Dumaszínházasok és a zene

Duró Csaba - 2014. augusztus 15. péntek, 12:53    

A debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciója után egy teljesen megújult környezet várta a Campus Fesztivál látogatóit, a szervez?k igen látványos és komfortos körülmények között építették fel a hatalmas fesztiválvárost.

Reklám:

Idén több mint hatezer négyzetméternyi fedett helyszín várta a bulizni vágyókat, összesen nyolc kiemelt színpad, számos kisebb programhelyszín, és közel négyszáz program volt a négy nap alatt.

A zenei színpadok kínálata mellett el?ször épült fel az „Egyetem tér”, ahol a Debreceni Egyetem látványos napközbeni aktivitásokkal mutatta be az egyetemváros sokszín?ségét.  Voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a Dumaszínház humoristái is szép számban megjelentek.

A három nap alatt hat humorista szórakoztatta a közönséget, fellépésük után sikerült velük egy-egy rövid interjút készítenem, melyben a zenével, rockzenével való kapcsolatukról kérdeztem ?ket.

Aranyosi Péter elmondta, hogy igen sok kapcsolódási pontja van a rockzenéhez, például az ? nagybátyja – Aranyosi György – az Edda el?djének, a K?tör?nek volt a billenty?se. Több barátja és rokona is zenél amat?r zenekarokban. Mint miskolci fiatal rengeteg borsodi fesztiválon vett részt. A 80-as években ? is punk-zenekarban szeretett volna játszani, bár nem tanult zenélni. Hatalmas Dead Kennedys és Biafra rajongó, több koncertjükön is volt. Manapság egy kicsit szolidabb zenét hallgat, f?leg Cure-t, de imádja a ska stílust is. Az olvasóknak azt üzeni, hogy hallgassanak Dead Kennedyst és Biafrát, mert az nagyon okos zene.

K?halmi Zoltán egy történettel kezdte a rockzenéhez f?z?d? viszonyát. Egy motoros fesztiválra hívták fellépni, amelyre ? „pesti vigécnek” öltözött. Tényleg benne volt a leveg?ben, hogy a résztvev? rockerek testileg fogják inzultálni, de végül a techno zene szapulásával megtalálta a közös ellenséget, így a közös nevez?t is a közönséggel. ? maga régóta Pink Floyd rajongó, megismerte ?ket és sokáig nem is érdekelte más zene. Kés?bb a Queen-t hallgatta és szerette meg. A kisfia már két éve jár szolfézsra, az apuka már nemigen kezd bele zenetanulásba. Mostanában klasszikus dzsesszt és jazz-rockot hallgat. Kérdésemre, hogy mit üzen a rockzene szerelmeseinek el?ször azt válaszolta, ne verjék meg! Komolyabb válasza az volt, hogy maradjanak meg olyannak, amilyenek.

Kiss Ádám imádja a rockzenét, kedvenc el?adója Mozart.:) Vannak rock-dalok amelyeket szívesen hallgat, de ? nem az a „sz?rös tök?” rocker, aki az els? sorban csápol. Sok rocker barátja és rockzenész barátja van. A Hooligans zenekarral jól ismerik egymást, hiszen egy városból, Szerencsr?l származnak. Húsz éves barátság f?zi ?ket össze, rajtuk keresztül belelátott ebbe a kemény rock and roll életbe. Utalt rá, hogy Németországban volt iskolás, ott sokat hallgatta a Die Toten Hosent. Egy Red Hot Chili Peppers koncertre elmenne, de keményebb zenét játszó zenekarokra már nem. A kocsijában Punnany Massif, Halott Pénz, Belga, Akkezdet Phiai és Fatboy Slim CD-ket hallgat. Üzenete az olvasóknak: Lefekvés el?tt legyenek otthon!

Janklovics Péternek szoros kapcsolata van a rockzenével, hat éves korában a nagymamájától kapott egy b?rdzsekit, onnantól kezdve ? Pokolgép rajongó lett. A gimnáziumi évek alatt a Kispál és a Borz zenekar volt a kedvence, a legutóbbi orf?i koncertjükön is ott volt. A Doors együttest is szerette.  Sokáig elválaszthatatlan barátságban volt ezzel a m?fajjal, manapság már mindenféle zenét meghallgat, dzsesszt?l az elektronikus zenékig mindent. Érdeklik a zenei újdonságok. Azt üzeni olvasóinknak, hogy igyanak továbbra is alkoholt, abból még nem volt baj!

Mogács Dániel a 60-as, 70-es évek rockzenéjén n?tt fel, Jimi Hendrix, Led Zeppelin, Rolling Stones, Beatles. Fiatalabb korában koncertekre is járt, amikor hazánkba látogatott a Motörhead, a Metallica, Megadeth vagy a Faith No More. Annak idején még zenekarban is játszott, basszusgitározott, ritmusérzék nélkül, így hamar vége lett a történetnek. Derékig ér?, hosszú haja volt, de a színészi tanulmányok megkezdésekor levágatta. Hazai zenekarok közül a Quimby a kedvence. 1-2 éve felfedezte Imelda May-t - jó hangja és dinamikus zenéje van – azóta ?t hallgatja. Azt üzeni mindenkinek, hogy járjanak az el?adásaira.

Beliczai Balázs szereti a zenét, inkább kikapcsolódásra, relaxálásra használja, mint bulizásra. A klasszikus muzsikát szereti, az olasz operákat. A kocsijában hallgat könny?zenét is, olyan el?adókat kedvel, akiknek jellegzetes, azonnal felismerhet? hangjuk van, mint pl. Tom Jones, Adele, Freddie Mercury. De az igényesen hangszerelt, dallamos, melodikus muzsikát is kedveli, a 60-as, 70-es évek Táncdalfesztiváljain voltak ilyen dalok, ahol a Stúdió 11 kísérte az énekeseket. 14 évesen kezdett el zenét tanulni, amely jó alapnak bizonyult a kés?bbiekben. Üzenete az olvasóknak: hallgassanak minél több igényes zenét!

Személyes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a m?vészek nagyon közvetlenek és készségesek voltak, olyanok amilyennek megismertük ?ket. Köszönet nekik az interjúkért!

 


Duró Csaba



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez