Wormrot - Voices
Már az első, Abuse névre keresztelt lemezük kiadásakor tudni lehetett, hogy ez a 2007-ben alakult szingapúri grindcore trió valami hihetetlenül brutális, böszme és durva dolgot művel, mindezt pedig zseniális módon, ötletesen és felettébb pazarul teszik!
Aztán amikor két év múlva megjelent a második lemezük (Dirge), mindenkiben végképp tudatosult, hogy az a bizonyos léc már olyan iszonyatosan magasra lett téve, hogy szinte nem is látjuk…
Időközben kijött még egy Noise nevű EP és egy válogatáslemezen is helyet kaptak, meg persze keresztül-kasul turnézták Europát és Indonéziát – más tészta, hogy én már javában tűkön ülve vártam a harmadik anyagot -, amikor nemsokára jött a hír, hogy bizony kiszállt a dobos arc. Szerencsére viszonylag rövid idő alatt aztán megtalálták az utódját, és öt év várakozás után elkészült ez a bizonyos harmadik korong, ami cikkem alanyát is képezi.
Megmondom őszintén, kicsit féltem, hogy vajon sikerül-e túlszárnyalni a Dirge sikereit, vagy
Hibátlan kezdésként csapnak a lecsóba a Blockhead Fuck Off című, alig félperces zenei teljesítmény felmutató bombasztikus tétellel, hogy aztán hallójáratainkra szabadítsák a nettó huszonöt perces, briliáns megoldásokkal, és elemi erejű váltásokkal spékelt crust-punkos grind-káoszt! Majd pedig a végén az Outworn szinte már könyörgésbe hajló hangjaival vezetik le az egész produkciót; hibátlan keretezés, mást nem mondhatok!
Újdonságként tapasztaltam, hogy a harmadik korongra egy csomó, tőlünk szokatlannak mondható dallamos megoldást… igen, ennél egy picit el kell időzni. Igen, jól hallottátok, tehát még egyszer: DALLAMOS MEGOLDÁST alkalmaztak (Hollow Roots, Oblivious Mess, Shallow Standards, ), ami elsőre talán kicsit furán veszi ki magát a Wormrot alkotta káoszban, de mint hamar kiderült, baromi jól sült el, ahogy a többi pusztító részhez csatlakozva színesíti azokat.
Persze azért nem kell félni, mert über-brutálisan acsarkodó, crust/grind slágerekben sincs éppenséggel hiány (Exit Fear, Descending Into the Unknown, Compassion Is Dead, Buried the Sun), ahogy kegyelmet nem ismerő mosh-olásra kiválóan alkalmas alanyok is akadnak (Fake Moral Machine, Take Aim).
Ha pedig csak egyetlen kimondott slágert kellene mondani, akkor az egyértelműen a Fallen Into Disuse lenne, hiszen benne van minden, ami az egész Voices korongot jellemzi. Vagyis: dallamosabb részek, rafináltul elhelyezett ütősebbnél-ütősebb váltások, és persze energiától duzzadó lüktetés, tömör és velős zajongás! Ezzel a recepttel pedig bejött a jövendölés, vagyis a harmadik Wormrot még egy kicsit a második fölé tudott magasodni!
Murphy
