- Igen, nagyon is! Eddig többnyire csak fesztiválokon játszottunk nálatok, de tavaly – végre először - volt egy klub bulink is, és most újra itt vagyunk. Egy finn ember szívét mindig örömmel tölti el, ha itt játszhat, a finn-magyar kapcsolat és a rokonság miatt is. Szóval örülünk, hogy itt lehetünk.

Volt pár bulink itt az elmúlt években, és úgy tűnik, a nyáron megint játszunk a Szigeten is!

- Persze, a fesztiválok mindig emlékezetesek. Például a Sziget, a tokaji fesztivál, vagy amikor a Balatonnál játszottunk, az egy kicsit más volt, mint a többi, de a Sziget volt az egyik legjobb.

Tudod, turnén lenni majdnem mindig egyforma, nincsenek igazán őrült sztoriaink.

- Igen, ez tényleg nehéz. A legtöbb shownál soha nem tudod, hogy valójában milyen lesz.

Szerencsére ott a turnébuszunk, ahol mindenki tud pihenni. Sok dolgot mi magunk csinálunk, de van egy nagyon jó személyzet is körülöttünk, akik segítenek. Azt is megtanultuk már, hogy ne partizzunk túl sokat, és akkor képesek leszünk másnap is jó bulit csinálni. Haha.

Másrészről soha nem ugyanolyan sem a banda, sem a közönség hangulata, ez az emberi része a dolognak. Minden nap a legjobbat akarod kihozni magadból, de ezt befolyásolja a technika, az emberi tényezők és sok egyéb. De a zenekarból mindenki arra összpontosít, hogy a lehető legjobbat hozza ki az aznap esti koncertből.

- Nem, nem igazán. Majdnem ugyanazt játsszuk, mióta elkezdtük a turnét tavaly az Egyesült Államokban; egy-egy dalt szoktunk változtatni.

Mindig próbálunk egy jó sorrendet összeállítani, hogy melyik dal, melyikkel illik össze. Most leginkább az új albumról játsszuk a legtöbbet. De szükség van a változtatásra, mert ez egy hosszú turné és sok lehetőség van a dalokban. Három, négy buli után variálunk, de ez függ attól is, hogy éppen hol lépünk fel. Összevetve a tavaly februári itteni bulival, ma este új számokat fogtok kapni tőlünk! Haha.

- Ezzel az albummal kicsit visszanyúltunk a gyökerekhez, de egyben ez egy egyvelege is azoknak a dolgoknak, amiket 1995-től az Angels albumig készítettünk. Az ötlet az volt, hogy legyen lendületesebb, dögösebb és kicsit térjünk vissza az alaphangzásunkhoz.

Ez nem egy concept album, de Jyrki szereti „vámpír albumnak” hívni, mert minden dal szövegében benne van ez a vámpír téma.

Eredetileg szimplán csak a „The 69 Eyes” címet akartuk adni neki, de a kiadó azt mondta a „Back in Blood” jobban kifejezi a mondanivalót, és ezzel én is egyetértek, így lett jó!

Más producerrel, más hangzással dolgoztunk, hogy érdekesek tudjunk maradni.

Összességében azt mondhatom, hogy nehéz volt megcsinálni – soha nem könnyű – de jól éreztük magunkat a munka közben.

- Igen, Los Angeles-ben. Matt Hyde volt a producerünk. Tulajdonképpen Ő pont Finnországban volt, amikor eldöntöttük, hogy vele akarunk dolgozni. Pár hetet töltött nálunk, akkor kezdtük el a munkát, megbeszéltük milyen legyen az album, kiválasztottuk mely dalok kerüljenek fel rá. Először arra gondoltunk, hogy a fele albumot Los Angeles-ben, a másik felét Helsinkiben vesszük fel, de a dollár pont gyenge volt, megvolt kint a kapcsolatunk, több időt tölthettünk odaát, így végül ott vettük fel az egész albumot.

- Igen, van különbség, természetesen az európai országok között is.

Például erősebb, mélyebb a rajongás Finnországban, mint Norvégiában vagy Svédországban, de ugyanez igaz, ha mondjuk Dániát vetjük össze Németországgal. Németországban a közönség sokkal intenzívebb, bulizósabb. Vagy most pár napot Lengyelországban voltunk, ahol nagyon izgatottak voltak a rajongók, szinte megőrültek. Anglia is más, az Egyesült Államok, meg teljesen különbözik. Nem nagy különbségekre kell gondolni, de mások a reakciók. És persze a hangulat szempontjából az sem mindegy, hogy egy buli mondjuk hétfőre vagy hétvégére esik.

- Oooo…., nem vagyok túl jó az üzenetekben… mit is mondhatnék?

Köszönjük a támogatást, és örülünk, hogy mindig kapunk lehetőséget nálatok fellépni. A turnénak mindig egy kellemes állomása Magyarország, egyfajta jutalom nekünk.

Köszönünk mindent, és nyáron újra találkozunk!