Aetherius Obscuritas - szöveges videó
Szöveges videót készített az Aetherius Obscuritas a A harag lángja cím? számukhoz.
- Ez egyike azoknak a daloknak, amit valamiért sosem játszottunk él?ben, de mindig feljutott hozzánk a színpadra a címe a többi kívánság mellett.
El?ször még 2005-ben, a "Kínzó Harag" kazettán hallhattátok - én úgy érzem, akkoriban kezdte a zenekar megtalálni a saját hangját. Ennek ellenére Zsonnal tudtuk, jóval több van ebben a dalban, mint ami korábban szalagra került, ezért is döntöttünk úgy, hogy új köntösbe bújtatjuk, és tavaly december-januárban felvettük nektek úgy, ahogy azt most, 2016-ban hallani szeretnénk.
A szöveges videó a tavalyi kliphez hasonlóan ( https://www.youtube.com/watch?v=EN5zCdZWxYg ) Sztupovszky Tamás munkája.
Az "A harag lángja" single-ként is megjelenik majd, a tervek szerint májusban, 7" bakelit és egy különleges, egyedi pendrive formájában, mindkett? kimondottan a gy?jt?k számára.