BRUTAL ASSAULT 2019 @ Jaromer, Josefov Erőd (1. NAP)

Murphy - 2019. augusztus 21. szerda, 09:07    

Négy évvel ezelőtt voltam utoljára ezen a Prágától másfél óra autóútra található kis városkában, ahol a világháborús Josefov erődöt minden évben megszállja a durvább metálért rajongó közönség! Most sem volt ez másképpen: idén 130 fellépővel, öt színpadon, négy teljes napon keresztül tombolhattunk a legextrémebb módozatokban!

Reklám:

(Megjegyzés: a mostanság mindenhonnan felénk áradó politikai korrektség jegyében úgy döntöttünk, hogy mi is beadjuk a derekunkat; vagyis minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a külföldiül nem tudó Kedves Olvasóink se kerüljenek hátrányos helyzetbe, miközben teljes erődobással próbálják meg fejben átélni eme brutalitásban gazdag fesztivál beszámolójának élmény-cunamiját!)

1.NAP (AUGUSZTUS 7, SZERDA)

Nem sokkal reggel hat óra után Budapestről indulva, győri csatlakozással és néhány rövidebb pihenővel nagyjából hét-nyolc óra alatt sikerült lezúznunk a távot, amit a rengeteg POZOR táblával hirdetett útfelújítás és az előttünk vánszorgó irdatlan munkagép is nehezített. Jaromerbe érve aztán egyből minden ismerőssé vált, és mint két régi pajtás úgy köszöntöttük egymást; már pisszent is az első sör. Én konkrétan 2015-ben jártam utoljára a városkában, de nem sok minden változott. Hamar fel is állítottuk mobil-otthonunkat a fesztiválterülettől jó messze, egy viszonylag csendesebb részen, a patak partján, aztán irány az Erőd!

A kissé elnyújtott sajtójegy-átvétel után becsipogtam magam a fesztiválra, ahogy egy újabb kígyózó sor következett. Néhány éve a BA is áttért azon rendezvények közé, akik a karszalagba egy ún. RFID-chip építésével kivonták a készpénz-fizetéssel járó bonyodalmakat a fesztivál területéről, bár előtte sem volt kimondott cash, mert egy token-rendszer működött. A mostani rendszerben tehát vagy előzetesen otthon a neten, vagy pedig a helyszínen kp-val, illetve bankkártyával tudtad feltölteni az egyenlegedet, csak éppen ki kellett várni a sorodat.

További újításként idén megjelent a BA mobilos applikáció, mely egy sereg hasznos (folyamatosan up-to-date) info mellett például jelzett az általad megtekintésre jelölt koncertek előtt, mutatta milyen idő lesz, illetve saját QR-kódot rendelt a tulajdonoshoz. Így, ha mondjuk elveszett a részeg haverod, megnézhetted, hogy éppen hol és merre található a fesztivál területen. Hatalmas pacsi, hogy ilyesmikre is gondoltak ezek a csehek!

Na, de akkor ugorjunk is a koncertekhez. Már a bejárattól hallottam az őrült modern metál Kereszt Hit (CROSSFAITH) csapatát, akiket a lakossági metálosok leginkább a japán Belépő Bennszülöttvadászként (Enter Shikari) szoktak emlegetni. Maradjunk annyiban, hogy vannak közös pontok, mint például mindkét csapatot emberek alkotják meg hangszerekkel játszanak; de míg a brit formáció inkább a keménymag és poszt-keménymag elemeivel operál, addig a japánok inkább metálosabb marokkal fogják a képzeletbeli gyeplőt. Jófajta elektronikus kísérettel feldobott produkciójuk mindenképpen szórakoztatóra sikerült – már amennyit szerencsém volt elkapni a szettjük végéből. De legalább nem ilyen sorozatba gyártott androgün-entitásokat láthattunk a színpadon, mint annyi más j-rock/metál csapatnál, és már az is valami, haha!

Mivel pont ekkor zajlott a kisszínpadon az erőerőszak/darálás műfajában nyomuló A Gyújtogató Célfeladat (THE ARSON PROJECT), esélytelennek találtam odaérni. Így maradtunk a kanadai VOIVOD-nál, de néhány szám után hamar otthagytuk őket. Egyrészt féltünk, hogy szegény szépkorú frontemberük komolyan ott hal meg éneklés közben, annyira megerőlteti magát, másrészt meg nem igazán hatott meg a muzsikájuk.

Inkább képzeletbeli nyúlszőr-kesztyűt és medvebőr-pantallót húztunk magunkra ebben a kimondhatatlan hőségben, és a finn ENSIFERUM bandájával dobtuk fel magunkat. Nem igazán rajongok az ilyen rénszarvasaganccsal történő csűrdöngölős mulatságokért, különösen otthon nem bírnám rávenni magam, hogy mindenféle önfeledt vikinges hujjogatást eresszek hallójárataimba, élőben viszont adta magát egyfajta vidám és gondtalan fesztivál-filmzeneként. És az sem mellékes, hogy például kiválóan lehetett rá inni.

Ha már rendkívül fondorlatos módon egyik kedvenc elfoglaltságunk felé tereltem a szót, érdemes megemlíteni hogy idén (is) elég színesre sikerült az ital-felhozatal: Pilsner Urquell, 2-2 fajta Kozel, Radegast, Master és Volba (ezek a lager, félbarna, és barna típusokból kerültek ki), de akadt gyümölcsös vagy non-alkoholic Birell, illetve Kingswood cider is. Visszaváltható poharakból újabb kollekció készült - lelkesen gyűjtöttem be az előző évek kimaradt darabjait egyre bővülő gyűjteményembe -, a központi helyen pedig üvegkorsókba is lehetett kérni a nedűket. Emellett a Brutal Bárokban szénsavas üdítőket, energiaitalokat, valamint tüskét lehetett beszerezni, de akadt külön borkimérés is.

Zenei kalandozásunkat tovább folytatva az ukrán JINJER került megnézésére - csak ilyen szép magyarosan szólva -, mely szerintem manapság az egyik leginkább túlértékelt, kvázi legjobban eladható női vokálos termékké nőtte ki magát; kishazánkba is szinte félévente térnek vissza valamilyen formában. Tény, hogy Tatiana nevű énekesnőjük ha nem csinálna semmi, akkor is el lehetne adni a férfi-közönségnek, de szerencsére elég sokféle dolgot művel a színpadon. Általában össze-vissza pattog, mint egy nikkelbolha, amellett pedig hörög, károg, sikít, kiabál, néha meg dallamos énektémák csúsznak ki a száján, de ezért sem kér elnézést. (Engem amúgy a kétezres évek elején feltűnt hibátlan új-metálos rap/mag OTEP orgánumára emlékeztet kísértetiesen.) Mint produkció baromi szórakoztató volt, főleg hogy a rengeteg rommá tetovált, egybefüggően szőrös és kifejezetten csúnya halál-metálos faszi mellett végre egy csinos és törékeny kis hölgyet is bámulhattunk fent a deszkákon. Láthatóan a nép is ezerrel kajálta az eredetinek éppen nem mondható, viszont energikus és hatásosan funkcionáló modern hangulatú, barázda-orientált halálos hörgésekkel tarkított dalaikat, ropták is rá rendesen!

Az erőd belsejében lévő nyolcszög-színpadon sikerült elcsípni a fehérorosz Szomorúság Hozzám (WOE UNTO ME) fellépésének második felét. A temetési végzet műfajában tevékenykedő, hat tagot számláló csoportosulás valami hihetetlen élményt nyújtott! Ugyan nem élem e kilátástalansággal mint központi elemmel bíró, fájdalmasan lassú és vontatott műfajt, de a nyolc-tíz perc közötti szomorkodós dalok valami eszméletlen módon bejöttek. Főleg mivel egyik-másik tételbe borúsan zseniális szaxofon-mintákat toltak, de a szintetizátor, illetve a férfi/női vegyes vokál is magasan emelte az összképet.

Mivel útunk során találkoztunk már vele bőven, a svéd Földmunka (SOILWORK) már nem túlzottan érdekelt minket, így a legközelebbi program a lengyel BATUSKA fekete-metálja volt. Egy kimondottan teátrális díszletben (kimunkált oltár koponyákkal, ódon gyertyatartók stb.) mindenféle kelta írással teli lepelbe burkolózott alakok celebráltak egy szó szerinti fekete-misét. Biztos, amit biztos a csuklya alatt áthatolhatatlan fekete maszkba rejtették az arcukat, nehogy esetleg a közönség rájöjjön eme kántálós-hőbörgős istentelenség elkövetőire. Tisztára, mint a Papa Emeritus és csatlósai a világ egyik jelenleg legtúlértékeltebb zenekarában, a Szellemben (GHOST).

Meghagytam a fekete-misét másnak, inkább elnéztem az Octagon színpadon éppen műsorát kezdő BELZEBONG nevű füstös (értsd: fű-stös) lengyel stoner-doom kvartettre. Mivel egy szigorúan instrumentális formációról beszélünk, ezért csak úgy mindenféle vokális dolog nélkül nyomatták a csigalassú és vaskos, egyébiránt pincemélyre hangolt masszív gitártémákat, amibe záros határidőn belül bele is untam. Ebbe persze nyilván az is közrejátszott, hogy ezen a néhány négyzetméternyi területen úgy szívták körülöttem a népek a füvet, mintha a muzsika kötelező elemeként konkrét határidőre kellett volna egy egész legelőt a szervezetükbe juttatni.

Kicsivel később a fesztivál legtávolabbi pontján felállított kissátorban a Vasvilla (PRONG) háromtagú formációja tolta a számomra minden ízében hibátlan kilencvenes éveket idéző, barázdákban gazdag, hol alternatívba kanyarodó, jóféle szemét-metálos szettjét. Tommy Victor énekes-gitáros frontember elég szikár jelenség, és jellegzetes riffelésű - néha talán kissé az old-skool Gépezetfejűre (Machine Head) hajazó, szinte egy-kettőre magával ragadó, hipnotikusan lüktető szerzeményeivel szerintem minden ott tartózkodót levett a lábáról.

Mivel az ausztrál Autópálya Kocsifelhajtó (PARKWAY DRIVE) modern megoldásai nem igazán az én világom, inkább a többiek noszogatására bepróbáltam a nyolcszögletnél a magát csak simán Felhőszakadásként (DÉLUGE) elnevező, poszt-keménymagos elemekkel dúsított fekete-metált. Nomen est omen jelleggel a robbantóütemben gazdag nótáik előtt és után meglehetősen sűrűn idézték meg az időközben valóságban is hol szitáló, hol elálló esőzés és dörgés hangjait.

Még belenéztem gyorsan a svéd Képmutatás (HYPOCRISY) többnyire dallamokban bővelkedő halálos fellépésébe, de mivel nem kifejezett favoritom az említett melodikus műfaj, kitartásom időközben elpártolt tőlem. Hajlékom felé bandukolva azonban még hallottam a norvég Leo Moracchioli egyszemélyes YouTube tető-zenekarának a Béka Ugrásnak (FROG LEAP) rock-disco jellegű produkcióját, amelyben ugye ismerős pop vagy éppen rock slágereket gyúrnak át metálba. Egyrészt azért valahol profi munka, hogy élvezhető legyen, másrészt meg persze könnyű pénzt ígér egy ilyen popularitás.

(folyt.köv.)

Murphy



    Megosztás:
Címkék: Brutal Assault
Szólj hozzá a cikkhez