25 év Rock ’N’ Roll a F?nix Csarnokban - Itt a Tankcsapda jubileum vége

2014. december 27. szombat, 14:10    

Idén jubilált a Tankcsapda, a 2014-es év mégsem a nosztalgiáról szólt. Az új album négyszeres platina, az idei több mint hatvan koncertb?l negyven már a kapunyitás el?tt teltházas volt, az ország legnagyobb nyári rendezvényein pedig több mint 200 ezren látták Lukács Laciékat.

Reklám:

Nincs ma Magyarországon ehhez fogható zenei karrier, ráadásul úgy nincs, hogy jelen esetben aktív zenészekr?l, zenekarról beszélünk, akiknek soha nem volt újjáalakulása, búcsúkoncertje, vagy több éves szünet a pályafutása alatt.

A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, tavasszal 11 ország 19 városát utazták körbe, majd nyáron nagyszabású jubileumi fesztiválkoncerteket adtak. Az ’Urai vagyunk a helyzetnek’ cím? új albumot nagy várakozás el?zte meg, a fogadtatás pedig annyira kiemelked?en pozitív volt, hogy nem egészen egy hónap alatt elérte a négyszeres platinalemez státuszt. Októbert?l december 27-ig 30 koncertet adtak, ismét több külföldi várost érintve. A leghosszabb hétvégén 5400 kilométert utaztak, ezen a Debrecen Párizs vonalon még futotta az energiájukból egy rotterdami és brüsszeli koncertre is. Az év végi koncertsorozat záró állomása a F?nix Csarnokban lesz. Itt búcsúznak holnap 2014-t?l, és az elmúlt 25 évt?l:

„Az idei F?nix Csarnok koncert abból a szempontból mindenképpen egy különleges buli lesz, hogy ezen a helyen 10 évvel ezel?tt készült el?ször és utoljára koncert DVD. -mondta Lukács Laci. Most ezt tíz évvel kés?bb megismételjük, azaz ebben az évben szintén rögzítjük az egész f?nixes koncertet. Ezt a mostani koncertet egy elég komoly technikával, elég komoly stábbal rögzítjük majd, és terveink szerint valamikor a jöv? év els? felében tavasz derekán meg is jelenik. De nem csak emiatt lesz érdekes a december 27-e, sokkal inkább azért mert igyekszünk egy olyan színpadképpel és koncert m?sorral el?rukkolni ami méltó a zenekar 25 éves jubileumához. Ez lesz ennek a bizonyos 25 éves szezonnak a záró bulija, és mivel hazai pályán vagyunk, számunkra is az év legfontosabbnak nevezhet? koncertje lesz.”

Tankcsapda

A F?nix este hatkor nyitja kapuit. Magyarország legnépszer?bb rock zenekara el?tt 19 órától fellép a Phoenix RT, míg nyolc el?tt pár perccel az eredeti felállásában érkez? Sex Action.

DECEMBER 27.-DEBRECEN-F?NIX CSARNOK

Kapunyitás: 18.00

19.00 F?nix RT
19.50 Sex Action
21.15 Tankcsapda

Jegyárak el?vételben:

KÜZD?TÉR: 4699 Ft
LELÁTÓ: 5699 Ft

Jegyek a MOL- kutakon és a F?nix Csarnok jegypénztárában. Online jegyértékesítés: www.ticketportal.hu



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez