OTEP - Generation Doom

Murphy - 2016. augusztus 18. csütörtök, 07:00    

OTEP - Generation DoomEgy ideig úgy tűnt, hogy a számomra hallgathatatlan Hydra lesz az utolsó OTEP korong, aztán bejelentették, hogy jön a következő. Egy ideig távol tartottam magam, aztán mégiscsak győzött a kíváncsiságom, és belefüleltem.

Reklám:

Otep Shamaya kisasszony ezúttal a szintetikus és steril zajmassza alkotta Hydra szférájából egy poszt-apokaliptikus világba akar kalauzolni minket, és bemutatni az elátkozott generáció visszásságait. Vagy ha úgy tetszik, egy kicsit Mad Max-be nyomulni. Nézzük, mennyire tud hiteles lenni ez a nu-metál / rap-core zenében testet öltött koncepció, így a hetedik lemeznél.

A lemez nyitótételeként funkcionáló Zero eléggé felpörgeti a hangulatot, egészen korrekt, tömör és velős zúzda. Az utána következő, szintén lázadó hozzáállást mutató Feeding Frenzy-vel sincs ez másképpen, bár a verze ritmikája engem kísértetiesen hasonlít a Confrontation-ére.

A Lords Of War címre keresztelt, kissé túlnyújtott nu metálos szerzemény elég felejthető (kivéve talán a refrént), de az utána jövő Lorde-feldolgozás sem igazán hatott meg (Royals). Akárcsak az In Cold Blood hagyományos metálos próbálkozásában, úgy a Down puritán szövegelésében sem éreztem semmi érdemleges momentumot.

Egy újabb tetszetős tétel aztán a God Is A Gun képében kerül elő, alig három percben. Rövid kis zúzás, bár mintha kicsit színpadias lenne. Minimális elektronika vs. rap a felállás a Equal Rights, Equal Lefts-ban, jellegtelenség a No Color-ban, majd a Lie próbál minket kicsit feldobni az erősen rádióbarát hangulata okán. Aztán végre előkerül a címadó Generation Doom, amiben újra visszatér a lemez elején bemutatott metálos pusztítás.

A normál verzió az On The Shore című erősen kétes identitású szerzeménnyel zárul, ami akár simán le is maradhatott volna a lemezről. A deluxe edition öt extra tétele között megtalálható a Lie akusztikus változata, az On The Shore remix-e, két spoken word poem, valamint egy More Fire névre hallgató track, de igazából egyiket sem tudom hova tenni.

Az Otep hetedik lemeze tehát (zeneileg) egy fokkal jobban sikerült, mint a Hydra, de ettől még nem érzem a létjogosultságát így 2016-ban. Anno a kétezres évek környékén még sikerült vagány zúzdákkal teli klassz lemezeket összerakni egy hiteles zenekarként, de mára ez az egész dolog megkopott, és egy erőtlen, izzadságszagú pénztermelő produkcióvá silányult, tehetséges session-zenészek minőségi teljesítményével megtámogatva.

Murphy



    Megosztás:
Címkék:
Szólj hozzá a cikkhez