D. Nagy Lajos interjú

Ladányi Zsolt - 2016. július 14. csütörtök, 07:00    

Ladányi Zsolt beszélgetett D. Nagy Lajossal a MaxiRádió Rock 1 Óra című műsorában

Reklám:

- Köszöntöm a hallgatókat, én Ladányi Zsolt vagyok. Itt vagyunk Gyöngyös főterén, és velem szemben itt ül D. Nagy Lajos, a Bikini zenekar énekese. Köszöntelek!

- Szevasz, üdvözlöm a hallgatókat.

- Lajos nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ekkora rock legenda mellett helyet foglalhatok itt. Mikor legutóbb beszéltünk decemberben, hogy ha még emlékszel rá, a RockFactor című műsorba invitáltalak meg. És akkor beszltünk egy nagyon nagyon hosszú interjúban és abban arról is szó esett, hogy decemberben készült az interjú, és télen ti általában a rehabilitációra, a zeneszerzésre koncetráltok. Hogy sikerült ez az időszak? Készültek új dalok?

- Tulajdonképpen új dalokkal nem készültünk, mert aztán úgy hozta a sors, hogy a Lojzinak a szólólemezére koncertrált gyakorlatilag az egész zenekar. Viszont a rekreáció az sikerült, hogy kipihenjük magunkat. Most elkezdtük május 1-jén a nyári turnét, és hát egészen november elejéig fog tartani, tehát ilyenkor szükség van a kikapcsolódásra, meg az erőgyűjtésre.

- Lujzinak a lemezével kapcsolatban te elmondtad akkoriban nekünk, hogy nem akartál úgymond macskakörömbe is rakhatjuk, "belekontárkodni" az ő munkájában, hanem úgy tartottad jól, hogy ez a Lujzinak a műve.

- Így van. Abban a pillantaban, hogyha én elkezdek valahol énekelni, akkor az már Bikini. És ez így sokkal jobb volt, hogy gyakorlatilag... Időnként kell az, hogy más zenészekkel is zenélni, mert nagyon jó dolog, hogy az ember néha kilép a zenekarból és akkor egy kicsit (??). Úgy ahogy most egy például egy vendég gitárossal fogok ma este fellépni, és nagyon szeretek vele játszani, mert nagyon nagyon jól megértjük egymást.

- A vendég gitárosoddal együtt sűrűn szoktál fellépni? Tehát ez egy szokványos turné a részetekről, vagy ez egy kuriózum számba menő?

- Mondható, hogy kuriózum számba megy, mert ritkán lépünk fel. Egyrészt nincs idő, másrészt meg mind a kettőknek rengeteg elfoglaltsága van.

- Az idén úgy tudom, hogy körübelül kilencven koncertetek már le van kötve, és mintha azt nyilatkoztátok volna, hogy ettől többet nem is szeretnétek. Tehát van egy kifejezett szám, amit nem léptek túl?

- Nem is az, de gondolj bele, hogyha elindulunk csütörtökön, és péntek, szombat, vasárnap zenélünk, azt nem lehet, hogy utána hétfőn, kedden folytatni tovább, mert egyszerűen nem megy. Tehát zsinórban nem lehet annyit zenélni. Ki kell aludni magát a sofőröknek, a zenészeknek, a technikusoknak, mindenkinek. Kell egy két, három pihenőnap mindig. Ha ettől többet játszanánk, akkor az már gyakorlatilag úgynevzett hajsza lenne. Volt olyan a nyolcvanas években, amikor az Országos Rendező Iroda kötötte a koncerteket, hogy ilyen száz - százhúsz előadást játszottunk. Nem volt normális dolog. Szóval egy nap három előadást lejátszani, az tényleg a kínzás számba megy.

- Akkor valószínűleg az egyik koncert már a másiknak a hátrányára menne, tehát már valószínű, hogy negatívan is vissza üthetne ez akár. Most egy picit lépjünk előre a jövő évre ugyanis a Bikini zenekar 35 éves lesz, és úgy tudom, hogy azért készültök ti egy nagy dobásra.

- Egyelőre nem akarok erről még nyilatkozni, mert nem alakult ki a végleges verzió. Mindenképpen hanganyaggal, mindenképpen szeretnénk megjelenni erre az alkalomra, és hát egy eseményt is készítünk elő. De hát ez még mondom tervezés alatt van.

- Lajos, én nagyon szépen köszönöm, hogy a rendelkezésemre álltál és megosztottad mindezt a MaxiRádió hallgatóival.

- Köszönöm szépen.

A korábbi interjú itt hallgatható meg (szerk.):



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez