Díjnyertes videoklip a Gutting Revue-t?l

2015. február 10. kedd, 00:00    

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes-dalszerz? emlékére rendezett verseny dönt?jét néhány hete tartották a K?rösi Csoma Sándor K?bányai Kulturális Központban.

Reklám:

"Egy képre gondolok, tudod...” képz?m?vészeti kategória gy?ztes klipjét a Talpas fivérek (Talpas Illés, Talpas Pál, valamint Nagy Zsófia) készítették a Gutting Revue együttes Budapest cím? feldolgozásához. Az eredetileg Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János által jegyzett alkotás éppen a tavalyi Cseh Tamás emlékest apropóján került a zenekar repertoárjára.

Gutting Revue

Budapest, amely a munka során a tagokhoz is nagyon közel került, végül olyan jól sikerült, hogy a zenekar koncertm?sorában is helyet kapott, majd a 2014-es emlékest animációs gy?zteseivel, az egyedi stílusú animációval és megkapó látványvilággal operáló nyíregyházi Talpas-fivérekkel illetve Nagy Zsófiával való együttm?ködéshez vezetett. A zs?ri által is nagyra értékelt alkotás remekül követi a dal ívét, hangulatát, miközben a néz? a különös leporellóvá alakuló budapesti jelenetek között barangol.

A harmadik alkalommal meghirdetett versenyre beküldött pályam?veket Bérczes László szerkeszt?, rendez?, filmrendez?, Feledy Balázs m?vészeti író, Tóth Zsolt operat?r valamint a zs?ri elnökeként Mispál Attila film- és színházi rendez?, forgatókönyvíró bírálta el.

A dal a zenekar „Egy rongy a szíved helyén” cím? kislemezén is megjelent. A lemez egyébként ingyenesen meghallgatható a korábbi kiadványokkal együtt, a zenekar honlapjáról.

A Gutting Revue-t legközelebb 2015. február 21-én lehet elcsípni a KVLT-ban (volt Vörös Yuk).

A nyertes videoklip:



    Megosztás:
Címkék: Gutting Revue
Szólj hozzá a cikkhez