Necropsia - Ki van a lepel mögött?
Nos, pár napja már tudható, olvasható, illetve két napig Debrecenben, a Lovardában két alkalommal látható is volt, hogy én, Horváth István Pityesz vagyok a lepel mögött, azaz én állok a Necropsia 9230 énekesi posztján.
Úgy gondolom, személyem közel egy hónapos titokban tartása után illik nekem is megszólalni és ennek megfelelően engedjétek meg, hogy beavassalak Benneteket a kulisszák mögött lezajlott történésekbe, élményekbe.
Elsőként szeretném megköszönni a zenekarnak, hogy felkértek erre a becses feladatra. Megtisztelő volt fiatalságom egyik kedvenc zenekarának "ős hőseivel" egy színpadon, egy stúdióban, egy öltözőben együtt állni, alkotni, pulzálni, létezni, zenélni, mulatni. Durván egy hónap alatt kialakult köztünk egy olyan kohézió, egy olyan tisztelet egymás irányába, amely utat és irányt mutatott mindannyiunknak! Közös irányt, közös utat! Mindez abban az időszakban történt, amikor lelkileg is és gondolati síkon is kissé bizonytalanul állt a zenekar. Nem szakmailag kérdőjeleződtünk meg, – hiszen mindenki a maga hangszerén tudása legjavát adta, messze a legmagasabb szinten a zenekar eddigi életében –, hanem a körülmények, a be- és kiszivárgott vélemények, esetleges fanyalgások és a fogadtatásunk megjósolhatatlansága tett terheket ránk. Ezeket azonban profin reagálta le a zenekar, hiszen a célok tervekké váltak, a terveinket pedig december hónapban mind megvalósítottuk!
Vegyük sorban akkor a történéseket:
- 9230: Ez ugyebár a 30 éves jubileum "kódja", és ahogy a Lovardában teltház előtt mindkét nap el is mondtam, a zenekar ezzel a "névváltoztatással" adta meg a tiszteletet mindazoknak, akik az elmúlt három évtizedben bármilyen módon is részesei voltak a Necropsia zenekarnak.
- December 6.: Mondhatjuk, hogy pár hét csonka próba után a Mikulás "báti" meghozza Rossi-t francia honból és innentől napi rendszerességgel próbálunk együtt a live session felvételeire, illetve a dupla koncertre, a Tankcsapda meghívásának eleget téve. Ezúton is köszönjük nekik.
- December 19.: a live session napja. Pistinél az MMP stúdióban, egykori Neck Sprain-es zenésztársam Szakajda Tibi vezérletével, mind audio, mind vizuális módon több kamerával rögzítünk 9 dalt. Nagyjából, mintha klipet forgattunk volna. Minden dalt kétszer-háromszor elnyomtunk, hulla fáradtság lett a vége.
- December 27.-28.: Dupla koncert, Lovarda, Debrecen
Két különböző hangulatú koncert, az egyikről a másikra emeltük a lécet. Amíg az első koncert kicsit izgulósabb, darabosabb, ezáltal kicsit durcásabb is volt, addig a második egy könnyedebb, feelingesebb, mosolygósabb flow lett.
Összességében a két buli sikeres, élményekkel, pálinkákkal és pozitív visszajelzésekkel teli, fantasztikus, örök élmény/emlék volt!
Tömérdek, rengeteg, terrabyte-cunami mennyiségű képanyag készült fénykép és videó formájában, mindkét koncert hanganyaga pedig, két különböző stílusban is rögzítve lett.
Nagyon hálásak vagyunk a teljes Crew-nak fény-hang-színpad-backstage-security a minőségi, önzetlen, baráti együttműködésért!
- 2023: az első és egyben legfontosabb hír, hogy ez a felállás így megmarad, közös döntés és akarat alapján. Rengeteg dolog vár ránk, hiszen vannak új dalok, rengeteg anyag van a dokumentumfilmhez, illetve a sorozathoz és mindezt látványos, igényes köntösben szeretnénk bemutatni.
Ami azonban még fontosabb, hogy 2023. január elsejétől mindenhonnan eltűnik a 9230 és újra Necropsia lesz a zenekar hivatalos neve.
Természetesen várjuk a visszajelzéseiteket, a véleményeiteket, az igényeiteket, illetve a kérdéseiteket! Addig is nagyon boldog új esztendőt kívánunk Nektek, egészségben, nyugalomban és boldogságban teljenek az év utolsó pillanatai mindenkinek!
Pityesz
Íme egy felvétel, ami a Youtube-ra felkerült egy néző által:
Necropsia közösségi oldalak:
Facebook.com/necropsia9230
Instagram.com/necropsia9230
youtube.com/@necropsia9230
Elérhetőségek:
info@necropsia.hu
www.necropsia.hu
Booking: +36209129411 / info@necropsia.hu