Monrow: For all the scars and signs you've left behind
Murphy - 2006. május 22. hétfő, 11:02 
Az egész 2002-ben kezdõdött, amikor öt osztrák zenész rendkívül magas célkitûzésekkel látott neki, egy csomó idõt, izzadságot és könnyeket nem sajnálva az ország egyik csúcsbandája legyenek - lehet olvasni honlapjukon. Arra fókuszálnak, hogy megmutassák "ami a jó zene mögött van", mindegyikük a saját egyéniségét viszi bele a hangszerébe. Technikai szempontból az emo-core, a hard-core, a nu-metál nem igazán tudja leírni õket. Ezek csak valamiféle keverékei ennek a dinamikus kontrasztokkal és hullámzó verzékkel teli csendes, ámde dallamos törésekkel tarkított témának.
Reklám:
Az ízléses, de nem agyontelített borító nekem frankón bejött. Kék virágok (vagy mifenék) mellett szellõsen elhelyezve a szokásos impresszum, a hátulján a felállás meg egy fotó, hogy mégiscsak tudjuk hogy néznek ki. Dalszövegekkel nem szaroznak, igazuk is van...
És most a music. Ha nagyon hasonlítgatni akarok, akkor azt mondanám, aki ismeri a Colour of Fire-t, az elõnyben van, de ugyanakkor még sincs, hiszen pár szám után rájöhetünk, hogy komoly mérföldekre vannak egymástól. Intenzíven pulzáló/vibráló zene ez kérem szépen, nyakon öntve egy valagnyi kreatívsággal! Már vagy hússzor végighallgattam, de nem lehet megunni... Egyenlõ arányban keverik az éneklõs, üvöltözõs meg a simán csak odamondós részeket. Ez utóbbinál néha nagyon át tudnak menni Insane-s Osziba, szóval elég kúlos!
Lényeg a lényeg: a grazi kvintett nagyon ott van a szeren! Mihamarabb látnék tõlük már egy albumot, vagy legalább addig átrándulhatnának a határon pár koncert elejéig...
És most a music. Ha nagyon hasonlítgatni akarok, akkor azt mondanám, aki ismeri a Colour of Fire-t, az elõnyben van, de ugyanakkor még sincs, hiszen pár szám után rájöhetünk, hogy komoly mérföldekre vannak egymástól. Intenzíven pulzáló/vibráló zene ez kérem szépen, nyakon öntve egy valagnyi kreatívsággal! Már vagy hússzor végighallgattam, de nem lehet megunni... Egyenlõ arányban keverik az éneklõs, üvöltözõs meg a simán csak odamondós részeket. Ez utóbbinál néha nagyon át tudnak menni Insane-s Osziba, szóval elég kúlos!
Lényeg a lényeg: a grazi kvintett nagyon ott van a szeren! Mihamarabb látnék tõlük már egy albumot, vagy legalább addig átrándulhatnának a határon pár koncert elejéig...
Gone Astray: So go astray with us
Úgy indultam neki, hogy azért mert valaki egy girlband, még csinálhat jó zenét; ott van mindjárt egyik kedvencem, a Kittie. De ez most más tészta. A szintén Grazban tevékenykedõ Gone Astray-ben a három csajszi mellett egy ismerõs arc is felbukkan. Gerfried, a gitáros, aki a nemrég Gyõrben járt - a Rollin Wallowin 3. szülinapi buliján – a The Plague Mass sorait ugyancsak erõsíti.
A papírtokot kibuggyantva hangzóanyaguk mellett egy fekete alapon erõteljesen depressziózó textbook-ra bukkantam, telerakva mindenféle halálfejekkel meg csini szívekkel. Biztos valami tök lehangoló dark-metál lesz, gondoltam. Vagy ilyesmi...
...de nem. Egyszerûen punk-rock. Ami pozitívumot elmondtam Monrow-ékkal kapcsolatban, annak most pont az ellenkezõjét kell e négyszámos demóval kapcsolatban. Az énekes csajszi (Julia névre hallgat) hangja elég királyosnak tûnik, de a körítést teljesen fantáziátlannak látom. Gerfried, aki sokkal jobban teljesít a hácés/metákóros The Plague Mass-ben (ami szerintem korrektül a mûfaja), itt csak próbálkozik. Minden számnál azonos elemek bukkannak fel, mintha egy korlátozott készletbõl építkeznének. Semmi egyedi, ami felrázná az embert.
A basszeros és a dobos által írt dalszövegekrõl meg csak annyit, hogy olyan lehangolós számcímekkel támadnak be, mint a Today's witches must die, Poison, Depression, For Someone else. Ráadásul a papíron össze is van keverve a sorrend; erre akkor jöttem rá, mikor bogarászni próbáltam az eléggé nem-rímelõs sorokat, hogy mégis mirõl íródtak a dalaik...
Murphy
A papírtokot kibuggyantva hangzóanyaguk mellett egy fekete alapon erõteljesen depressziózó textbook-ra bukkantam, telerakva mindenféle halálfejekkel meg csini szívekkel. Biztos valami tök lehangoló dark-metál lesz, gondoltam. Vagy ilyesmi...
...de nem. Egyszerûen punk-rock. Ami pozitívumot elmondtam Monrow-ékkal kapcsolatban, annak most pont az ellenkezõjét kell e négyszámos demóval kapcsolatban. Az énekes csajszi (Julia névre hallgat) hangja elég királyosnak tûnik, de a körítést teljesen fantáziátlannak látom. Gerfried, aki sokkal jobban teljesít a hácés/metákóros The Plague Mass-ben (ami szerintem korrektül a mûfaja), itt csak próbálkozik. Minden számnál azonos elemek bukkannak fel, mintha egy korlátozott készletbõl építkeznének. Semmi egyedi, ami felrázná az embert.
A basszeros és a dobos által írt dalszövegekrõl meg csak annyit, hogy olyan lehangolós számcímekkel támadnak be, mint a Today's witches must die, Poison, Depression, For Someone else. Ráadásul a papíron össze is van keverve a sorrend; erre akkor jöttem rá, mikor bogarászni próbáltam az eléggé nem-rímelõs sorokat, hogy mégis mirõl íródtak a dalaik...
Murphy
Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
12.12. |
02.18. |
02.15. |
02.14. |
02.11. |
Cimkefelh?
Agregator, Aurora, Azfeszt, Black metal, Blues, Csorna, els? nagylemez, EP, Facebook, FEZEN, Fish!, Fonogram, Grunge, Hegyalja Fesztivál, Kalapács, lemezmegjelenés, Napalm Death, Novarock, Pantera, Progresszív, Quimby, rockzenekar, Schrott Péter, Stoner rock, stúdióba, The Idoru, új felállás, új lemez, V2 Music Club, Zorall Sörolimpia