Amon Amarth, Wintersun, Tyr
METALKODÁS A WIGWAMBAN
Vasárnapra való tekintettel a Wigwam egy órával hamarabb nyitotta kapuit, és persze jóval hamarabb is zárt be az átlagosnál. Az elhúzódott alapozásnak köszönhetõen mi csak egy órával késõbb értünk a helyszínre, ahol még mindig hatalmas sor várakozott, amit mi pofátlanul kikerültünk az elõvételes jegyünknek köszönhetõen.

Reklám:
Bent félóra sörözgetéssel egybekötött ruhatárra várakozás következett, közben hallgattuk a TYR nevü zenekart, akikrõl megmondom õszintén semmit sem tudok. Túl sokat nem láttam a koncertjükbõl, de mások elmondása szerint sokról nem maradtam le...
Nekem teljesen úgy tünt, hogy õket csak a fölösleges idõ kitöltésére hívták meg, véleményem szerint találhattak volna erre sokkal érdemesebb magyar bandát is, ehhez nem kellett volna külföldi zenekart hozni. Annyi pozitív volt benne, hogy legalább addig is tudtunk iszogatni meg beszélgetni a régen látott ismerõsökkel.
Lement a koncert, szokásos átállás, meg ami evvel jár, aztán jött az ex-Ensiferum énekes által vezetett folk metal WINTERSUN, akikre kíváncsi voltam mert a debütáló albumuk nagyon meggyõzött. Egy kis érdekesség, hogy a lemezen a dobokon kívül minden hangszert Jari Mäenpää nyomott fel, tehát énekelt, gitározott, basszusozott és szintizett. Persze a turnéra nem egyedül indult:) Jó volt látni/hallani, hogy élõben is ugyanolyan jól szóltak, mint cd-n. (EZ jellemzõ volt minden zenekarra). Ami azonnal kiderült, hogy Jari egy nagyon nagy gitáros, az éneklés mellett kegyetlen profin nyomta a szólózást is, a hörgés/károgás/üvöltés mellett a dallamosabb ének is rendben volt, fasza kis bulit csináltak. Én nem mentem be örjöngeni, mert tartogattam az erõmet, inkább csak oldalról sasoltam az eseményeket. Emlékeim szerint eltolták az egész lemezt, bár erre nem merek megesküdni, mert már vagy a hetedik kör maláta szörpömet szürcsölgettem:)
Az est fénypontja, az AMON AMARTH körülbelül fél 10 magasságában kezdett a szokásos Intro-val (nem tudom pontosan, hogy ez az intro honnan származik, de így indul a Wrath Of The Norsemen DVD is). Elég sok dalt nyomtak az új lemezerõl, de azért nem hanyagolták a régieket sem: Versus the world, With Oden on our side, Under the Northern sky, Last with Pagans blood, Fate of Norns stb. A buli nagyrészére a bólógatás volt jellemzõ, csak 1-2 durvulat dalnál volt lökdösõdés (Death in fire, Masters of war). A nagy headbangelésben azt figyeltük, hogy Johan Hegg énekesnek milye lobog jobban, a haja vagy a szakálla:) Egyébként nagyon közvetlen volt a zenekar, az énekes el is mesélte, hogy utoljára 5 éve jártak Magyarországon (2001-es Summer Rocks) és örül, hogy nem felejtettük el õket (ha az a buli is ilyen volt mint a mostani, akkor nem is csodálom). Be is jelentette, hogy "Hungary is Metal country!":D Még az egészségünkre is ivott a sörrel töltött kürtjébõl, ami egész koncert alatt az oldalára volt tûzve, sõt még "enyhe" svéd akcentussal meg is köszönte magyarul! Még egy fényképet is csináltak a közönségrõl, amit meglehet tekinteni a weboldalukon a turné naplóban. Visszatapsolásnál a Pursuit of Vikings és a Victorius March hangzott el.
Összefoglalva: egy nagyon nagyon jó bulit láthattunk, jó hangzással. Akik death metalosnak tartják magukat azoknak kötelezõvé tenném az Amon Amarth koncertre járást! Egyetlen negatív dolgot tudok csak említeni, a korai zárást... Kénytelenek voltunk vasárnap este nyitott kocsmát hajkurászni, ahol utántölthettünk és pótolhattuk a pogóban szenvedett józanodást:)
Grinder

Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
02.18. |
02.15. |
02.14. |
02.11. |
02.02. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
Bëlga, Blind Myself, Blues, Campus Fesztivál, Depresszió, Don Gatto, Dürer Kert, Edge Records, Empty Graves, Flamedrop, Grindcore, Guns N' Roses, Hard rock, Hobo, Indie rock, MetalWar Fest, Omega Diatribe, P.Mobil, pályázat, Punk rock, Red Rocket, Remorse, Rock, Rockinform, Soulfly, szavazás, Sziget, új felállás, új videoklip, zenei díj