész…
Nagyon jól hangzik! Ha minden igaz, július 11-én a Vekeri Fesztiválon is felléptek. Merre lesz még látható a zenekar?
Krisz: Igen, játszunk a Vekeri fesztiválon, aminek nagyon örülünk, mert a fesztiválszezon eddig nagyon hiányzott. Sokat melózunk, hogy minél több fesztiválra bekerüljünk, és nagyon nem egyszer?, szóval most hurrá! És a nyáron még folytatjuk, meghívást kaptunk pl. a szolnoki C+ fesztiválra is, ill. lesznek kisebb klubkoncertek, és egy szabadtéri unplugged est, amire külön készülünk, izgalmas…
Mindemellett kaptok-e külföldi meghívásokat?
Krisz: A környez? országokba gyakran jár a banda, minden évben eljutunk Erdélybe, Felvidékre, emellett még Szerbiában játszottunk. Persze vannak további terveink is!
Deni: Van német és svájci kapcsolatunk, akikkel elkezdtük az egyeztetéseket ottani fellépésr?l…
Valamennyi zenekar életében léteznek jobb és rosszabb id?szakok. Eddigi fennállásotok során voltak nehézségei a zenekarnak?
Krisz: Persze hogy voltak..:) Mi sem vagyunk kivételek, nálunk is voltak kemény id?szakok…
Deni: Nekem a 2010-es év volt a legnehezebb, mert akkorra terveztük a második album megjelenését, de egyáltalán nem úgy haladtunk, ahogy szerettem volna. A dalok egy része már megvolt, de a csapat eléggé stagnált. Aztán 2011-ben sikerült leülnünk, és átbeszélni a dolgainkat… Abból is látszik, hogy eléggé a mélyponton voltunk, hogy még másfél év kellett mire kijött a második CD-nk.
Fél éve jelent meg a második albumotok, Thorns & Wounds címmel. Hogyan és mennyi id? alatt állt össze ez az anyag? Milyenek az eddigi visszajelzések?
Deni: Ha az effektív dalszerzési id?szakot nézem, akkor viszonylag gyorsan, egy-két hónap alatt megszülettek a számok. Aztán otthon fel is demóztuk a teljes lemezt, ami elég sok id?be került, de megérte, mert már úgy mehettünk a Denevér stúdióba felvenni az albumot, hogy vittük magunkkal a demót. Ezt meghallgatva Töfiék azonnal képbe kerültek, hogy mit is akarunk felvenni, és ehhez tudtuk kialakítani a brutál hangzást, az akusztikus részeknél pedig a tiszta, telt soundot.
Krisz: A visszajelzések leginkább pozitívak. Számos lemezkritika jelent meg a megjelenés óta, és egyáltalán nem panaszkodhatunk! A problémát inkább az jelentette, hogy mivel rengeteg album jelenik meg, a legtöbb orgánum képtelen mindr?l írni, ezért nagyon kellett nyomulni, hogy írjanak a lemezr?l.
Deni: Számos külföldi újságnak, internetes magazinnak elküldtük az anyagot, és a napokban pl. az olasz Rock Hard-ban jelenik egy lemezkritika, illetve egy velünk készült interjú…
Kik a f? dalszerz?k a zenekarban?
Krisz: Deni a „f?vállalkozó” de természetesen azért közös a dolog. A szövegeket viszont kizárólag Deni írja, azt gondolom, keresve sem találnánk jobb szövegírót, naaagyooon beteg.:-)
Deni: Az új lemezre Robi két komplett dal zenei részeit hozta (a címadót és a Pedal to the Metal-t), és az egyik kritikában például ezt a kett?t tartották a legjobbnak. Emellett együtt írtuk a „Home, Black Hole”-t, szóval én azt mondanám, hogy a zenét ketten hozzuk.
A zene születik meg el?ször és ahhoz kerestek témákat, vagy fordítva?
Krisz: Ezt nem lehet ennyire leegyszer?síteni, mert nagyon változó. Van, mikor megvan egy téma és a polcon hever hónapokig, esetleg évekig, vagy éppen egy szöveg, ami nagyon jó, és a végén teljesen más lesz a végeredmény. Visszatérve a kérdésedre, ez tényleg változó…
Deni: Egyetértek. Egyébként nagyon sok szövegem van, ezeket folyamatosan írom. Ha eszembe jut valami, akkor függetlenül attól, hogy hol vagyok, mennyi az id? stb., azonnal leírom, hogy ne felejtsem el. Ezért amikor elkészül egy szám zenei része, akkor el?veszem a szövegeket, és megnézem, van-e olyan, ami hangulatában illik hozzá. Többnyire van, de ha épp nincs, akkor addig hallgatom szinte éjjel-nappal a zenét, amíg teljesen rá nem hangolódom, és akkor írok rá szöveget. Persze el?fordul, hogy ez nem megy azonnal, volt már olyan is, hogy hónapokig görcsöltem egy adott témával.
Készül majd valamelyik tételhez videó? Ha igen, melyikhez?
Krisz: Igen tervezzük er?sen, valójában a címadó dalhoz, vagy a „Child of the Bright Tribe”-hoz fog készülni klip, addig pedig egy koncertvideó publikálását tervezzük.
Hogy álltok az új dalokkal?
Krisz: Mindig vannak ötletek, új témák, és már új dalok is, persze még elég „nyersek”, de hamarosan le fognak tisztulni.
Deni: Robinak is van új dala és nekem is, és gondolkozunk azon, hogy érdemes lenne egy régebbi közös nótánkat (Pariah) is feltenni a harmadik albumra. Emellett rengeteg olyan zenei ötletem van, amit még csiszolgatok, finomítok, és Robi is így van ezzel. Szerintem a soron következ? lemezünkön kb. fele-fele arányban írja majd Robi és én a zenét.
Van-e valamilyen küls? segítsége a zenekarnak? Értem ez alatt a koncertszervezések és egyéb teend?k?
Krisz: Gyakorlatilag mindent mi oldunk meg, legyen az koncertszervezés, utazás, szállás, cuccolás, bármi. Azt gondolom, ha a koncertszervezésben segítséget kapnánk, az már nagy dolog lenne…
Deni: Annyit még hozzátennék, hogy Héjja Gyuszi (Héjja Produkció) rendszeresen hív minket a saját szervezés? koncertjeire (pl. így játszottunk Komlón, Szolnokon, Nagyk?rösön stb.), illetve Szick Geri (akit a Motoroshang Rádió révén ismertünk meg) segít a f?városi bulik szervezésében. Egyébként ezeken kívül valóban mindent saját magunk szervezünk.
Hogyan tovább? Mi az, ami els? sorban prioritást élvez a zenekar számára?
Krisz: Már nagyon várjuk a fesztiválokat, és természetesen közben sem áll meg az élet, mert jelenleg a videoklip megálmodása és az ötletelések jegyzetelése van folyamatban. Emellett már – ahogy Deni említette – el?került a naptár a jöv? évi külföldi turné id?pontokhoz, és remélem, hamarosan ez ügyben is konkrétumokról tudunk beszélni!
https://www.facebook.com/zordmetal?fref=ts
Pál Andi „Andóca”