Body Count, Powerflow – 2018.06.17 @ Budapest Park
E fullasztó nyári hőségben mi is eshetne jobban, mint egy kiadós Jeges Tea. Mivel ezt az olcsó poént lehetetlen volt kihagyni, így már csak annyit mondok, hogy a több mint húsz év után újra Budapesten járt Body Count koncertje bizony hibátlan volt!
A számomra teljesen ismeretlen angol illetőségű Astroid Boys lépett színpadra elsőként, de mivel annyira nem vonzott a tevékenységük, így simán szkippeltük őket. Az utánuk következő Powerflo legénységét viszont már semmiképpen nem akartunk kihagyni, úgyhogy még sört venni sem volt időm, annyira percre pontosan kezdték a műsort. Míg a mostanában feltűnt, másik rap-metál szupergroup – a Rage Aganis the Machines, Cypress Hill és Public Enemy tagokból összeállt - Prophets of Rage csak NovaRock-ig jutott, őket már a hazai közönség is szemrevételezhette. Megillették, na.
Az öttagú – ezúttal turnédobossal üzemelő – formáció nem kisebb neveket tudhatott magáénak, mint Sen Dog (Cypress Hill), Billy Graziadei (Biohazard), illetve Christian Olde Wolbers (Fear Factory), szóval a hangulat adott volt. Nettó negyvenperces játékidejük alatt egymás után sorjáztak self titled lemezük dalai (My M.O., Resisatance, The Grind, Where I Stay, Victim of Circumstance) hol pörgős és energikus hardcore/metál zúzdát prezentáltak, hol pedig groove-orientáltabb rap-alapokat, de refrénjeik sem maradtak dallamok és persze csordavokálok nélkül. Jobbára a népek is vevők voltak zenéjükre; állandó fejbólogatás mellett egy-két circle pit is összejött. Szóval kellemesen telt velük az idő, lemezüket pedig csak ajánlani tudom otthoni hallgatásra!
Háromnegyed kilenc magasságában aztán elkezdődött a várva-várt Jégrevű, ami se nem metál, se nem punk, nem rap, és nem is hardcore, hanem ezen műfajok mindegyike, egyfajta speciális fekete zenei keverék, röviden: BODY COUNT. Ice Madafakin’ T bandája legutóbb 1997-ben tette tiszteletét Magyarországon, azóta meg ugye legfolyt egy kevés víz a Dunán, kijött pár lemezük – a legutolsó Bloodlust éppen tavaly. Egyszóval ezernyi ok volt rá, hogy itt legyenek!
Slayer Raining Blood - Postmortem kettősével indította észveszejtő programját az öt aktív zenészből és egy a hátsó traktusban lecövekelt sampleres álló formáció, amelyben bónuszként helyett kapott Ice-T fia is, mint segéd-vokálos. Ilyen zsigerien tökös kezdés után egy kis szusszanáshoz jutva Jég bácsi bemutatta a folyamatosan változó tagság aktuális felállását, szerencsésen kifelejtve gyerekkori cimboráját, a kezdetektől ott lévő gitáros Ernie C-t, haha! Forgatta is a fejét lányos zavarában… Dalok között egyébként is rengeteget szövegelt T - alig volt mondata a bűvös ’madafuckin’ szó nélkül -, de szinte százméterre is bőven ki lehetett szúrni sapkája alól előtűnő, jellegzetesen morcos-flegmatikus színpadi show-arcát. Egyébként pedig le a kalappal… illetve hát a sapkával, amiért hatvan évesen is ilyen kirobbanó és energikus formában tolta az öreg!
Programjukban kábé egyenlő arányban képviselték magukat a régebbi darabok (KKK Bitch, Necessary Evil, Body Count, Voodoo, There Goes the Neighborhood), és az újabb nóták, mint amilyen a Manslaugter, a No Lives Matter vagy a Talk Shit Get Shot, de előkerült például a Judgement Night című filmzenei lemezre íródott Slayer-es Exploited feldolgozás kombó is, a Disorder, ami nem kevesek arcára csalt örömöt! Koncert végére hagyták például a megjelenésekor (is) botrányt kiváltó Cop Killer-t, amit ezer torok üvöltött velük, és persze masszív pogo kísért a jórészt harmincas-negyvenes éveikben járó közönség részéről!
Hangulat szemmel láthatóan a tetőfokára hágott, így aztán egyáltalán nem gátolta őket, hogy a Budapest Park hangversenyeinek szigorúan végét jelentő tíz órához közeledve még lenyomjanak egy jó kis ráadás-blokkot! Ekkora már Ice-T Little Ice névre hallgató fia mellé előbb édes kislánya tipegett be, majd egészséges tüdőcsúcsokkal megáldott felesége is tiszteletét tette. És persze az sem volt kérdéses, hogy az utolsó nótákra bejönnek-e a Powerflo-s srácok egy kis önfeledt össznépi danolászásra, haha! Egy hibátlan Suicidal Tendencies feldolgozással (Institutionalized), a klasszikus Born Dead-del, valamint a legutolsó lemezes This is Why We Ride extra hosszúra nyújtott szólamaikkal zárták a műsorukat. Nem szeretnék ódákat zengeni, de baromira sajnálhatja, aki nem volt ott!
Murphy
