Ektomorf: Outcast

Jól informált Ekto-s fanok bizonyára tudják, hogy akárcsak az elõzõ odab*szós-egyszavas korongot, ezt is az a bizonyos Tue Madsen jegyezte, akit a bika hangzások mesteri kezelõként tartanak számon. Nem is ezzel van a gond...

A címadóban egy valódi számûzöttként zúzzák végig mind a négy percet, mintha minden eddigi, származásukból eredõ sérelmüket ebbe az egy dalba akarnák sûríteni. „Mit akarnak metálkodni ezek a cigányok?” - nézték le õket indulásukkor itthon, aztán ahogy Németországba kikerültek, egybõl rendesen elhíresedtek; mára már mindenhol húzónévként szerepelnek. Visszatérve a dalokhoz. Az I choke elején megindító szerepet kap egy fergeteges felpergetéses dobtéma, ami minden aggodalmammal ellentétben nem szedi ízekre a nótát, sõt inkább még izgalmasabbá fokozza. Az Ambush in the Night-ban látszik igazán, hogy Farkasékat sem hagyta hidegen az új Soulfly albumon kedvenc Cavalera-juk Chaos A.D. szintû vissza-metálosodása. Mintha csak a Dark Ages-rõl hallanék egy bikán szóló thrash akotást egy keleti hangzású intróval megspékelve. Egy az egyben. Kiemelkedõ jelzõket nem említhetek az I’m aganist-tal kapcsolatban, hiszen common riffek támadnak s mint általában, ez is megállja a helyét, de semmi több. We rise - mintha már hallottunk volna valahol a kezdõ riffeket, villan be kapásból, és hát a folytatásban is hasonlóan minden sablonos. Basszustéma indítása némileg kiemeli a Red I a többi track közül, de megint csak semmi extra. Who can I Trust, zárjelbe Prayer alcímmel végigakusztikáznak egy egész dalt; lám ilyet is tudnak õk, ha akarnak, s most meg is mutatják… Leave Me Alone-nal ismét visszatértünk a már megszokott zúzós riffgörgetegbe.  És egy cigánykórus jóvoltából (minek, kérdem én?) érkezik a Fuel My Fire. Igen, nem tévedés, a Prodigy egyik nótáját dolgozták át a nagysikerû, 1997-es rákos albumról, a Fat Of The Land-rõl. Felgyorsítva, mint az állat, de nagyjából azért lehet vágni milyen tértek el, miben hasonlítanak. I Confront My Enemy ismét egy, a többitõl semmiben nem különbözõ nóta. Harag, agresszió, gyûlölet – mondhatni a szokásos recept - meg egy rakás jól hangzó, de már a könyökünkön kijövõ téma. Szomorú dolog, de lassan már mi, hallgatok is simán írhatnánk magunknak témákat a megadott kliséket követve… Gyorsabb az átlagos Ektomorfnál a Hell Is Here, meg néminemû fantáziát is látok benne, de még ez sem tud lekötni annyira, hogy olyan önfeledten élvezzem, mint mondjuk a self-titled-et. A magyar korszakukban nem titok, hogy majd’ szétfeszítette õket a kreativitás, saját dolgaikkal kísérleteztek és valóban ötletes, egyedi dalokat építettek fel. Most viszont csak másolnak. Chamunda egy kis átvezetõs outro-nak tekinthetõ, de olyan marha semmilyen érzéseket táplál a kedves hallgatóval, hogy csak na! Már aki meghallgatja, mert az igazat megvallva, nem érdemes két perc nyolc másodpercet rááldozni életünkbõl…

Hangok - 1996

Ektomorf - 1998

Kalyi Jag - 2000

Felüvöltök az égbe / I scream up to the sky - 2002

Destroy - 2004

Instinct - 2005

Outcast - 2006