Debütál a magyar könnyűzenei palettán a Vihar Után

2020. december 14. hétfő, 08:19    

December 12-én debütált a Vihar Után zenekar A tölgy is meghajol c. dala.

Reklám:

A lágyan induló de katartikusan építkező gitárjáték, a gazdag hangszerelés és letisztult hangzás izgalmas egyveleget alkot. A műfaját tekintve az alternatív és a post-rock közé tehető szám rögtön egy nem akármilyen zenei videó kíséretében érkezett. Drexler Szilárd rendezésében Hege Veronika és Kántor Zoltán színészi játékát figyelhetjük, ahogy izgalmas és dinamikus szimbólumokon keresztül hántják le a rétegeket a szürkeségről.

Vihar Után

A zenekar tagjai korábbi zenei projektekből már jól ismerik egymást, így könnyű lehet az együttműködés. A dobos, Leindler Milán és a gitáros/énekes, Galacsik Zoltán jelenleg is együtt zenél a Tears of Kaliban, közösen dolgoztak a Dive into Ascension lemezen, de a Niburta késői éveiben is álltak együtt a színpadon. „Nagyon jól megértjük egymást, lassan már talán 5-6 éve zenélünk együtt. Volt több olyan ötletünk, ami nem egy modern metal vagy djent zenekarba való, és elkezdtünk rajtuk dolgozni. A zenei anyag más, de azt, hogy koncepcióvezérelt és tartalmas dalokat írjunk, nem, és ebből nem is adunk alább.” Basszusgitáron pedig Miriszlai Áront hallhatjuk, aki még a régebben aktív Astur zenekarból lehet ismerős, elsősorban a folk-metal rajongók számára.

Számíthatunk további dalokra is a közeljövőben, addig is a zenekar első dala már minden platformon elérhető.

Facebook:

https://www.facebook.com/ViharUtanOfficial

A tölgy is meghajol YT:

Instagram:

https://www.instagram.com/viharutanbandhu/



    Megosztás:
Címkék:
Szólj hozzá a cikkhez