David Ellefson: a Megadeth egykori basszusgitárosa önálló turnén érkezik Budapestre

2024. február 24. szombat, 07:00    

A Grammy-díjas basszusgitáros, David Ellefson most tavasszal indítja Bass Warrior című önálló turnéját, számos európai várost, március 5-én Budapestet is érintve. A Megadeth alapító tagjaként ismert Ellefson zenész társaival a koncerteken számos klasszikus nótát és saját szerzeményeit is előadja majd, de némi kötetlen csevegésre is lesz mód.

Reklám:

David Ellefson három évtizedig volt a Megadeth ritmusszekciójának tagja basszusgitárosként. A márciusban induló önálló turnéja kapcsán saját pályafutásáról így mesélt: „Úgy tekintek magamra, mint egy zenész-harcosra, akinek a basszusgitárja szabja meg az irányt. Nagy örömmel adom elő újra a korábbi slágereket, miközben megosztok a közönséggel néhány humoros sztorit arról, hogy hogyan születtek… hiszen sokuknak igencsak kalandos története van!”

David Ellefson

A turnén elkíséri őt az olasz gitáros, Andy Martongelli is, aki barátként és közreműködőként régóta dolgozik együtt Daviddel a szóló vállalkozásain, mint a például a korábbi Basstory, az Ellefson-Soto és az Altitudes & Attitudes turnék. Mellettük Roberto Pirami dobos (Michael Angelo Batio, Rowan Robertson, Gus G), Titta Tani (Ehfar, ex-drummer of Claudio Simonetti's Goblin) énekes és Walter Cianciusi (Geoff Tate Band) ritmusgitáros lép majd fel. David egy közelmúltbeli dala, a Sleeping Giants itt hallható: https://youtu.be/nn8QdhXAVkE

A március 5-ei, budapesti koncert hangulata minden bizonnyal barátságos és közvetlen lesz, de ha szeretnénk még közelebb kerülni a zenészekhez, akkor erre is lehetőségünk van: a kiegészítő VIP jegyet megvásárlók hamarabb léphetnek be a helyszínre, ajándék pengetőt és dedikált fotót kapnak, és külön is találkozhatnak Daviddel, ahol közös fotó készítésére és autogramok begyűjtésére is lehetőség lesz.

a Livesounds bemutatja: Bass Warrior Tour

2024. március 5., kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
David Ellefson featuring Andy Martongelli
Belépő: elővételben 8500 Ft, a koncert napján 9500 Ft

Jegyek a Tixánál: https://tixa.hu/david-ellefson-analog
Jegyek a Ticketportalnál: https://www.ticketportal.hu/event/David-Ellefson
VIP kiegészítő jegyek a https://basswarriortour.com/ oldalon érhetők el.

Kapcsolódó weboldalak:
https://davidellefson.com/
https://basswarriortour.com/
https://livesound.hu/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/310578298492867



Címkék:
Szólj hozzá a cikkhez