Berserk Feszt @ Supersonic - Blue Hell & KVLT, 2022.02.19.
Ezen a februári estén, a nagyszabású rendezvények bevett gyakorlata szerint az egybenyitott Yuk adott otthon az eseményen fellépő tíz bandának. Death, trash, groove, hard rock, rap-metál – mindenki találhatott magának megfelelő műfajt a saját szájíze szerint, bár hogy ez a fiatalos forgatag konkrétan hogy jön össze a klasszikus Akela-féle Farkasfarsang koncepciójával, arra nem sikerült rájönnöm.
A rendezvény hét órától várt az arra érdemes közönséget, amely életkor tekintetében meglehetősen vegyes összképet mutatott, az italozási szint pedig szintén. Nem egy alakot láttam, akik konkrétan a taknyukon csúszva érkeztek meg a helyre, majd folyamatos roppant idegesítő viselkedésükkel vegzálták a népet. De hát egy Akelával összefüggő eseménynél ezen valahol nem is szabad meglepődni.
Elsőként a fővárosi trash-death-groove szörny, a Komodo kúszott fel a színpadra. Modern felfogású zakatolásuk a szememben nem volt különösebben egyedi, a banánjelmezben sikongató meg károgó bajszos énekesük annál jobban megmaradt emlékezetemben. Közben a másik színpadon a győri Devoid kezdett, akit földiként kötelességemnek éreztem megnézni. Szisziék ezúttal basszusgitáros nélkül + beugrós gitárossal léptek fel. Mókásra sikerült átkötő szövegekkel próbálták menteni a show-t, de sajnos a hangosítás miatt (is) nagyon vékonyan szólt a gitársound. Pedig lemezen kifejezetten böszme az egész.
Farmerdzseki, felvarrók és magasszárú sportcipő – indult a nyolcvanas évekbe visszakanyarodó Türböwitch eszméletlen speed-punk-trash showja. Némi technikai malőr is bejátszott, de igazából még ez sem tudta elvenni senki kedvét a féktelenül zajongó ötösfogattól, akik rendületlenül nyomatták a tress mekkájának számító éra felidézésére vállalt iszonyatosan eltalált tukatuka-vadulásaikat. Eszméletlen pogó, horizontális és vertikális megmozdulások, tízpontos hangulat, mi kell még?! Természetesen sör, minden mennyiségben.
Sajnos az alulreprezentált gitár nem csak a Devoid produkciójában volt fellelhető, hanem a Nest of Plagues zenéjében is. A kvartett friss és fiatalos, néhol elektronikával támogatott, kifejezetten kellemes és acsarkodós üde death-trash zúzdája most valahogy kevésbé fogott meg, mint múltkori fellépésük alkalmával. Mentségükre legyen mondva, hogy ezúttal is rendesen odatették magukat.
A halálmetálos Nefalem kimaradt nekem kimaradt, így a Divided következett a sorban. Az arcfestett és/vagy maszkos, valamint különféle futurisztikus szerkóba bújt srácok zenéjét leginkább a Lordi hamar befogadható dallamos hard rockjához tudnám hasonlítani – csak itt szörnyek helyett jövőbeli sci-fi a koncepció - de a könnyed és fülbemászó megoldások miatt akár még egy kicsit keményebb Bon Jovi is lehetne, haha! Könnyen együtt énekelhető fülbemászó dallamok, helyenként némi gépies mellékzöngével, lézerkesztyűvel, és bár nem feltétlenül én vagyok a célközönség, szerintem teljesen rendben van, mint produkció. Főleg az egy ideig Archaic-ban is feltűnő énekesük hangja.
A 2007-ben alakult fővárosi HHCC, vagyis Hortobágy HardCore Crew hattagú legénysége szinte már az első pillanattól kezdve leuralta a színpadot, mi meg csak bólogattunk rájuk bőszen. A szigorú és büntető, baromi hatásos hc-metál riffeket gyúró négytagú hangszeres gárdát a magyar nyelven íródott (politika és társadalomkritikus) szövegeket hol üvöltve, hol ritmikusan köpködő vokálosok támogatták. Egy ízben pedig még Riddlerrel is megosztották a deszkákat. Odab*szós fél óra volt, na.
A modern trash-death Needless zenéje sem igazán fogott meg, így következett a Paediatrician. Aki nem ismeri a bandát, annak elmondom, hogy egy négytagú mentőstársulatot tessék elképzelni piros nadrágban, steril fehér felsőben, szájmaszkokkal, valamint igény szerint símaszkkal vagy bekötözött kobakkal. Kinézetüket pedig úgy orvosolják, hogy közben kegyelmet nem ismerő brutális malacvisításokban gazdag hiperzakatolós goregrind-nótákkal roncsolják a közönség hallójáratait, haha!
Éjfél után aztán a jócskán megfogyatkozott számú közönség nagy-nagy türelemmel várta a rendezvény legfőbb fellépőjét, aki szokásukhoz híven nem nagyon siették el a kezdést. A farkasok aktuális basszusgitáros hiányában adhoc megoldásként Nest of Plagues énekes/basszerosát állították csatasorba, és volt egy olyan megérzésem, hogy a srác hangszerét még csak be se dugták…
A követhetetlenül sokadik felállással színpadra lépő Akela néhány ritkábban játszott régi nótát is leporolt erre a farsangi hangversenyre, úgymint: Nyomás, Embernek embernek farkasa, Bolhacirkusz stb. Persze az alapvető slágerek sem maradhattak el (Farkasok vagyunk, A fenevad, Rockernek születtem, Fekete bárány, Ki ad nekem pénzt stb.), e kettő között pedig - nekem kissé fárasztó vagy már rohadt öreg vagyok - átkötő mókázások sora vette kezdetét, nem éppen szomjas hangnemben. Csak és kizárólag a kíváncsiság vezérelt, hogy megnézzem őket, mit művelnek éppen bármiféle aktuális anyag nélkül, a nagyon sokadik össze-vissza felállással, de azt kell, hogy mondjam, valahol nem ért meglepetés. Főnökék nem fognak megkomolyodni; helyén kell mindezt kezelni és kész.
Murphy
