Amaranthe - Massive Addictive

Kárhozottak Királyn?je - 2014. november 11. kedd, 07:00    

Amaranthe - Massive AddictiveB.A., vagyis Before Amaranthe. Eddig nem nagyon játszott senki ennyire populáris és slágeres modern metalt, most pedig itt ez a bombasztikus svéd csapat, akik a Massive Addictive cím? harmadik sorlemezük képében egy remekm?vet tettek le az asztalra.  Én nem szórakoznék skatulyákkal, mert nem lehet begyömöszölni ?ket sehova. A gitáros Olof egy interjúban azt mondta, Svédországban ?ket nem is metal bandaként tartják számon. Nos, van benne valami.

Reklám:

Háromféle énekhang keveredik a lüktet? digitális effektekkel és simul rá tökéletesen a sodró metal riffek hullámaira. Én saját címkét is alkottam rájuk, a „digi metal”-t, hiszen ez a muzsika számomra már annyira futurisztikus, és ez a két szó borzalmasan jól lefedi a lényeget. Na, valahogy így kell ízlésesen keverni a m?fajokat. Mindenki hallgassa meg, és ítéljen saját belátása szerint, itt most az én szubjektív véleményem következik.

Amaranthe

2011-ben jelent meg az Amaranthe cím? els? nagylemez, amire azonnal felkaptam a fejem, hiszen a három énekessel felálló banda puszta ténye is kíváncsivá tett, és akkor lettem igazán Amaranthe függ?, amikor megláttam/hallottam a Hunger cím? megasláger klippjét. Elize piszok jól néz ki még n?i szemmel is, de ennél fontosabb hogy a hangja is els?re megragadott. Kellemes nagyon, lágyan, csajosan énekel. Persze rommá hallgattam a lemezt is, mert egyszer?en bemászik a füledbe és ott ragad. Nem egy megfejt?s, figyelve hallgatós zene, de érzésem szerint nem is ez a céljuk. És most, másfél év után itt a harmadik lemez, ami köröket ver az el?z?ekre. Sokkal összeszedettebb, átgondoltabb, és érezhet? hogy az el?z? album(ok) gyermekbetegségeib?l tanulva ráfordultak a végleges irányra, vagy másképpen, elérték a kiforrott Amaranthe hangzást, amivel az el?z?eknél még csak bénázgattak. Nekem pl. a Nexus cím? második korong nem is tetszik, valahogy olyan tölteléknek érzem az eddigi életm?ben, és arra igencsak pejoratív értelemben aggatnám rá a ’pop metal’ címkét. Egykaptafa dalok, amik Elize csilingel? hangjára építkeznek, bááár azért volt egy-két emlékezetes pillanat, de mégis, ha megpróbálom felidézni a Nexus-t, nem jut eszembe semmi. No nem baj, de valószín?leg kellett ahhoz, hogy elkészülhessen a Massive Addictive, ami nem mellesleg a Nexus turné alatt kipattant dalötletekb?l született. Az is jót tett az anyagnak, hogy az er?lködve hörg? Andreas Solveström-öt végre leváltotta egy professzionálisabb arc, Henrik Englund. Nem akarja er?ltetni a gyomormély halálhörgést, csak hogy nagyobb legyen a kontraszt Jake tiszta éneke és Elize angyalka hangja mellett. Egyszer?en jól érzi magát a dalokban, ezért képes egy egyenletesebb, folyamatosabb, metalcore jelleget hozni, ami nagyon is érz?dik, a hörg?s énekrészei gyönyör?en kiegészítik a másik két énekes dallamait.

A Massive Addictive legf?bb erénye az egység. Minden dal ízig-vérig Amaranthe, olyan csúcsteljesítményekkel, mint az els? kislemezdal, a Drop Dead Cynical, vagy a címadó Massive Addictive. Ugyanúgy van itt is líra (Over And Done), de az album gerincét mégis a bombasztikus, fogós metal dalok adják, amire vétek nem ugrálni a koncerten, vagy legalább vezetés/f?zés/takarítás/bringázás/motorozás közben masszívan bólogatni. Megosztó banda, nekem is ez a véleményem. Vannak az elkötelezett metal arcok, tudjátok, az „olyan metal vagyok, hogy denevért sz*rok” típusúak, és vannak az ?szinte zenerajongók, akik semmi jó el?l sem zárkóznak el. Már most látom, hogy az el?bbiek majd masszív fintorgás kíséretében teszik félre a lemezt, az utóbbiak pedig beleszeretnek, mint én. Mert lehet is. Az Amaranthe egy olyan zene, és egy olyan banda, akik egyszer?en csak kikapcsolni, szórakoztatni akarnak. Hatalmas potenciál van bennük, és gyanítom, hogy évek múlva ?ket stílusalapítóként tartjuk majd számon.

Pont: 10/10

 

Kárhozottak Királyn?je



    Megosztás:
Címkék: Amaranthe
Szólj hozzá a cikkhez