Itt a Rómeó Vérzik történetének legütősebb albuma!
Október 15-én érkezik egy korongnyi keleti rock ’n roll - friss lemezzel rukkol elő a Rómeó Vérzik.
A felvidéki kvartett ugyanis a márciustól tartó kényszerpihenő alatt sem tétlenkedett: 11 ütős rocknótát dobtak össze – ráadásul elmondásuk szerint a Szűk a tér a zenekar legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent slágergyáros Engedd belém korong óta. „A lázadásra fektettük a hangsúlyt, igazi, tökös rock ’n roll anyag lett. Nagyon várom már, hogy végre a közönség is hallhassa a trackeket, kíváncsi vagyok a visszajelzésükre..” - nyilatkozta a frontember, Kovács Koppány a közelgő megjelenés kapcsán.
Az október közepén érkező, kilencedik nagylemez előfutáraként korábban már megjelent az album slágergyanús, NO FUTURE című nótájának zenés videoja. „Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik klip, nagyon fontos üzenettel: hiszen az embereknek szükségük van a szabadságra, a korlátok nélküli életre. Ez a dal pedig pont erről szól.” – így kommentálta a csapat a szeptemberi premierkor az amúgy 8 méter magasan, egy hangár tetején forgatott videót.
Most pedig – amennyire a még mindig tartó vírushelyzet engedi – felkerekedik a brigád, hogy hosszú pihenő után ismét a húrok közé csapva elhozza a Szűk a tér zúzós anyagát végre élőben is a rajongóknak. Húzós riffek, odamondós, pörgős szövegek, fülbemászó dallamok: egyszóval igazi Rómeó Vérzik hangulat, fergeteges buli várja a közönséget a megcsonkított 25 éves jubileumi turné egyetlen budapesti állomásán, október 16-án, Budapesten, az Analog Music Hall színpadán.