Vicky Sunday - A besorolhatatlan

Kárhozottak Királyn?je - 2016. március 03. csütörtök, 19:12    

Vicky egy igazi klasszikus rocksztár, a szó jó értelmében. Magasra teszi a lécet magának, de meg is tudja ugrani. 2015-ben új lemezzel rukkolt el?, amelynek nemes egyszer?séggel a The Best Album Ever címet adta. Meghallgattam, és mivel ez a bitang jól sikerült album interjúért kiáltott, gyorsan írtam is h?sünknek, hogy kalapáljunk össze egyet hamar. Nemsoká sor is került a találkozóra a hangulatos Liquid Rock söröz?ben, amely megadta a beszélgetés alaphangulatát. A továbbiakban ennek az átiratát olvashatjátok.

Reklám:

- El?ször is nézzük, mi történt veled, illetve a zenekarral a 2004-es First Blood lemez óta? Eltelt tizenegy év, és most a hosszú csend után itt van a „Best Album Ever” címre keresztelt anyagotok. Dióhéjban mit kell tudnunk róla?

- Kicsit el?bb kezdeném. 2002-ben megjelent a 3 számos Mosaic cím? EP, aminek nagyon pozitív visszhangja volt. Most úgy mondanám, hogy azon még több független zenésszel dolgoztam, aztán összeállt egy zenekar és a First Blood lemez már Sounday INC. néven jött ki. Jó lendülettel indultunk; az album pár évre megteremtette a közönséget budapesti klubokban és néhány fesztiválra is eljutottunk. Ebben szerepe volt a Tied a Nap cím? számra készült klipnek is, ami rendszeresen futott a tv-ben

2008-ban megcsináltuk a Még Élek cím?, 4 magyar nyelv? számot tartalmazó anyagot. Azokat a dalokat vettük fel, amiket a közönség különösen szeretett a koncertjeinken. Err?l kevesen tudnak, mert nem akartam megjelentetni fizikai hordozón és – úgy tudom – a neten is csak rövid ideig volt fent. 2009-ben elérkezettnek láttam az id?t, hogy valami újba kezdjek. Vissza akartam kanyarodni a Sounday INC el?tti id?szakhoz és komplexebb, kidolgozottabb zenét tenni a közönség elé, kompromisszumok nélkül. Ilyen gondolatokkal kezdtem bele a The Best Album Ever lemez megírásába.

- Akkor most hogyan is néz ki a felállás?

- A felállás nem teljesen ugyanaz él?ben, mint a lemezen. A lemezen majdnem minden dalban én basszusozom, él?ben ’csak’ énekelek, a basszusgitár pedig Purnhauser Palié. A felvételeken még Szilágyi Ede dobol, viszont Ede autóbalesete miatt 2014 óta Nagymihály Lali a dobosunk. Gitáron Magyar Bence játszik, vele lassan négy éve zenélünk együtt.

The Best Album Ever- Mennyi id? alatt készültetek el az anyaggal?

- A teljes munka a megírással együtt három év volt. Els?re csak négy számot akartam felvenni és csinálni egy maxit lemezel?zetesnek. De a dobfelvételeknél Ede olyan lendületbe jött, hogy feldobolta az összes számot. Gondoltam, akkor minek szétszedni a dolgot, csináljuk meg egyben a nagylemezt. A többi dal viszont még csak próbatermi szinten volt meg, és volt, amihez szöveg sem volt. Szóval azokat meg kellett írni és hangszerelni. Nem érdekelt mennyi id? alatt lesz kész, csak hogy jó legyen. Egy csomó mindent újra meg újra felvettünk, mire rámondtam, hogy így már oké.

- Mit gondolsz, miért van az, hogy a valódi ZENÉT játszó zenekarok itthon szinte sunnyogni kénytelenek, el vannak lehetetlenítve, és a (rock)zenészek csak teng?dnek?

- Ha arra gondolsz, hogy a rádiók és a tv-k csak nagyon elvétve adnak le keményebb rockzenét, ez tény. Ha most el akarsz érni valamit, két lehet?séged van: alternatívot játszol, vagy hip-hopot. Ha támogatásra is pályázol, akkor is az alternatívot kell választani, ezt látni is a pályázatok eredményhirdetéséb?l. Ez egy érdekes jelenség, mert így a mindig is egyediségre törekv? alternatív m?faj uniformizált elvárás lett. Jó dolog szerepelni a médiában, de fontos kérdés, hogy mit akarsz a zenéddel. Lehet semleges eszköz ahhoz, hogy tündökölj a tv-ben, vagy lehet eszköz az önkifejezésre, a saját gondolataid, érzéseid megosztására. Ezt minden zenésznek magának kell eldöntenie. A kett? ritkán jár együtt.

- Szerinted okolhatók ezért a különböz? celebgyárak, tehetségkutatók, és az onnan kikerül? megcsinált sztárocskák?

- Figyelj, ez mindenhol így m?ködik. Az embereknek szórakozásra van szükségük, és ezek a m?sorok kielégítik ezt az igényt. A legtöbb ember nem gondolkodik azon, hogy mit hallgat és nem is kell neki. Ugyanígy az underground m?fajoknak is megvannak a saját fórumai és a saját, kicsit talán m?ért?bb közönsége. Els?re azt gondolod, milyen jó lenne, ha ezeket a zenéket nyomnának a tv-ben este 8-kor a tucat slágerek helyett, de abban a pillanatban elt?nne bel?le a lényeg, az underground exkluzivitása, ami pedig a legtöbb rajongónak többet jelent, mint maga a zene.

- Te nem gondolkoztál ezen, akkor se és most se, hogy elmenj egy tehetségkutatóba? Biztos el?relépési lehet?ség, amit sokan ki is használnak.

- Kérdés, hogy merre akarsz lépni.

Vicky Sunday- És te merre akarsz lépni?

- Most éppen le a pulthoz (röhögés). A viccet félretéve, nézd meg, hogy mostanra talán több százan is megfordultak az ilyen m?sorokban. Aki bekerült a tv-be, az nem ritkán megfordult más m?sorokban is, kapott fellépéseket és a bulvár sajtó is cikkezett róla egy ideig. Ett?l függetlenül 3-4 ember van csak, aki a szerz?dés lejárta után is a felszínen tudott maradni, amikor a tv már kiszállt a menedzseléséb?l. Valószín?leg nekik nagyon sokat lendített a karrierjükön a tehetségkutató, viszont szükség volt arra a képességre is, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat. Mindezzel azt mondom, hogy önmagában a tv szereplés még egyáltalán nem biztos út a sikerhez. Az viszont biztos, hogy így, vagy úgy áruba adod magad, mert ha ott vagy, már nem azt játszod, amit akarsz, hanem amit mondanak.

- És hogy állsz azokhoz az énekesekhez, akik már érett fejjel, szakmai múlttal, kiforrott stílussal mennek be egy ilyen tehetségkutatóba?

- Azt kívánom, hogy rohadjon meg az összes bef?ttjük otthon! (éktelen röhögés) De figyelj, komolyan a tehetségkutatókról fogunk beszélni az egész interjúban?
Nem gondolom, hogy elítélend? lenne, ha valaki megjelenik egy ilyen m?sorban és ett?l vár el?relépést. Sejtem, kikre gondolsz és a tv-ben valóban egy kicsit más arcukat láttuk, mint amit korábban ismertünk, de ez ezzel jár mivel ott meg kell felelni olyan elvárásoknak, amiknek addig nem.
Hasonlít ez a kérdés arra, hogy pénzért zenélünk, vagy nem. Emlékszem, amikor befutott a Junkies meg a Sex Action, többen mondták nekem, hogy „nézd már meg, milyen drága bakancsuk meg men? ruhájuk van, ez már nem is rock n roll, már csak a pénzért csinálják”. Ugyanez az ember, ha azt olvassa, hogy a Red Hot Chili Peppers 500 ezer dollár el?leget vett fel a következ? lemeze elkészítésére, akkor hanyatt esik és agyon bálványozza ?ket, hogy mekkora sztárok.

- Tulajdonképpen minek a hatására alakult ki ez az ?rült(en jó) hangzás? Ahogy most hallgattam az új lemezt, végig az pörgött az agyamban hogy „ez egyfajta európai hangzású Disturbed”. Még hasonlít is egy kicsit az orgánumod David-ére. Van itt zongora, skót duda, mindenféle meglep? keverés a lemezen. Volt valami koncepció, vagy egyszer?en ilyen dalokat akartál írni?

- Az volt a koncepció, hogy ilyen dalokat akartam írni. Az extra hangszerelési megoldások egy része már a fejemben volt, amikor írtuk a számokat. Például az, hogy a dob mellett minden dalban legyenek egyéb kongák és más üt?sök, ráadásul nem csak díszít? jelleggel, hanem teljes érték? hangszerként. Vagy az Unborn cím? dalban, hogy a f?témát a heged? is játssza. Viszont van olyan hangzás is a lemezen, amit a stúdióban, a felvétel feelingje adott ki.

Szeretek sok mindent kipróbálni. Nem zárkózom el a divatos megoldásoktól sem és van, hogy ezeket más oldalról fogom meg, mint mások. Megszokott például, hogy számítógépes hangmintákat használnak a stúdióban, hogy heged? hangot állítsanak el?. Mi fordítva csináltuk, sok helyen még amit szintetizátornak hallasz, azt is feljátszottuk él?ben heged?vel és azt digitalizátuk vissza. Így sokkal él?bb, organikusabb lett.
Jól esik, hogy a Disturbed együttest említed, kétség kívül ?k most a világ egyik legjobb zenekara. Megtisztel?, hogy hozzájuk hasonlítod a lemezem.

- A Disturbed hatás nagyon egyértelm?, ami mellesleg nekem is irgalmatlanul nagy kedvenc, hehe! Viszont a R.E.M. feldolgozás ötlete hogy jött?

- A legfontosabb, hogy a szám az egyik kamaszkori kedvencem. Mind a szövegvilága, mind a hangulata nagyon betalált és amit a zenekarról meg lehetett tudni a tv-n keresztül, az is szimpatikus volt. A másik, hogy olyan számot akartam átdolgozásnak, ami nem egy rövid élet? sláger, hanem kultusznóta, és amihez bizonyos értelemben hozzá tudunk tenni zeneileg.

- Te underground el?adónak tartod magad?

- Nem szeretném besorolni magam sehova.

- Csak mert azt látom, hogy az emberek csak akkor tudnak értelmezni egy zenét, ha rá tudnak húzni valamilyen címkét.

Persze, sokkal könnyebb egy olyan produkcióval színpadra lépni, amire rá tudja húzni a közönség, hogy „ez olyan mint…”. Ezzel szemben én mindig valamit egyedit, különlegeset akartam csinálni. Leginkább úgy foglalnám össze, hogy olyat, ami azel?tt még nem volt. Számomra ez jelenti az alkotást, amikor tényleg létrehozok valamit.

FACEBOOK: https://www.facebook.com/vickysundaymusic/



Kárhozottak Királyn?je



    Megosztás:
Címkék: Vicky Sunday
Szólj hozzá a cikkhez