Emigrate - Silent So Long

Murphy - 2015. február 19. csütörtök, 07:00    

Emigrate - Silent So LongA Rammstein legutóbbi megmozdulásának tekinthet? greatest hits lemez óta is eltelt már vagy nettó három év, így a jelenleg New York-ban éldegél? gitáros, Richard Z. Kruspe tengernyi idejében elkészítette project-bandája második lemezét, amin olyan vendégel?adók közrem?ködtek, mint Lemmy, Marilyn Manson vagy éppen Jonathan Davis.

Reklám:

Az els?, self titled lemezt nem sokkal a kiadása után csekkoltam, de igazából pár jobb pillanaton kívül semmi érdekeset nem véltem benne felfedezni, csak egy anyabanda korlátai alól kiszabadult gitáros elme kísérletezget? mámorát. Ez a korong viszont már jóval kecsegtet?bbnek ígérkezett, f?leg mivel azóta eltelt vagy hét év, ráadásul a vendégel?adók nevei is elég illusztrisnak t?ntek…

A kezd? track – bizonyos Frank Dellé-vel elkövetett - Eat You Alive már alapból szimpatikusnak t?nik, andalítóan fülbemászó dallamai miatt viszont egész egyszer?en nagybet?s Slágerré avanzsál, szóval kezdésként nem is találhattunk volna jobbat. A Peaches közrem?ködésével készült Get Down c. track alapsémáját (vagyis minimál electro n?i vokállal) csak helyenként szakítja meg Richard hangja, hogy aztán a fináléban egy kis gitár is kerüljön ebbe a steril környezetbe. Alig ért véget a gépzene, elvadult rock n roll kér helyet magának a Rock City személyében, méghozzá nem más, mint Mr. Lemmy Kilmister vokáljával. Bár az igazat megvallva, elég képlékenyen értelmezi Kruspe a RnR-t, de sebaj.

Rock után egy kis indusztriál következik, Mr. Marilyn Manson támogatásával. Amilyen pocsék dalokkal teli lemezeket ad ki mostanság ez az egykoron szebb napokat is látott shock-rocker, a Hypothetical simán elmenne oda egy kisebbfajta slágernek, haha!  Az ötös számú vágóhíd Rainbow az els? olyan szerzemény, amiben nem szerepel vendég. Csak és kizárólag saját maga bizonyíthat. Egy er?sen Rammstein közeli kezdés után a dal aztán egy jóval populárisabb, n?i énekkel színesített refrénben csúcsosodik ki.

A jóval lágyabb és érzelg?sebb, szinte már-már fennkölt hangulatú Born On My Own nekem egyáltalán nem jött be, kicsit er?ltetett. Szerencsére az utána következ? Giving Up már egy sokkal barátságosabb, életképesebb nóta. A Rammstein-re hajazó témázgatás ismét felbukkan a My Pleasure-ben, ami amúgy egy jól összerakott kis nóta. Szigorú alapokra építkez? Happy Times-ban Richard vokálját a refrénben Margaux Bossieux egészíti ki, bár ett?l még ugyanolyan tingli-tangli kis izé marad.

A Faust képében újra egy bátor és er?s gitáralapot kapunk a verze alatt, viszont a refrén nekem valahogy túlontúl poposan disszonánsnak hat. És elérkeztünk a címadóhoz (Silent So Long), ami Jonathan Davis vokális tartományait veszi igénybe, bár ezzel együtt is egy elég felejthet? darab benyomását kelti.

A normál változathoz képest a deluxe edition annyival több, hogy található rajta még öt, különféle egyének által elkövetett remix, ami f?ként a vendégel?adókkal készült dalok közül kerül ki, de igazából nem túl lényeges egyik sem.

Ahogy az el?z?ekben láthattuk, egész lemez inkább m?faji kilengésekb?l fakadó hangulatokra, vendégm?vészek alá rakott zsáneri kísérletezésre van kiélezve, mintsem egy egységes stílus – jelen esetben ugye az indusztriál-metál – határainak feszegetését t?zte volna ki célul Krusper úr. Mindenesetre öröm hallani, hogy a Rammstein mellett ilyenre is futja az idejéb?l!

 

Murphy



    Megosztás:
Címkék: Emigrate, Rammstein
Szólj hozzá a cikkhez