Pro – Pain – No End In Sight

Feledhet? vég Nem kertelek, ez a briliáns, általam is közkedvelt new york-i hardcore/metál kvartett most csúfosan alulteljesített.
Reklám:
Kezdjük azzal a ténnyel, hogy az Age Of Tyranny után Erik Klinger névre hallgató kiváló gitárosuk már többé nem tagja a bandának (ezen a képen éppen velem), pedig szerintem ? volt az egyik húzóer?, nah err?l ennyit. Utódjaként JC egyik haverját, Marshall Stephens-et köszönthetjük – akivel, mint friss vérrel, Gary Meskil elmondása szerint fenemód ígéretes anyagot várhatunk.
Ezzel szemben a No End In Sight címre keresztelt anyag egy feledhet? alkotásra sikerült. Nemcsak azért mert csupa közepes színvonalú, mondhatni rá: pisze, bágyadt, ásítgatós dalok születtek, de ami a legf?bb baja, hogy pár jellegzetes riffen, refrénen vagy dalfoszlányon kívül szinte minden elszáll az ember füle mellett. Semmi maradandó momentum. Szebb pillanatokat is csak a felszabadultan vokálozgatós, punk/rock Hour Of The Time-ban hallhatunk, bár a To Never Return refrénje is meglehet?sen jól sikerült, meg persze a Phoenix Rising.
Még vendégm?vészeket is beszerveztek, bár ez sem javítja az anyagot: a lazább punk/rock Hour Of The Time-ban a Böhse Onkelz-b?l Stephan Weidner segíti ki ?ket, a Phoenix Rising pedig Rob Barrett (Cannibal Corpse gitáros) m?ködik közre, persze nem gondoljunk holmi gyalúsan death-áthallású nótára, haha!
Már els?re kihallatszik, hogy nem az az igazi vastagon telített hardcore/metál vonal dominál, ami leginkább jellemz? volt az eddigi Pro-Pain munkásságára. Inkább valami punk/rock-ban fogant, fiatalságot ígér? kulimász, ami egyáltalán nem áll jól nekik.
Egy szó, mint száz: a 2007-es, alapm?nek is beill?, zseniális Age Of Tyranny (The Tenth Crusade) után ez egy irtózatos csalódás, visszaesés, vagy nevezzük, aminek akarjuk, csak nem korrekt. Alulteljesítettek.
PRO-PAIN diszkográfia:
Foul Taste Of Freedom – 1993
The Truth Hurts – 1994
Conetents Under Pressure – 1996
Best Of – 1998
Pro-Pain – 1998
Act Of God – 1999
Round 6 – 2000
Road Rage (live) – 2001
Shreds Of Dignity – 2002
Run For Cover – 2003
Fistful Of Hate – 2004
Prophets Of Doom – 2005
Age Of Tyranny – The Tenth Crusade – 2007
No End In Sight - 2008
Murphy
Friss zenei hírek
10.26. |
10.25. |
10.24. |
10.23. |
10.22. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
adomány, Alcohol, Balaton, Black Rock, Bloody Roots, demo, els? klip, Firkin, Fishing on Orf?, Grindcore, Gyöngyvér, Iron Maiden, Kelet Underground, könyv, Metallica, Mobilmánia, Napalm Death, Nevergreen, nyeremény, nyereményjáték, Ossian, Red Rocket, Rómeó Vérzik, Rubicon, Salvus, ScerrA, Soulfly, szavazás, újrakiadás, Zöld Pardon