Hail Budapest! - Eluveitie-Arkona-Skálmöld koncert a Club 202-ben
A tél egyik legjelent?sebb bulijának adott otthont a Club 202 azon a csúnya, ködös szerda estén. Az Eluveitie turné ismét elérte kishazánkat, ami azért is örvendetes, mert két olyan vendéget hoztak magukkal, akik nagyon is kedvesek a hazai folkerek fémszívének. Az Arkona 2010-ben járt itt utoljára, kétszer is, az izlandi Skálmöld pedig már negyedszer jött vissza hozzánk. Hallatlan profizmus, kedvesség, közvetlenség, és fantasztikus hangulat jellemezte ezt a hibátlan estét. A múltkori Sólstafir buli után nem hittem, hogy lesz még egy olyan leny?göz? koncertélményem, de kicsit elkésett Mikulás ajándékként megérkezett ez is. Igazán sajnálhatja, aki lemaradt róla.
Pár perc késéssel, délután 6 órakor estünk be a 202-be, ahol az els? zenekar már a színpadot melegítette. A hazai Kylfingar elég rövidke, 30 perces id?t kapott, de azt tisztességesen kitöltötték. Láttam már ?ket máshol is, kis klubbulikon, így nem értettem, hogy mi ez a megillet?döttség, amit a színpadon produkáltak. Sokkal magabiztosabbnak t?ntek kisebb közönség el?tt, talán most azért nem, mert izgultak a nagyok figyel? szemei el?tt. Azért a korai id?pont ellenére is elkezdett gy?lni a közönség, már néhány bólogató fejet is lehetett látni. Még nyáron írtam a Halhatatlanok c. lemezükr?l, amit most a helyszíni belép? mellé járó ajándékként lehetett választani. Nos, arra jutottam hogy lemezen meggy?z?bbek....él?ben csak akkor, ha összeszedik magukat és levetk?zik ezt a sz?zies félénkséget. Valahogy él?ben nem jött át a lemezen hallható odacsapkodós csatametál jelleg, csak pár vérszegény tapsoltatási kísérletre futotta. Ejnye fiúk, bátorság!
Nem úgy az utánuk következ? Niburta. A különösen hosszúra nyúlt beállás után a tapasztaltak vehemenciájával csaptak a közepébe, csak aztán hamar alábbhagyott a lelkesedés. ?k is csak fél órát kaptak, de abból is elvett valamennyit a szokásos sz*rakodás a sok hangszer kihangosításával...Mindössze 4 dalt tudtak eljátszani, aztán már menniük is kellett. Nem értem, miért olyan nagy probléma ezt megoldani a technikusoknak....kár értük. Sajnos a Niburta m?sora így megint majdnem élvezhetetlen lett, de javított valamicskét az élményen hogy Martina hangját képesek voltak rendesen kikeverni, így az néha kikacsintott a nagy össznépi katyvaszból.
Az átszerelés után a Skálmöld lépett a színpadra, ezt onnan lehetett észrevenni, hogy érdekes módon egy csapásra megjavult a hangosítás, és egyre több kéz emelkedett a magasba.
Odanéztem a színpadra (éppen sörért álltam sorba), és már az els? hangoknál tudtam, hogy ez profi lesz. Nagyjából itt kezdett tet?zni a tömegnyomor, érezhet?en forrósodott a hangulat is. Az izlandi zenekaroknak akkor is van egy különleges kisugárzása, ha nem metált nyomnak… Hát még ha azt… A Sólstafirhoz hasonlóan ezek a fickók is felálltak a színpadra, megfogták a hangszert és els? pillanattól az utolsóig feszes, pontos, magával ragadó m?sort tettek le az asztalra…ööö, színpadra. Negyedszerre járnak nálunk, most pedig a legújabb 2014es albumukat, a Me? Vættum-ot hozták el.
Persze volt szemezgetés mindegyik lemezr?l, de legjobban az új dalok hengereltek le. Björgvin megint csak egy baromi karizmatikus frontember, a torkából feltör? mély, rekedtes ordítás b?ven elfért volna bármelyik csatatéren. Imádom, amikor egy zenészb?l (és a zenéjéb?l) ennyire sugárzik az önazonosság… A koncert után pedig a gitáros Þráinn-nal is sikerült kicsit beszélni, és megint csak azt mondhatom, hogy imádom az izlandiakat. Persze nem maradhatott el a közös kép sem. :)
Újabb átszerelés, nem sokkal ezután pedig az ütemes „Arkona-Arkona” skandálás jelezte, hogy a Club 202 népe nagyon várja már az ismer?s oroszokat. A zenekar teljes sötétségben lopakodott fel a színpadra, majd amikor kigyúltak a fények, megvillant az ismer?s állatprém a kis sz?ke energiabomba vállán. Masha, az Arkona frontasszonya most sem okozott csalódást.
A b? hatvanpercnyi játékid? alatt meg sem állt, tapsoltatott, headbangelt, ugrált, szaladgált. Komolyan, csodálom ezt a n?t. A hangzással itt már egyáltalán nem volt gond, mindenhol kristálytisztán lehetett hallani mindent. Felvonult a fél Arkona diszkográfia, volt Slovo, Stenka na Stenku, az elmaradhatatlan Yarilo, és az adu ász, a Goi Rode Goi, az el?z? album címadója.
Igaz, most a legújabb, YAV címet kapott lemezzel jöttek, amit szinte teljes egészében el is játszottak, de számomra akkor is a Goi Rode Goi volt a csúcs.
A következ? átszerelés után már lépni sem lehetett, annyian voltak, és szó szerint értsétek, de komoly könyöklésbe került kijutni a dohányzóba is, még koncertkezdés el?tt. Ilyen tömegnyomort még nem is láttam ’202-?s koncerten. Gyorsan letudtam a cigit, a sört, majd szép komótosan elkezdtem visszaverekedni magam a kordonig, hogy fotózhassak. Ismét kigyúltak a fények, és az intró alatt szépen beszállingózott az Eluveitie legénysége. Érdekl?dve vártam, hogy mit tud az új heged?slány, a Meri Tadic helyére érkezett Nicole Ansperger. Határozottan tetszett is a játéka, bár az els? pár dal alatt még kissé félszegen viselkedett. No sebaj,a végére belejött. A setlist gerincét itt is a friss Origins album dalai adták, de persze szemezgettek rendesen a régebbi dalokból is. A b? másfél órás koncert alatt megmutattak mindent, amit tudnak. A Rose for Epona-Havoc-Helvetios hármas irgalmatlanul nagyot szólt így a végén, és legeslegutoljára hagyták a legnagyobb slágert, az Inis Monát. A csurig telt Club 202 közönsége egy emberként csápolt, az els? sorokban hullámzott a pogó, minden úgy történt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Chrigel ismét nem titkolta, hogy imádja Budapestet és a magyar közönséget, a koncert alatt többször is azt ordította, hogy „Hail Budapest” meg „I love you”. Az én fogalmaim szerint ilyen egy igazi örömzenél?s koncert.
Hibátlan este volt, köszönet érte a Hammernek!
Kárhozottak Királyn?je
