Quimby és Hiperkarma

Murphy - 2006. szeptember 26. kedd, 09:37    
Trumancapote cimborámmal felkerekedtünk, hogy, ha nem is világot, de egy kicsit megint Pestet lássunk. Az a hír járta ugyanis, hogy mindkettõnk hõn áhított Hiperkarmája végleges oszlásnak indult valami tagok közötti buta összeveszés témája miatt, így az utolsó koncerteket rúgja. Persze, hogy ott a helyünk, nekem meg fõleg, mert talán ez az utolsó alkalom, hogy élõbe lássam õket…
Reklám:
Kerouac stílusban utaztunk végig, hely híján az éppen aktuális biciklivagonban - cserszegi fûszeres barátunkkal, egy falka kutya, egy utazásra bedobozolt tengerimalac, és válogatott jónépek között. Persze azért minket sem kellett félteni…

 
Egy gyors ismerõs-látogatással összekötött Sangria-zással indult az este, ahol is egyesítettük kis csapatunk, majd irány a ZéPé! ’Karma elõtt kénytelen-kelletlen be kellett menni Quimby-re, mert rajtam kívül mindenki majd’ megveszett értük, szóval magyarán le lettem szavazva. Különben is ez volt a ZéPé téli álma elõtti egyik utolsó konci, úgyhogy pláne.

 
Ismerõs víájpí tikettel vitt be minket (szóval száz forintot már megspóroltam, haha!) aztán meg mutatta az utat, hol s merre praktikázzunk, mi meg nyomultunk elõre. Kegyetlen sok nép õrjöngött már mikor odaértünk (úgy nyolc valamennyikor), pedig az elsõ számoknál járhattak. Nem igazán ismerem a Quimby-t - és a közeljövõben sem fáradozom hogy jobban megismerjem -, de azt a közérdekû infót még én is tudtam, hogy Kiss Tibor énekes/gitáros frissen jött drog-, és alkoholelvonóról, úgyhogy sokak szerint light-osabban fog vezényelni. A zenekarból mindenki erõsen szeszezett, csak õ ásványozott csúnyán végig, meg szítta nonstop-gyakran azt a rohadt koporsószöget (Ácsi; a cigi-elvonót mér nem találták ki? Pedig simán ráférne jó néhány emberre!) Peregtek a számok, totális extázisban ugrált meg táncikált a kiéhezett közönség, engem valahogy mégsem tudott meghatni. Igaz, egy dalt sem tudtam az új autós-szerpentinesen kívül, max. „a gépnek hállelúja”-t. De nem is bánom, hisz úgyse jövök többet Quimby-re. Egyetlen pozitívumként Varga Líviusz, perkás/vokálos embört tudnám kiemelni, akinek valami állati rekedtes hangja van élõbe! A kutya vacsorája albumán már nem egyszer hallottam, de élõbe sokkal jobb. Közben meg persze veszettül perkázott, szóval frankó a csávó…

 
Quimby után, úgy tíz óra tájban megpihentünk a ZéPé szeparéjában, mely utolsó bulikhoz méltóan szintén csurig volt. Míg tunyultunk, egy kilencfõs jazz-banda adta a hangulatfestést, kicsit se rosszul! Már maga az a látvány megérte, ahogy próbálnak minél jobban összepréselõdni, miközben heringként aszalódva mindannyian felférjenek a nem túl illusztris alapterületû színpadra. J Mondanom sem kell, hogy nem igazán sikerült…

 
Fél tizenegy tájban brancsunk fele váratlanul levált - gondolom a Quimby okozta katatóniás állapotra kerestek valahol valami isteni gyógyírt -, úgyhogy hárman vándoroltunk át a Gödörbe. Jegyemrõl láttam csak, hogy Bérczesi Robiék Bródy-val egy estén lépnek fel, konkrétan utánuk. Mi ez, kérdeztem magamtól, valami orbitális, generációk közötti vicc? Mindegy, addig körülnéztünk. Elkövettem életem egyik legnagyobb baklövését: megszomjaztam. Az eredmény lesújtó - két korsó fröccs kilencszáznyolcvan forint; anyám borogass!

 
Bródy közben Micimackó és Malackázott egy szenvedélyeset, mindenki énekelte vele, aztán hogy stílusos legyen a közös koncertezés, két számot még ízibe eljátszottak Bérczesivel. Szünetet szinte nem is iktattak, beköszönés, s már jött is a fantasztikus Hiperkarma! Igaz, nem annyira bírom a második korongot, az Amondót, de itt még azok a nótákra is veszettül tomboltam, amikre talán egy otthoni hallgatás során simán fittyen hányok. Akárcsak, a részemrõl nem túlontúl szimpatikus Királyok, síelõk-re, de most még ezt is önfeledtem élveztem! Folytak a számok, és az eléggé depis szövegek ellenére mindenki ultra happynek mutatkozott. Úgy a közepe fele, mikor az elsõ korong klasszisai mentek egyre-sorra, kicsit kezdtem azt érezni, hogy ez már sok, túl sok a jóból, haha! Ilyen se szokott velem gyakran elõfordulni, fõleg nem egy magyar bandánál… Aztán egyszer csak, szinte a semmibõl elõkerült a Junkies-ból Szekeres Andris, aki Milk fedõnév alatt produkált egy Erdõt az elsõ korongra, és ez most el is énekelte. Mikor elérkezett az abszolút favorit Kérdõjel, csodálatra méltó eufória öntötte el lényemet, és szinte biztos vagyok abban, hogy még másik száz embernél is ugyanez volt a helyzet! Utolsónak a self-titled songjuk következett, aztán visszamásztak, és még hármat elkövettek. Zárásként (nekünk pont aktuálisan), a Zöld Pardon hangzott el. Késõbb találtam még egy ottfelejtett set-listet, úgyhogy ezt most meg is osztom veletek:
  1. Mitévõ
  2. Felejtõ
  3. Látatlan
  4. Blabla
  5. R’n’r 2000
  6. Sosem voltunk senkik
  7. Királyok, sielõk
  8. Feketepéter
  9. ?????????
  10. Összevisszaélet
  11. Seperc
  12. Lidocain
  13. Dob+basszus
  14. Üres
  15. Amondó
  16. Vétõ
  17. Mindenki függ
  18. Hiperkarma
+

Szószerint
Csak az kiabál
ZP
 
Hajnalban még ment a parti, valami diszkóféleségre gerjedtek az emberek. Pár koncertcentrikusabb, bennfentes pesti arctól megtudtam, hogy valójában nem is oszlik a Hiperkarma (húúú, de megnyugodtam!), és hogy csak a nem túl sok vizet zavaró perkás egyént rúgták ki a nézeteltéréses ügy miatt. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a harmadik album számai készen vannak, és már csak a felvételre várnak…
 
Négykor kituszkoltak mindenkit a Gödörbõl, mondván, záróra van fiatalok. Erõteljes séta a pesti hajnalban, majd a fáradtan konstatáltuk a keletiben, hogy a hatóra-ötös vonatunknak fuccs! Két óra múlva dübörög a következõ, ráadásul semmilyen fekvõalkalmatosságot nem láttunk közel s távol. Már-már utolsó kétségbeesésünkben azt fontolgattuk, hogy a közeli zöldségesnél beszerzünk egy banánt, rálépünk a héjára, jönnek értünk a mentõk, hogy bevigyenek a kórházba, mert ott legalább lehet nyugodtan aludni…

 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez