Múlandó - megjelent az ország legígéretesebb gitárzenekarának második lemeze

2016. május 11. szerda, 07:00    

?szintébb, édesen melankolikus és az eddigieknél is lendületesebb dalokkal jelentette meg a Twentees második nagylemezét, a Múlandót, rajta kilenc fülbemászó, többségében magyar nyelv? dallal. Az új lemez él?ben els?ként május 20-án, a GMK-ban lesz hallható.

Reklám:

A hódmez?vásárhelyi csapat pályája egyre szebben ívvel felfelé tavalyi, Sing, Dance, Cry cím? bemutatkozó albumuk óta: megnyerték a Sound of The University zenei tehetségkutatót, - a mostani albumon is rajta lev? – Boldogság Kht.-t napi rotációban játszotta a Pet?fi Rádió és bekerültek a Cseh Tamás Program támogatottjai közé is. A CSTP-nek köszönhet?en született meg a mostani anyag: „A dalokat eredetileg nem is albumra szántuk, a Cseh Tamás Program miatt alakítottuk így, egészen pontosan Szalai Attila, a mentorunk javasolta ezt a formátumot. Eleinte voltak fenntartásaim, de élveztem a munka minden percét, a dalszerzést?l kezdve a stúdión át a grafikussal való egyeztetésig. Menet közben nagyon sokat tanultam Ligeti Gyuritól, nem dolgoztunk korábban producerrel, de ezentúl biztosan fogunk. Sosem vagyok teljesen elégedett a munkáimmal, így most sem, de büszke vagyok a lemezre, bátran küldeném el a világ összes kiadójának vagy koncertszervez?jének.” – Meséli Balázs Konrád a zenekar frontembere.

A Múlandó kilenc dalából hét ezúttal magyarul szólal meg, az ?szinte, fülbemászó szöveg? számokat pedig ezúttal egy kissé pesszimistább világkép inspirálta. A számok zenéjét és szövegét ezúttal is Konrád írta: Az albumra kerül? dalok akkor születtek meg, amikor 100%-osan a dalszerzésre koncentráltam, vagy eléggé ki tudtam zárni minden mást ahhoz, hogy jó témák szólaljanak meg a fejemben és a gitáromon. A kevésbé stabil témákat egyb?l kidobtuk. Magányos körülmények között íródott az album, de törekedtünk a gondolataink lehet? legközérthet?bb tálalására; tehát a poposság és az egyszer?ség is fontos tényez?k voltak.”

Zeneileg helyenként karcosabb, él?bb lett a megszólalás, de ezúttal nagyobb szerepet kapott a szintetizátor és a sampler is, a lemez címadó dalában pedig a Cloud9+-ból ismert Skeeny Boy rappel. S?t, az el?z? albumon szerepl? Never Get Enough után a csapat gitáros-billenty?se, Prjevara Miklós hozta a Két perc nyár zenei alapját is. „Sanszos, hogy mi leszünk a jöv? Lennon-McCartney-párosa. Csak kéne mellénk egy Bereményi Géza, aki a szövegeket írja.”- teszi hozzá Konrád.

twentees

A lemezbemutató koncert május 20-án, a GMK-ban lesz, a Twentees el?tt pedig a Zephyr fog játszani (Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1008625015893610/). A Múlandót a buli után CD-n haza is lehet vinni, de május 16-tól elérhet? az összes digitális áruházban és el?rendelhet? Popshop.hu-ról is. http://popshop.hu/twentees/4356-mulando-cd.html

https://www.facebook.com/twenteesmusic
https://www.instagram.com/twentees/



    Megosztás:
Címkék: Twentees , gitár
Szólj hozzá a cikkhez